Kell az elvonulás

„Gyertek velem, csak ti magatok, egy csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” 

 

Mk 6,31

Érzed, hogy függő vagy? Én igen. Sajnos, néha egészen súlyos a függőségem. A statisztikák szerint sokan osztoznak velem ebben. Tevékenységfüggő vagyok.
A főiskolán kezdődött. Egy távolról sem tökéletes, szétesett otthonból és az emiatti gyötrő fájdalomtól menekülve igyekeztem mindig lekötni magam. Sportoltam, szerkesztettem az iskola újságját, nyelviskolába jártam, ifjúsági csoportba, önkénteskedtem, s mellette részmunkaidőben dolgoztam, hogy eltartsam magam. Háromnak is elég lett volna, amennyi tevékenységet magamra vállaltam.
Sajnos, a nyüzsöghetnék nem hagyott el felnőttként sem.
A kultúra, amelyben élünk, nem segít leszokni, inkább bátorítja a hektikus életstílust, megtapsolja, jutalmazza. S ki az, aki nem szeretné, hogy néha megveregessék a vállát?
Ám ahhoz, hogy hatékonyan szolgáljuk Istent, nem elég csak lelassulni, csökkenteni vállalásaink számát, hanem néha teljesen le is kell állítanunk a nyüzsgést.
Épp túlvagyok egy egész hónapig tartó internet- és facebook-nélküli böjtölésen. Elmaradtak az állapotfrissítések, nem osztottan meg mókás képeket és videókat, nem száguldoztam blogos autópályákon 31 napig. Iszonyúan nehéz volt, de végül nagyon megérte.
Leutaztam egy 1950 körül épült lelkigyakorlatos házba. Olyan, mint egy diákotthon, nagyon olcsó (napi 10 dollár), de szép helyen van: szőlővel borított dombok között, illatos alma- és körtefákkal teli gyümölcsös mellett.
Bár lehetetlennek tűnő feladat kiszakadni az élet forgatagából, néha eljövök ide, hogy egyedül legyek Istennel, olvassak, töprengjek, írjak és elmélkedjem.
Magányosan sétálgatok az örökzöld sövénnyel szegélyezett utakon. Nincsenek villogó képernyők, televízió és internet, megcsörrenő telefonok. Csak szokatlan, áldott nyugalom.
Évekbe telt, míg megszoktam, hogy évente akár csak 24-48 órára megszüntessek minden tevékenykedést. Csomagolás közben egyfolytában rágódom: „Mi lesz a gyerekekkel? Mégis itthon kéne maradnom inkább. Annyi mindent meg tudnék csinálni ennyi idő alatt. Önzés, hogy elmegyek egyedül?”
De Jézus hív. Téged is. A fenti igeverssel: „Gyertek velem, csak ti magatok…”
Egyedül. Magadban és magadért. Javunkra szolgál.
És mindenekelőtt, mert szükségünk van rá. Az elvonulásban meghallhatjuk Isten hangját, Aki nem szereti túlkiabálni nyüzsgő életünk zajait, inkább halkan suttog, amikor egyedül vagyunk.
Nem mindig engedhetjük meg magunknak, hogy ténylegesen elmenjünk otthonról. Néha akkor is tudatosan ki kell húznunk magunkat a konnektorból. Egy-egy nap pár órára figyeljünk csak az Igére, és az Ő szavaira.
Keress egy barátnőt, akinek szintén erre van szüksége. Beszéljétek meg, hogy ilyenkor felváltva vigyáztok a gyerekekre. Akár úgyis, hogy ő átjön hozzátok a gyerekekkel, te meg átmész hozzá egyedül. (Barátnőd otthonában kevésbé vonja el a figyelmedet a szennyes ruha vagy a feltörlésre váró padló!) Legközelebb meg fordítva csináljátok.
Igen, a keresztény élethez kell az elvonulás. Jézus maga is szünetet tartott néha, és visszavonult a csendbe, a magányba. Kövessük példáját ebben is. Próbálj találni már ma egy alkalmas napot, időszakot, amikor te is leállsz, visszavonulsz és feltöltekezel. Nem fogod megbánni.

Uram, bocsásd meg, hogy nem hallgattam hívásodra, hogy vonuljak el veled egy csendes helyre. Segíts, kérlek, úgy rendezni a dolgaimat, hogy szakíthassak időt a Veled való együttlétre anélkül, hogy megzavarnának. Nagyot kortyolnék végtelen szeretetedből, hogy eltöltsön a nyugalom és béke, amire annyira vágyom, és amit csak Tőled kaphatok meg. Jézus nevében, Ámen.
 




(Encouragement for today, 2011.09.09.Karen Ehman www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)