A mély gyásszal járó félelem

Bejegyezte: Csendes Percek Istennel - Virtuális Kávézó Nőknek augusztus 15, 2025

A mély gyásszal járó félelem

„Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Korinthus 15:55)

Egy szeretett személy elvesztése olyan kegyetlenül hasíthat a szívedbe, hogy örökre megváltoztatja, ki vagy, és hogyan gondolkodsz. Én ezt hívom „mély gyásznak”.

Ez próbára teszi mindazt, amiben valaha hittél. Eltűnődsz, hogyan bírhatják el a tegnap még oly valósnak tűnő bibliai ígéretek a ma rád nehezedő, hatalmas fájdalmat.

Ezért is olyan nehéz a halálról beszélni. Már a puszta említése is hatalmas gyászt hozhat felszínre.

Emlékszem, ott álltam egy elfogadhatatlanul kicsi koporsó mellett. Mindenütt rózsaszín rózsák. A szívem darabokra tört. Még ma is vannak dátumok a naptárban, amelyek újra előhozzák a kérdéseket és a fájdalmat húgom tragikus elvesztése kapcsán. El tudom képzelni, neked is vannak ilyen napjaid.

És nemcsak a gyász nehéz. Sokszor a félelem is erős. Félelem attól, hogy mások meghalnak. Félelem a saját halálunktól. Félelem attól, milyen lesz maga a haldoklás folyamata számunkra.

Hálás vagyok, hogy a Szentírás erőteljes igazságokat ad, amelyekre emlékezhetünk, amikor a haláltól való félelem megpróbál megakadályozni abban, hogy igazán éljünk. Félhetünk… de nem kell félelemben élnünk.

A Biblia tanítja, hogy a bűn zsoldja a halál, de Jézus azért jött, hogy ezt az árat kifizessen helyettünk. A Zsidók 2:17 konkrétan így szól: azért jött, „hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért”. Az „engesztelés” görög szava, a hilaskomai, egyszerre jelenti „engesztelést szerezni” és „irgalmat mutatni”.

Szeretem, ahogy ez megjelenik a Zsidók 2:14–15-ben: „Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.”

Ezek a szavak rendkívül személyesnek érződnek.

Micsoda kegyelem és szeretet — hogy Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket a halál hatalmától és a tőle való félelemtől. Feltámadott teste által kijelenthetjük: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Korinthus 15:55).

Ez nem jelenti azt, hogy a szívünk soha többé nem fog mély gyászt érezni, vagy hogy nem fáj majd a veszteség ezen az oldalon az örökkévalóságnak. Még ha egy halálosan mérgező skorpiót megfosztasz is a mérgétől, a csípése továbbra is fáj. De már nincs ereje megölni. Ez az, amit Jézus tett: elvette a halál fullánkját. Nekünk adta a győzelmet (1Korinthus 15:57).

A halál nem a vég. Azok számára, akik Jézus Krisztusban hisznek, mint életük Urában, a halál csupán átjáró Isten által kijelölt időben, hogy végre elhagyjuk ezt a megtört világot, és megérkezzünk abba az otthonba, amelyre egész életünkben vágytunk (Jelenések 21:4).

Tudom, milyen hihetetlenül nehéz ez mind. De kapaszkodjunk abba az édes bizonyosságba, hogy Jézus már előttünk járt. Nem kell félnünk.

És ha most éppen a mély gyász éles fájdalmával küzdesz? Nagyon sajnálom, drága barátom. A mély gyász valósága, hogy időbe telik. Imádságba telik. Könnyek óceánján kell átevickélned, míg egy napon rá nem jössz, hogy a nap továbbra is süt.

Adj magadnak kegyelmet ezen az úton, és kapaszkodj abba a tudásba, hogy Isten közel van. Minden egyes ígérete igaz.

Mennyei Atyám, a halál az egyik legrosszabb dolognak tűnik, ami történhet. Mégis, a Te igéd gyengéden emlékeztet arra, hogy Jézus önként vállalta a halált, hogy nekünk örök életünk lehessen. Köszönöm, hogy jelenléteddel és Igéd reménységével találkozol a kérdéseinkben és könnyeinkben. Jézus nevében, Ámen.