Tiszta lappal indulhatok

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” 

2Kor 5,17

Mikor évekkel ezelőtt személyi edzőként dolgoztam, a január mindig izgalmas hónap volt. Megtelt az edzőterem, izzott az energia, áramlott a remény. Az újrakezdés lendülete volt ez. Nagy dolgok előtt álltunk!

Aztán eljött a február. Ugye, nem is kell folytatnom… Én is átéltem, milyen az, nagy célokat tűzni ki magam elé, nekilendülni, aztán pár hét múlva szégyenkezve bevallani magamnak: Nem sikerült. Képtelen vagyok rá. Kevés vagyok én ehhez. Elrontottam – oda a remény.

Nincs a január elsejében semmi rendkívüli. Mindegy, mit teszel, vagy mit nem teszel meg, nagy dolgok előtt állsz, ha Istennel haladsz. A legjobb még ezután következik. Minden nap esélyt kapunk a megújulásra Krisztusban, nem saját erőnkből, hanem épp azzal, hogy megadjuk magunkat. Pál kijelenti mai alapigénkben: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg” (2Kor 5,17).

Ki kéne írnom ezt egy cédulára, és felragasztanom a homlokomra minden reggel.

Kisgyermekes anyaként, feleségként, üzletasszonyként és barátként is gyakran elrontok valamit. Ugyanúgy szükségünk van az újonnan kezdés lehetőségére, mint a napi élelemre vagy a tiszta pelenkára. Igyekszem mindent számon tartani: az etetési-alvási ritmust, a határidőket, tennivalóim listáját. Mikor kezd kicsúszni a kezemből az irányítás, és a kimerülés réme fenyeget, visszagondolok egy hideg novemberi napra, mikor a változás elkezdődött bennem.

Azelőtt nagyon féltem elengedni a gyeplőt. Féltem a szenvedéstől. Attól, hogy szétesik az életem, és már sosem lesz olyan, mint volt.

De aztán rájöttem, minél jobban ragaszkodom a dolgok irányításához, annál erősebb lesz a fájdalom. Azon a napon, mikor kislányom, Grace, megszületett, megtanultam egy életre szóló igazságot: azzal, hogy én akarok irányítani, visszatartom az élet kibontakozását.

Az akadályok, amik az utadat állják, talán nem is akadályok, hanem az újrakezdés lehetőségei álruhában. Botlásaid igazából alkalmak a fejlődésre, arra hogy közelebb kerülj Istenhez, lökést adnak, hogy fejest ugorj a hitbe.

Ahhoz, hogy a mag kicsírázzon, előbb fel kell hasadnia külső buroknak, mely feladja önmagát, hogy új élet sarjadjon. Ez igaz a mi életünkre is. Valamennyit – néha nagyon sokat – el kell engednünk ahhoz, hogy egy új kezdet kibontakozhasson. Pál így ír a Fil 3,13b-14-ben: „elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.”

Gimnáziumi angoltanárom faliújságján ez volt a mottó: „Elmúlik ez is”. (És igazán örülök, hogy elmúltak azok a napok, amikor dauert rakattam amúgy is hullámos hajamba!) Azok a szavak a táblán nem a Bibliából származtak ugyan, de igazság volt bennük. Ez az élet, és mindaz, ami benne van, elmúlik, de Isten szeretete sosem változik. A több pénz, több munka, több szórakozás, több cucc vagy több edzés nem fog új kezdetet jelenteni. Csak Benne tudunk újrakezdeni.

Uram, néha úgy érzem, kimerültem, nem bírok mindent elvégezni, elintézni. Olyan jó, hogy az irányítás a Te kezedben van, nem az enyémben. Köszönöm kegyelmedet, amellyel mindent megújítasz. Segíts, hogy tévedéseimet, botlásaimat annak lássam, aminek Te látod őket: alkalmaknak, amikor közelebb húzódhatom Hozzád. Segíts, hogy csak Benned lássam a magam értékét és egyediségét, ne pedig teljesítményeimben vagy bukásaimban. Szeretlek, Uram. Közelebb akarok kerülni Hozzád, biztos akarok lenni állandóan az új kezdés lehetőségében, amit áldozatod által nyújtasz nekem. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Lara Casey: I Need a Fresh Start, Encouragement for today, 2014.01.20.  www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu)