Felfogtam valójában, kicsoda Isten?

„Mert ő alkotta a hegyeket, s ő teremtette a szelet; az embernek tudtára adja terveit. Ő teremti a hajnalt és a sötétséget, fenn jár a föld magaslatai fölött: az Úr, a Seregek Istene az ő neve.” 

 

Ám 4,13

Házimunka.
Gyerekek gondozása, nevelése.
A férjemmel való jó kapcsolat ápolása.
Még a telefonbeszélgetések is.
Gyakran érzem úgy, hogy mindez tőlem függ, rajtam áll. És őszintén bevallva, nem hiszem magamról, hogy képes vagyok mindenütt tökéletesen helytállni. Pedig tudom, hogy nem vagyok egyedül.
Ki nem érezte még a növekvő élelmiszerárak, az egyre szaporodó éhes szájak miatti nyomást? Ki nem cipeli magával a jól végzett munka igényének terhét? Melyik szülő nem retteg attól, hogy gyermeke megadja magát a kortársak, a drog, a szex csábításának?
Ez a sok aggódó gondolat szorongáscsomókat köt a lelkünkön. Ha úgy érezzük, mindenért mi felelünk, hatalmas terhet hordozunk magunkkal.
De figyelj csak. Te meg én nem vagyunk magunkban, nem egyedül felelünk azért, hogy minden tökéletesen működjék. Rájöttem, hogy amikor egyedül érzem magam, elfelejtem, hogy Isten mindig velem van.
Amikor alkalmatlannak érzem magam, olyankor elfelejtem tudatosítani az Ő jelenlétét, hatalmának működését az életemben. Pedig így mennyire másként fest minden. Ám hiába vagyok tudatában Isten jelenlétének és hatalmának, ha ezt a valóságot rosszul értelmezem. Helyesen kell látnom, mennyire hatalmas Isten, és mennyire odafigyel ránk.
Könnyen a magam korlátaiból indulok ki, és emiatt úgy érzem, Neki is vannak korlátai. Ilyenformán az a kép alakul ki bennem Istenről, hogy Ő olyan, mint én, csak nagyobb, jobb, erősebb, és bölcsebb nálam egy kicsivel. Alapvetően egy túlméretezett önmagamnak látom.
Ez viszont nagyon összezsugorítja Istent. Ha pedig Istent kicsinek vélem, úgy érezhetem, hogy tőlem, tőlünk függ, hogy mennyire tudja jól végezni a dolgát.
Főleg akkor éreztem ezt, mikor anya lettem. Úgy véltem, ha minden okos könyvet elolvasok a gyermeknevelésről, és én is mindent beleadok, akkor minden sikerülni fog. Ha minden csínját-bínját elsajátítom a nevelésnek, ha tökéletesen eleget teszek a szakértők előírásainak, akkor jó szülő leszek. Bedőltem annak a hazugságnak, hogy a sikeres gyermeknevelés rajtam áll. Ettől stresszes lettem, és egyedül éreztem magam.
Akkor kezdtem végre felfogni, kicsoda Isten, mikor beiratkoztam egy Biblia-tanfolyamra. Ott kezdtem látni, mit jelent az Ő bölcsessége és gondviselése. Attól kezdve, hogy megtanultam az Ő gondoskodásától és iránymutatásától függeni, megszűnt az az érzésem, hogy gyermekeim felnövekedését az én tudásom és anyai teljesítményem határozza meg.
Istennek sosem állt szándékában, hogy stressz és nyomás alatt tartson minket, hogy azt higgyük, minden rajtunk áll. Ha magunk helyett Rá hagyatkozunk, meg fogjuk tapasztalni természetfeletti erejét és gondoskodását. Olvasd el újra alapigénket, és elmélkedj egy pillanatig Isten hatalmas voltán:
„Mert ő alkotta a hegyeket, s ő teremtette a szelet; az embernek tudtára adja terveit. Ő teremti a hajnalt és a sötétséget, fenn jár a föld magaslatai fölött: az Úr, a Seregek Istene az ő neve.” Ám 4,13
Ha Isten mindezt meg tudta tenni, hogyne tudna ellátni mindennel, ami a napi feladataink elvégzéséhez szükséges, legyen az mosogatás, gyermeknevelés, egy munkahelyi projekt elkészítése, egy előadás megtartása, vagy a vasalt ruha elrakása.
Ha viszont magunkat állítjuk minden mércéjéül, sosem fogjuk megtapasztalni Isten áldásának teljességét, nem érezzük nagyszerűségének jótéteményeit. De ez nem kell, hogy így legyen. Ha helyesen fogjuk fel Isten valóságát, ez megszabadít a rajtunk lévő tehertől, és lehetővé teszi, hogy megpihenjünk hatalmas jelenlétében.

Uram, fordítsd tekintetemet nagyságodra. Segíts, hogy a Te jelenlétedben éljek, hogy életem minden napján a Te iránymutatásodra bízzam magam. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Micca Campbell: Do I Really „Get” God, Encouragement for today, 2012.09.25., www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések