Mi van, ha éppen önmagamnak a legnehezebb megbocsátanom?

„Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.)”
‭‭Zsoltárok‬ ‭32‬:‭5‬ 



Néha nem a legnehezebb másoknak megbocsátani, hanem önmagunknak.

Ismerem ezt az érzést. Nagyon szeretném, ha most egymással szemben ülhetnénk, és személyesen beszélgethetnénk erről, ahelyett, hogy ezeket a sorokat egy képernyőn olvasod. Mégis szeretném megosztani veled a saját történetemet…

A húszas éveim elején hoztam egy olyan döntést, amelyet bármi áron szerettem volna meg nem történtté tenni. Megszakítottam a terhességemet. Annak a tudata, hogy ezen már semmi sem változtathat, mélységes kétségbeeséssel töltött el. Később valahányszor azt hallottam, hogy valaki elítélően beszél az abortuszról, azonnal szégyenérzet fogott el. Úgy éreztem, mintha életem végéig egy olyan terhet kellene cipelnem, amelytől soha nem szabadulhatok meg.

Sokszor mondtam: „Nem tudok megbocsátani magamnak.” De valójában ezt értettem alatta: „Azt hiszem, számomra nincs bocsánat. Azt hiszem, soha nem tudok megszabadulni attól a szégyentől, amit a döntésem miatt érzek.”

Talán most te is hasonló érzésekkel küzdesz. Olyan döntéseket bánsz, amelyeket bárcsak visszafordíthatnál, és nehéz szabadulnod az ezekhez kapcsolódó szégyentől és lelkiismeret-furdalástól.

Éppen ezért szeretném megosztani veled, mire jöttem rá az évek során.

Amikor az önmagunknak való megbocsátásról kezdtem olvasni, meglepett, hogy a Biblia nem beszél kifejezetten az önmagunknak való megbocsátásról. Idővel megértettem valamit: ahogyan az üdvösséget sem szerezhetjük meg Isten nélkül, úgy a valódi megbocsátást sem adhatjuk meg saját magunknak. A megbocsátás Istentől indul.

Nem mi vagyunk a bírák, ezért nem is a mi feladatunk, hogy felmentsük önmagunkat. Amikor tehát úgy érezzük, képtelenek vagyunk megbocsátani magunknak, sokszor valójában azzal küzdünk, hogy nem tudjuk teljes szívvel elfogadni Isten bocsánatát.

Jézus az életét adta azért, hogy bűneink bocsánatot nyerjenek. Ez a keresztény hitünk alapja. A bűnbocsánat nem csupán valami, amiben reménykedünk, hanem valóság mindazok számára, akik elfogadják Jézust életük Urának, és hisznek benne.

Sokszor éppen a szégyen és a múltunk miatti megbánás akadályoz meg bennünket abban, hogy valóban felszabadultan, megbocsátott emberként éljünk. Ezek súlyos terhek. A saját életemben a szégyen volt az egyik legnehezebb teher, amit valaha hordoznom kellett.

Isten azonban nem akarja, hogy tovább cipeljük ezt a terhet. Hálás vagyok azért a három dologért, amelyek végül segítettek abban, hogy igazán elfogadjam Isten bocsánatát, és megszabaduljak a szégyen súlyától.

1. Szükségem volt egy konkrét pillanatra, amikor megvallottam a bűnömet, megbántam azt, és Isten bocsánatát kértem.

A 32. zsoltár 5. verse így szól:

„Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.)”
‭‭

Ezt nem akartam egyedül végigcsinálni. Szükségem volt valakire, aki tanúja lehet ennek a pillanatnak, és később is emlékeztethet arra, hogy Isten bocsánatát kértem, és Ő megbocsátott nekem.

Hangosan is kimondtam, hogy elfogadom Isten bocsánatát. Szerettem volna, ha ez a pillanat örökre megmarad az emlékezetemben: az a pillanat, amikor elfogadtam az Ő irgalmát és kegyelmét.

2. Meg kellett értenem, hogy a szégyen és a folyamatos vádaskodás nem Istentől származik.

A Sátán mindent megtesz azért, hogy ne beszéljünk Jézus megbocsátásáról és megváltó szeretetéről. Azt akarja, hogy a szégyen fogságában maradjunk, és továbbra is titkoljuk a múltunkat.

Sokáig rettegtem attól, hogy másoknak elmondjam, mi történt velem. De megígértem Istennek, hogy ha egyszer találkozom egy fiatal lánnyal, aki hasonló döntés előtt áll, mint amilyet én hoztam, megosztom vele a történetemet.

Amikor végül megengedtem Istennek, hogy a fájdalmas múltamat valami jóra használja, lassan elkezdtem meglátni a megváltás jeleit. Megtapasztaltam, hogy Isten még abból is képes jót kihozni, amit a gonosz pusztításra szánt.

Ez nem szüntette meg a gyászomat, de segített abban, hogy a szégyen lassan elveszítse a hatalmát felettem.

3. Engedtem, hogy a saját fájdalmas tapasztalatom együttérzőbbé tegye a szívemet.

Ha tudjuk, milyen érzés hibázni, sokkal könnyebben fordulunk megértéssel azok felé, akik maguk is hibáznak.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az együttérzés nevében minden helytelen dolgot elfogadunk vagy helyesnek tartunk. De segít abban, hogy ne ítélkezzünk, ne bélyegezzünk meg másokat, és ne növeljük bennük a szégyen érzését.

Soha nem szeretném, hogy bárki másnak is azt a súlyos szégyent kelljen hordoznia, amit én átéltem. És talán nem lennék ennyire érzékeny mások fájdalmára, ha korábban én magam nem tapasztaltam volna meg ennek a tehernek a súlyát.

A szégyen nem Istentől van. Ő nem ítéli el azt, aki őszintén megbánja a bűneit.

Valld meg neki mindazt, amit tettél. Kérd a bocsánatát, és fogadd is el azt! Aztán ne maradj tovább a múltad fogságában, hanem élj abban a szabadságban, amelyet Ő kínál neked.

Mert a történeted nem kell, hogy a szégyenről szóljon. Lehet a kegyelemről, a megbocsátásról és a megváltásról is. Az életed maga válhat Isten helyreállító szeretetének bizonyságává.

Ima

Mennyei Atyám!

Hálás vagyok, hogy a megbocsátásodat nem kell kiérdemelnem, és nem kell megdolgoznom érte. Ez a Te kegyelmed ajándéka, amelyet egyszerűen elfogadhatok.

Köszönöm, hogy Jézus vére elegendő volt ahhoz, hogy megfizesse a bűneim árát. Kérlek, segíts, hogy teljes szívvel el tudjam fogadni mindazt, amit nekem ajándékozol. Segíts letenni a szégyent, a múlt terheit és mindazt, amit már Te is megbocsátottál nekem.

Jézus nevében kérem. Ámen.





Megjegyzések