Mi váltja ki az elbizonytalanodást

"Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.”
Bírák 6,15


Néhány évvel ezelőtt bénítóan kételkedtem magamban egy jelentős szolgálati feladatra készülve, amit elvállaltam anélkül, hogy gyakorlatom lett volna benne. Könyörögtem Istenhez, hogy töltsön fel önbizalommal, de látva, hogy semmi sem történik, arra kértem, legalább azt mutassa meg, mi az oka az elbizonytalanodásomnak.
Gedeon jutott rögtön eszembe, akit Isten nagy dolgok véghezvitelére hívott, és aki teljesen alkalmatlannak tartotta magát. Miután végigolvastam a Bírák 6-ot, rájöttem, hogy Gedeon úgy küzdötte le kételyeit, félelmeit, hogy azt nézte, milyennek látja őt Isten, és elfordította figyelmét arról, milyennek látja ő önmagát.
De mindenekelőtt Isten jelenlétében végiggondolta bizonytalanságának kiváltó okait. Rájött, hogy az elmúlt időszak konfliktusainak, vereségeinek hatására kételkedni kezdett Isten jelenvalóságában és ígéreteiben. Mikor megjelent előtte az Úr angyala, és a midianiták legyőzésére szólította fel, Gedeon így válaszolt: „Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb …, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bírák 6,15).
Alkalmatlannak érezte magát amiatt, ahogy saját magát látta. Mi sem vagyunk mások, mikor sérült érzelmeink, múltbeli kudarcaink alapján ítéljük meg mai önmagunkat.
Ideje volt, hogy én is őszintén Isten elé álljak a magam bizonytalanságaival. Fel kellett mérnem, mi váltotta ki a kételkedést önmagamban, mitől süllyedtem ebbe a ronda bizonytalanságba.
Eszembe jutott, hogy az elmúlt héten volt egy vitám valakivel, ami után úgy éreztem, alkalmatlan vagyok bármilyen szolgálatra. Ha te magad képtelen vagy normális kapcsolatot fenntartani valakivel –suttogta a kételkedés -, hogy volnál képes másoknak segíteni?
Volt más is. Egyik készülő projektemre kaptam egy éles kritikai megjegyzést, ami elhomályosította a többi, mind-mind pozitív véleményt. Számított az is, hogy mindig összehasonlítgattam magam másokkal. Önmagam alulértékelése meggyőzött, hogy sokkal tehetségtelenebb vagyok náluk.
Konfliktus, kritika és összehasonlítás. Ezek vezettek a kételkedés homályába.
Te hogy állsz mindezzel? Ha összetűzésbe kerülsz valakivel, te is úgy érzed, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy emberekkel foglalkozzál? Egy negatív vélemény lebénít, úgy érzed, nem tudod elvégezni, amit vállaltál? Összehasonlítod magad a másikkal, és úgy gondolod, ő jobban meg tudná csinálni – legyen szó bármiről?
Szerencsére csak engednünk kell, és Isten meg tudja változtatni gondolkodásmódunkat, azt, ahogyan érzünk, és akár azt is, ahogyan élünk és cselekszünk.
Ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Kemény fejlődési folyamat, amikor fel kell ismernünk kételyeinket, meg kell neveznünk a kiváltó okokat, és meg kell tanulnunk ráhagyatkozni Isten erejére, hogy vezessen el az ígéreteinek biztonságában való, fölösleges aggodalmaskodások nélküli életre.
Ha legközelebb elbizonytalanodsz, kérd Istent, mutassa meg, mi váltotta ki a kételkedést önmagadban. Gondold át Isten szemszögéből, a Biblia fényében azt, amit találsz. Kérd, mutasson rá a hazugságokra, amiket elhittél, és adjon helyettük igazságokat. Engedd, hogy változtassa meg gondolkodásod menetét, figyelmedet terelje arra, ahogy Ő lát téged, ne azt nézd, hogy te milyennek látod magadat. Például:
A kételkedés azt mondja, hogy valamire képtelen vagy. Jusson eszedbe a Filippi 4,13, ami arra tanít, hogy mindenre képes vagy Krisztusban, aki erőt ad neked.
Mikor a kételkedés el akarja hitetni veled, hogy nem vagy megfelelő, gondolj arra, hogy Isten csodálatosnak tart, minden, amit Ő alkotott csodálatos, és te egyike vagy ezeknek (Zsolt 139,14).
Jézus azt akarja, hogy bízzunk magunkban, és így elvégezhessük azt, amire meghív. És teljesen át akar alakítani, hogy képesek legyünk egész valónkkal Benne bízni, Rá hagyatkozni.


Uram, belefáradtam, hogy mindig küszködöm az alkalmatlanság érzésével. Mutasd meg, mi váltja ki elbizonytalanodásaimat. Segíts, hogy arra figyeljek, Te milyennek látsz engem, és ne azt nézzem, én milyennek tartom magam. Meg akarom tanulni, hogyan élhetek Rád hagyatkozva, ígéreteid biztonságában. Jézus nevében, Ámen.

(Renee Swope: Trigger Points of Doubt, Encouragement for today, 2013.09.17., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések

  1. Bizony nagyon befolyásol bennünket más véleménye. Jó, ha eljutunk odáig, hogy az Úrra hagyjuk az utunkat, hogy ne a magunk eszére támaszkodjunk, bízzunk az Úrban, Ő gondot visel ránk ! De ehhez hittel kell imádkoznunk és Bíznunk az Úrban, és ekkor egyszer csak elkezd megváltozni az életünk, kiemelkedhetünk a negatív ítéletek körforgásából és felemelkedünk az Isten által nekünk kijelölt útra.

    VálaszTörlés
  2. Naponta meg kell küzdenünk azzal hogy másokhoz hasonlítsuk magunkat,a munkánkat,családunkat az életünket.Adjon erőt az Úr ezt leküzdenünk.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések