Mikor begurulok

„Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!”

JSir 3,19-23

Nemrég a férjem úgy döntött, hogy kivágat egy fát a házunk előtt. Kihívott egy szakembert, aki megállapította, hogy a fa beteg, és egy nagyobb vihar akár le is döntheti. Nem beszélve a rengeteg lehulló, apró, tüskés termésről, ami nagyon idegesítette a férjemet.

Így hát egy gyors döntés és néhány tagbaszakadt férfiember segítségével a fa ledőlt.

Én nem voltam jelen, mikor a fáról beszélgettek.

Nem tudtam, hogy beteg.

Nem tudtam, hogy egy vihar rádöntheti a házunkra vagy az autónkra.

Engem nem zavartak a tüskés termések.

Csak annyit tudtam, hogy mikor kiléptem az ajtón, ott láttam darabokra hasítva azt a drága, árnyat adó fát a ház előtt. A látványtól elakadt a lélegzetem. Jesszusom, mi történt? Rémülten hívtam a férjemet.

Nyugodt, magabiztos hangja nem sokat javított a helyzeten. Valahányszor kinéztem, csak azt a csonkot láttam. A nagy űrt a megszokott tájban az ablak előtt. A hiányzó árnyékot.

Nem tudtam nem gondolni rá, s mielőtt észrevettem volna, harapós lettem tőle. Csak arra fókuszáltam, ami hiányzott, s ez megakadályozta, hogy a teljes képet lássam. Vidéken élünk, sok fa van a házunk körül. Mondhatnám rengeteg. De minél jobban felhergeltem magam a hiányzó egytől, annál kevésbé vettem észre a többit, ami ott maradt.

Egyetlen rossz dolog elvonta a figyelmemet minden jóról.

Azt hiszem, ez a gonosz szokásos taktikája velem. Meg veled. Meg velünk. A sátán szereti a szemünk elé helyezni a kicsi rosszat, hogy ezzel eltakarja a sok jót, ami rajta van a teljes képen.

Nemrég szemembe ötlött valami a Siralmak 3. fejezetében, a 19-23. versekben, s új stratégiát tanultam belőle. Figyeld meg, hogyan változik meg az író depressziós hangulata, ahogy szándékosan a jó dolgokra irányítja a figyelmét:

„Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!”

Elhatároztam, hogy amikor észreveszem, hogy kezdek felhúzódni, leállítom magam, és erre gondolok: „igen, DE…” majd sorolni kezdem a jó dolgokat. Igen, hiányzik a fa a házunk elől, DE… a férjem megígérte, hogy ültet egy újat. Olyat, ami nehezebben betegszik meg, és nincs tüskés termése.

Igen, a férjem nem mondta el nekem, mit tervez, DE… védelmezte a családját. Annyira védelmezi, hogy csak arra koncentrál, mit kell tennie, hogy megvédelmezze. Bízhatom benne.

Igen, könnyen dühbe gurulok apróságok miatt, DE … ma új nap kezdődik, új lehetőségekkel. És megpróbálok csak a jó dolgokra koncentrálni, nem az esetlegesen meglévő apró rosszra.

Uram, követni szeretném tanításodat, az áldásokra szeretnék koncentrálni, amit az életembe helyezel. Segíts, kérlek, megtanulnom, hogy úgy lássam a dolgokat, ahogy Te szeretnéd, a mai napon is arra figyeljek, milyen új kegyelmi ajándékokkal halmozol el. Engem és másokat. Jézus nevében, Ámen.

 

(Forrás: Lysa TerKeurst: When I Get in a Twit, Encouragement for today, 2012.09.27. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)