Hagyjam, hogy Isten töltse be a bennem lévő ürességet

"Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld." Zsolt, 63,2

Ettől a forrástól függött az élete. Ide szokott járni, hogy kielégítse igényeit. De sosem tudott eleget vinni belőle, minden nap vissza kellett jönnie újabb adagért.
Az asszony megtöltötte korsóját, és felnézett, mert Valaki inni kért tőle. Viszonzásul ez a Valaki felajánlott valamit: élő vizet. Azt állította, hogy a szokásos vízzel ellentétben, amelyért nap mint nap ki kell járni a kútra, ez a víz kiapadhatatlan forrás lesz benne, nem szomjazik meg soha többé.
Nem volt könnyű elhinni egy ilyen ígéretet. "Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet?” (Jn 4,11).
Nem fogta fel, hogy Jézus egy mélyebb szomjúságot akar kielégíteni, azt, amit Ő maga ültetett a szívébe, ami elvezeti az Egyetlen Forráshoz, mely kielégítheti a lelkét.
Jézusnak nem volt vödörre szüksége, Szentlelkével húzta közelebb az asszony lelkét. A kút mélye helyett az asszony lelkének mélyébe nézett. Csak az asszony ellenállása akadályozhatta meg, hogy elérje lelkének üres helyeit.
Tudom, mennyire szükség van rá, hogy Jézus betekintsen lelkembe, és megmutassa a benne lévő üres helyet, amit csak Ő tud feltölteni.
Akár az az asszony, én is másban kerestem szomjúságom csillapítását. Pedig ha Jézus helyett mást keresek, az a más sosem fog kielégíteni.
Kerestem az emberekben: családomban és barátaimban, főnökökben és fiúkban, tanárokban és mentorokban, férjemben és gyermekeimben. Tőlük vártam, hogy elfogadjanak, hogy rám bólintsanak.
Kerestem tárgyakban, amik az enyémek lehetnek, pozíciókban, elismerésben. Azt gondoltam, „ha sikerülne… , akkor biztos elégedett lennék”.
De akármennyit teszek vagy kapok, sosem fog kielégíteni. És nem is arra szolgál, hogy kielégítsen.
Miért? Mert az üres helyek a lelkünkben arra vannak, hogy Isten töltse be őket. Ő, és csakis Ő. A lelkünk mélyén lévő szomjúságot csak Isten tudja csillapítani.
Még Dávid király is megtapasztalta ezt a szomjúságot, pedig neki aztán mindene megvolt: legmagasabb pozíció, korlátlan vagyon, óriási hatalom, és mindez mégsem volt elég. Kiaszott földként ír magáról, aki Istenre szomjazik:
„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.” (Zsolt, 63,2.)
A folytatásban Dávid leírja, mit tapasztalt, mikor belekortyolt Isten szeretetébe:
„Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít. Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.” (Zsolt 63,3-5.)
Ez történt az asszonnyal is, akivel Jézus találkozott a kútnál. Belekortyolt Jézus szeretetébe, és csordultig megtelt vele, ahogy mi is megtelhetünk. Isten a mi szívünkbe is belehelyezett egy vágyakozást, ami arra szolgál, hogy Hozzá visszavezessen. Csak az Ő feltétel nélküli szeretete, elfogadása, ránk bólintása tudja kitölteni az üres helyeket lelkünkben, tudja csillapítani a mélyről fakadó szomjúságot. Míg Isten szeretete, elismerése elegendő, semmi más nem az.

Uram, kérlek, mutasd meg lelkemben az üres helyeket, és hogy mivel próbálom betölteni őket. Azután fordíts vissza Magadhoz, s taníts meg, hogyan irányítsam szívemet, hogy beleönthesd ígéreteidet, és feltölthesd szereteted erejével. Jézus nevében, Ámen.

(Renee Swope: Letting God Fill My Empty Places, Encouragement for today, 2013. 09. 25., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest)