Kiürül és megtelik a fészek

„Mindennek megszabott ideje van… Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.” 

Préd 3,1.6b

Idén tavasszal végignéztem egy pintypár fészekrakását: ahogy megépítették, őrizgették, melengették a tojásokat, táplálták a fiókákat. Aztán egy nap apuka és anyuka biztató csiripeléssel kivezényelték az apróságokat a fészekből. Minden mozzanatot megörökítettem a fényképezőgépemmel. Ahogy elnéztem az utolsó képet – az üres fészket -, elöntött a szomorúság, mert saját kiürült házamat idézte fel.
Az elmúlt idők emlékei mély bánatot okoztak. Úgy éreztem, elvesztettem életem célját, szemem zsilipjei megnyíltak. Harsogó csend vett körül.
Hogyan tovább?
Azt hittem, könnyen túljutok rajta. Hát nem.
Azt hittem, meg tudok róla feledkezni. Hát nem.
Azt hittem, vissza tudom majd téríteni magam a mindennapokhoz. Nem sikerült.
Végül elmentem tanácsadásra, segítsenek feldolgozni a kiürült fészekkel járó szomorúságot, ami már-már lebénított.
A tanácsadónak sikerült kipréselnie belőlem néhány szót, mialatt ömlöttek a könnyeim. Megkérdezte, mivel szeretek foglalkozni, mi okoz örömöt, miről álmodozom. „Az álmai valóra váltak – mondta. A fiai lediplomáztak, elmentek otthonról, s elkezdték az új életüket, amire felkészítette őket.”
Hmmm… Nem vigasztaltak meg a szavai.
Arról is beszélt, hogy én magam nem változtam meg. Megmaradtak a képességeim, adottságaim, új irányban kell gyümölcsöztetnem őket.
Először nem fogadtam el a tanácsát. Nem akartam elhinni, hogy egy új irány ugyanazt azt örömet tudná okozni, mint fiaim felnövekedése a szárnyaim alatt.
A tanácsadó nem tágított, tovább biztatott a szomorúságban. Választhattam: leragadok a megélt veszteségnél, vagy odafordíthatom figyelmemet Isten perspektívájára, arra, hogy Neki mi a célja az életemmel.
Hát igen, Isten rólunk alkotott terveiben nem szerepel a visszatekintés, a múlt utáni vágyakozás, a letűnt napok visszasírása.
De kérhetjük hűséges Atyánkat, hogy mutassa meg, milyen új célt szánt az életünknek. Meg fogja mutatni jövőbeli életünket a maga perspektívájából, egy olyan jövőt mutat, melyben életünk középpontjában már nem a gyermekeink állnak.
Imádkoztam Isten perspektívájáért. Igéje által rávezetett, hogy az életnek szakaszai vannak, és én most egy új időszakba léptem.
„Mindennek megszabott ideje van… Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az elengedésnek.” (Préd 3,1.6b.)
Azután arra is rámutatott, hogy jó anya voltam.
„Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád.”(Mt 25,23.)
Végül rávezetett, hogy nőként az a feladatom, hogy lépjek elő, s felhasználva tapasztalataimat, amiket anyaként szereztem, segítsek másokat a nyomomban járni.
„Kiterjeszti tenyerét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg a kezét nyújtja. Erő és méltóság árad róla, vidáman néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve jóságra tanít.” (Péld 31,20. 25-26.)
Anyaként különböző életszakaszokon megyünk át. Sose feledjük el, amikor kérjük Istent, mutassa meg nekünk a következő lépést, amit meg kell tennünk életünkről készített terve szerint, hogy mások is vannak a gyermekeinken kívül, akiknek szükségük van a szeretetünkre, az adottságainkra.

Uram, vezess át, kérlek, az új lehetőségekre nyitott ajtón. Mutasd meg, hogyan örüljek a múltnak, s hogyan fogadjam mosollyal a holnapot. Jézus nevében, Ámen.

 bird watcher:

 (Forrás: Van Walton: Emptying and Filling My Nest, Encouragement for today, 2012.09.21. www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések