Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (4) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent 2017 (4) Advent2015 (1) Advent2017 (28) aggodalom (1) Aggódás (21) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (6) alkalmatlanság (3) Anyák napja (5) Anyáknapja (6) Apák napja (1) átadás (11) Atya (2) barátság (15) bátorítás (34) bátorság (5) Békesség (26) belső békesség (11) belső viharok (19) beszéd (5) betegség (1) Biblia olvasás (14) Bizalom (60) bizonyosság (1) bizonyságtétel (18) biztatás (3) böjt (2) bölcsesség (17) Bűnbocsánat (9) bűntudat (2) céltudatos élet (8) család (4) csalódások (4) Csendes percek (2102) csendesség (6) csüggedés (12) Depresszió (12) dícséret (2) dicsőítés (19) Döntések (17) Egy misszionárius naplójából (15) egyedül (2) együttérzés (10) elég vagy (1) elengedés (2) életöröm (8) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) elismerés (2) előítélet (3) elutasítás (1) Emberekről van szó (14) emberektől való félelem (1) Emlékezés (2) engedelmesség (8) erő (14) fájdalom (10) fáradtság (5) feladat (12) félelem (12) feltámadás (5) feltöltődés (8) Filmajánló (4) fogadalmak (1) formálódás (1) Főoldal (154) Galéria (39) gondolataink irányítása (8) Gondolatok (41) gondoskodás (2) gondviselés (14) gyász (1) gyengeségek (3) Gyermeknevelés (27) Gyógyulás (10) győzelem (4) hála (10) hálaadás (10) harag (3) harc (6) házasság (28) hit (39) hozzáállás (3) Húsvét (10) hűség (8) identitásunk (7) időbeosztás (8) igazság (10) Igehirdetés (38) ígéretek (2) Igevers (4) Ima (44) imádság (19) Immánuel (2) irgalom (9) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (9) Isten ereje (11) Isten gondoskodása (25) Isten hangja (3) Isten hűsége (31) Isten időzítése (3) Isten keresés (3) Isten követése (13) Isten lát (2) Isten munkálkodása (11) Isten neve (6) Isten szeretete (75) Isten terve (21) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (19) Isten vezetése (56) Istenen lévő tekintet (3) Istennel töltött idő (16) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (2) Jézus áldozata (19) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (7) Jézus keresztje (1) Jézus követése (40) Jézus szeretete (15) jóság (2) jövő (2) kapcsolatok (28) karácsony (3) kedvtelenség (1) Kegyelem (26) keresés (2) kételkedés (8) kétségbeesés (3) kevélység (1) kiégés (2) kísértés (10) kitartás (12) konfliktusok kezelése (6) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) közösség (1) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (13) Légy világosság (23) lehetetlen (2) magány (7) magvetés (3) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (13) megelégedettség (8) megismerés (6) Megpróbáltatás (29) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) miért (1) mint Jézus (2) misszió (2) munka (2) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nyugalom (8) nyugtalanság (2) odafigyelés (6) odaszánás (2) olvasói gondolatok (36) otthon békéje (2) öltözet (2) önbizalom (1) önértékelés (37) önuralom (1) önvizsgálat (19) önzetlenség (1) örök élet (9) őszinteség (1) összetöretés (2) Pásztor (1) pihenés (5) prioritások (2) próba (3) ráhagyatkozás (1) Receptek (4) Remény (26) rohanás (1) sóvárgás (5) stresszkezelés (5) szabadság (8) számadás (2) szavaink ereje (3) szégyen (2) szelídség (4) Szentlélek (5) szenvedés (1) szépség (5) szerelem (3) szeretet (44) szeretve élni (2) szolgálat (20) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (4) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (11) új élethelyzet (1) új év (8) ünnep (6) valentin nap (1) változás (19) várakozás (14) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (8) Vigasz (7) vígasztalás (1)

2018. július 11., szerda

Csak ön után

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13






„Én ülök elöl, Karen mama!” – kiáltott a tizenéves fiú, ahogy tornazsákját lóbálva futott a kocsim felé fociedzés után.
„Hogyne, Javari! Ülj hátra! Ő az én anyukám, haver. Én ülök elöl!” – ordította Spencer fiam megvetve a lábát a pozícióharcban. Mialatt a kettő vitatkozott az anyósülésért, megérkezett barátjuk, Grant, és szó nélkül behelyezkedett mellém, győztes mosollyal az arcán.

A gyerekek szeretnek elsők lenni. Meg a felnőttek is. Hányszor küszködtem, mikor helyettesként tanítottam a helyi iskolában, hogy sorba állva menjenek ki szünetre a gyerekek, vagy hogy ne lökdösődjenek az ebédnél. Közbe kellett lépnem, mikor harc folyt a legjobb székekért a könyvtárban, vagy mikor el kellett dönteni, ki lesz a kapitány a délutáni focimeccsen.
Próbáljunk csak munkába menni a reggeli csúcsforgalomban, s képet kapunk arról, hogyan állnak mindehhez a felnőtt emberek. Dudálás, gyilkos tekintetek kísérik a harcot a pár méternyi előnyért, gyorsítanak, egymás elé vágnak, csak hogy a többieket lehagyják. Milyen üdítő élmény kedves embereket látni a dugóban, olyat, aki lelassít, és int, hogy sorolj be elé a mellékutcából. S ha még mosolyog is hozzá, akkor kezded visszanyerni hitedet az emberiségben.

Régebben úgy értelmeztem mai alapigénket, hogy az a legnagyobb szeretet, ha valaki ténylegesen meghal a másikért. De aztán rájöttem, hogy az „életét adja” a mindennapi döntéseink szintjén is értelmezhető.

Elsőbbséget adni a másiknak nem természetes ösztönünk. Velünk született hajlam, hogy magunk vegyük ki a sütis tálból a legnagyobb szeletet ahelyett, hogy felajánlanánk a testvérünknek. Komoly belső harcba kerül felajánlani másnak, amit mi is szeretnénk. Ezért csodáltam mindig, ha valaki ezt rendszeresen gyakorolja.

Édesanyám az egyik, aki számomra az önzetlenséget példázza: egyedülálló szülőként, kevés fizetéssel, éveken át viselte ugyanazt a béleletlen kabátot télen, hogy nekünk jusson meleg dzsekire.
Vagy eszembe jut Alma, aki a kislányom vasárnapi iskolás tanító nénije volt alsótagozaton. Ritkán hallottuk magáról beszélni, de mindig figyelmesen hallgatta, ha mi osztottuk meg vele gondjainkat, rá is kérdezett néha, hogy van-e valami, amiért imádkozhat értünk, a szeretteinkért. Sokan mondták róla, hogy „a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem”.
Aztán az a férfi a gyülekezetben, aki mindig kinyitja az ajtót mások előtt, segít a külsős látogatóknak megtalálni a csoportot, amit keresnek, vagy a büfét, ahol kaphatnak egy kávét. És mindezt őszinte mosollyal az arcán. Egyszerűen egy kedves ember.
Olyanokat is ismerek, akik ennél többet adtak oda. Andrew-ra gondolok például, Tami barátnőm fiára. Már pici korában feltűnt az energiája. Később mindig kereste a lehetőséget a szolgálatra. Meg akart védeni másokat. Ez derült ki a játékából, később pedig a beszélgetésekből, mikor kamasz fiúként az álmairól beszélt. Tizenkilenc évesen halt meg messze otthonról, életét adva hazájáért a harcmezőn.

Feltehetőleg nem lesz szükség életünk feláldozására, de a mindennapokban tudnánk-e kicsit többször magunk elé engedni másokat? Keresni, hogyan tudnánk enyhíteni a szükségeiken, miközben mi a magunkét egy időre félretesszük? Bizonyos értelemben életünket adni napról-napra a másikért?
Ha ezt tesszük, Krisztust modellezzük a figyelő világ előtt, és megtanuljuk, hogyan válhat jelszavunkká a „csak ön után” a mindennapokban.
Én igyekszem. Ha valaha találkozunk, ki fogom nyitni előtted az ajtót, és mosolyogva előre engedlek. Még az is lehet, hogy neked hagyom a legnagyobb szelet süteményt. (Esetleg.)

Uram, segíts, hogy önzetlen legyek, hogy szándékosan keressem a lehetőségét annak, hogy másokat magam elé helyezzek az élet apró dolgaiban. Vagy hogy meghozzam a legnagyobb áldozatot, ha arra hívsz. Azt szeretném, hogy mikor rám néznek az emberek, Te juss eszükbe. Jézus nevében, Ámen.





forrás: Karen Ehman: No, After You Encouragement for today, 2014.05.26. www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com fotó:pinterest.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése