Amikor Isten közbeszól

„Szólt az Úr igéje Jónáshoz:”

(Jón 1,1)

Alig vártam, hogy végre egy egész délutánt egyedül tölthessek. A férjem kerékpártúrára ment, mindkét gyereknek programja volt. Egyre azt tervezgettem, milyen lesz néhány csendes óra magamban – senki nem kér semmit, senkinek sincs azonnal szüksége rám. Csodálatosnak ígérkezett!
Ám ekkor: a lányom berobbant az ajtón, és közölte, most jut eszébe, hogy holnapra egy projektfeladata van. El kell vinnem kocsival ide meg ide, hogy beszerezze a kellékeket, amikkel elkészítheti a munkát. Ezzel a feladat kettőnkké lett.
Az idegesség minden megtett lépéssel nőtt bennem. Alig szóltam egy szót egész út alatt. Bosszankodtam, s ezt nem is igyekeztem palástolni. A lányom beleszólt a terveimbe.
Jónás is megtapasztalta, milyen az, ha valaki közbeszól. Ő Izrael északi részének prófétája volt. Népszerű, sikeres, köztiszteletnek örvendő ember. Ám ekkor: „szólt Isten igéje Jónáshoz” (Jn 1,1). Isten beleszólt Jónás kényelmes életébe, s azt a parancsot adta, hogy hagyja el szeretett népét és országát, és prédikáljon – nem ám Isten népéhez, hanem az egyik leggyűlöltebb ellenségnek.
Isten hívása gyökeresen más irányba terelte Jónás életét, mint amiben jól érezte magát. Jónás ideges lett, mérgelődött – mint én, amikor a lányom berobbant a szobába, mint bármelyikünk, amikor valami közbeszól, és felborítja szokásos életvitelünket: legyen az egy felnőtt gyermek, aki hazaköltözik, egy nem várt terhesség, elveszített állás, egy rémületet keltő diagnózis vagy hirtelen költözési kényszer.
Jónás annyira megdöbbent, hogy nem csak hogy nem teljesítette a parancsot, de elfutott az ellenkező irányba, hogy minél messzebb kerüljön Istentől.
Bárcsak láthatta volna a történet végét! Megtudhatta volna, hogy Isten „közbeszólása” részvételre hívta őt a történelem legcsodálatosabb megtérésében, részt vehetett Isten örök tervében az Ország építésére.
Végül Jónás engedelmeskedett, és Isten felhasználta őt egy egész nép újjáéledésére. Jónás csak kimondott néhány szót: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” - és 24 óra alatt Ninive egész népe megtért gonoszságából. Egyes tudósok ezt tartják a legcsodálatosabb éledésnek az emberiség történelmében.
Jónás története segít újraértelmeznem a „közbeszólásokat”. Arra késztet, hogy minden hasonló helyzetben megvizsgáljam, Isten keze működik-e ott, van-e valami, ami azt jelzi, hogy Ő hív valami új dologban való részvételre
Néhány hete kollégiumba vittük a lányunkat. Mit nem adnék, ha újraélhetném azt a délutánt, mikor Isten beleszólt a terveimbe! Egy egész délután a lányommal, vásárolgatva, projektmunkát készítve!
Segít-e Jónás története, hogy átértékeld a zavaró tényezőket, a „közbeszólásokat” életedben? Bízzunk Istenben és az Ő tervében, fogadjuk el, ha új utakra hív, ha olyan módon akarja, hogy részt vegyünk a tervében, amire nem számítottunk. Bólintsunk rá Isten tervére, jó?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy terved van az életemre, olyan terved, ami javamra és nem káromra szolgál, olyan terved, ami reményt és jövőt ad. Köszönöm, hogy néha beleszólsz az életembe, és visszaterelsz a tervezett útra, ha eltérek tőle, vagy ha túlságosan elkényelmesedem a jelenlegi állapotban. Adj, kérlek, látó szemeket és engedelmes szívet, hogy válaszoljak minden hívásodra. Szentlelked erejével segíts engedelmeskednem. Jézus nevében, Ámen.
 
 
 

(Forrás: Encouragement for today, 2011.10.30. Wendy Blight, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések