Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek.

(Jeremiás 17:14)

Apukám, aki mindig kopott farmert és kockás inget viselt, nagyon kényelmetlenül, szinte idegenként érezte magát, amikor eljött a kórházba, hogy meglátogasson a sérülésem után.
Mindig megdobogtatta a szívemet, ahogy ott állt az ágyam mellett, szorosan fogva az ágyrácsot, mosologva, könnyes szemekkel ezt suttogta: "Minden nap egyre jobban és jobban leszel!"
Ezeket a szavakat minden látogatásakor elmondta. Mindig arról biztosított, hogy nem sokáig leszek lebénulva. És valóban, tekintetét látva, egyre jobban és jobban lettem, bár a testem soha nem küzdötte le a paralízist. A kételkedők valószínűleg azt gondolják, hogy édesapám szavai csupán ábrándokat kergettek bennem, mert egyáltalán nem lettem jobban, sőt tolószékhez vagyok még mindig láncolva.

De én úgy döntöttem, hogy nem erről az oldalról fogom nézni a dolgokat, mert apukámnak teljesen igaza volt. Minden nap egyre jobban és jobban lettem. Lehet, hogy ez a változás fizikai értelemben nem látszódott, de belülről mindenképpen erősödtem. A lelkem megnyugodott. A reményem letisztult. Azt a fajta gyógyulást éltem meg, amiről Ézsaiás beszél: "...és sebei által gyógyulunk meg." A megoldás, amit Isten biztosít számunkra, a fizikai gyógyulásnál sokkal megrázóbb jóvátételt ad számunkra. Isten az ember lelkét szeretné meggyógyítani.
Számomra egy helyreállított, boldog szív kívánatosabb, mert: "...Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." /I.Sámuel 16:7/

Gondolj egy életkörülményedre, amikor így szóltál Istenhez: "Uram, sokkal jobban szeretném, ha inkább...." Valóban jobb lenne, ha akaratod szerint alakultak volna a dolgok? Mindez nem azt jelenti, hogy Isten fogalomtárában a "jobb" egészen mást jelentene mint a miénkben, csupán arról van szó, hogy Isten sokkal mélyebbre ás mint mi. Ő a dolgok gyökerét kezeli.

Úr Jézus, kérlek, gyógyíts meg engem teljesen. Kérlek, kezeld a gyökerét a problémáimnak, és mutass nekem egy jobb utat....a legjobbat!





(Forrás:Joni and Friends: Daily devotionals)
 


 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések