Amikor úgy érzem Jézus alszik

Az emberek csodálkozva kérdezgették: "Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?" (Máté 8.27)

Néha az átlagos reggeleken, felnézel és egy lélekvesztő kis csónakban érzed magad, körülvesz a mérhetetlen víztömeg, a zord égbolt és ez a rengeteg víz bizonytalanná tesz. 

Már ledobtad a gyerekeket az iskolában, és vissza kell menned az otthonodba. Vagy az irodádba a munkahelyeden. Vagy az osztályeterembe. Vagy a találkozóra. Sok kihívás vár rád. Emberek, vagy telefon hívások, vagy határidők, vagy orvosi eredmények...amik mind csak felduzzasztják a vizet körülötted és aggódóvá tesznek mindennapjaid csónakjában.

Én ezeken a napokon körülnéztem és azon gondolkoztam merre lehet ilyenkor Jézus. Hol van Ő a határidőkben, a saját családunkban? Hol van Ő a mi sajgó testünkben? Hol van Jézus azokon a napokon, amikor úgy érezzük, mintha elaludt volna a munkája közben?

Gondoltál már erre? 

Kapcsoltad már be a híreket, vagy tetted le a telefont, esetleg sétáltál ki egy találkozóról, sétáltál be az orvosi szobába, arra gondolva hogy mi történik éppen az életedben? 

Olyan sok nap van amikor nem értem ezt a világot amit teremtett (és amit mi tettünk tönkre). Néha a hitem túl kevés ahhoz, hogy betömjem vele a repedést a szivárgó csónakomon. A repedés túl nagy, a kezeim túl aprók, és a hitem hagyja, hogy a víz beszivárogjon, annak ellenére, hogy milyen kétségbeesetten dolgozom azon, hogy betömködjem a réseket. 

Ébredj fel Jézus! Ébredj fel! Ébredj fel! 

Ezeket a szavakat mondogattam a fejemben, amikor a gyülekezetbe készültem múlt héten. És aztán arcul ütött az ami nyilvánvaló. Hogy nem vettem észre? Egy tükör előtt álltam a fésűmmel a kezemben, amikor rádöbbentem, hogy nem én vagyok az első aki így érez. 

Hát persze hogy nem. 

Nem én vagyok az első aki kétségbeesetten áll egy ,,csónakban’’ félve a vihartól és nem értve, Jézus miért alszik, amikor dolga lenne. 

Máté 8.27-ben láthatjuk a tanítványokat, akik próbálnak ellenállni a haragos viharnak és azt kérdezik: ,,Ki ez az ember? Még a hullámok és a szelek is engedelmeskednek neki.’’ 

Azok az első bizonytalan tanítványok és én is kinéztünk a hullámokra, a sötétre, a haragos felhőkre és rettegtünk attól, hogy most mi fog következni. Szeretnénk mindent kontrolálni, vagy elfutni előle, vagy túlélni. De a hitünk kicsúszik a kezünkből, a csónakunk roskatag és a mi Megváltónk alszik. 

Álltam a tükör előtt és emlékeztettem magam a történetre. 

Jézus nem azért aludt mert nem érdekelte hogy mi történik. Ő azért aludt mert nem félt. 

Ez volt az a pillanat, amikor gombócot éreztem a torkomban, leraktam a fésűt és csak bámultam a levegőbe. 

Láttam a két erős kezet, ami betakarja az enyémet. Két kéz betakarja az enyémet és a rést is a szivárgó csónakomban. Ott állok a szárazföldön, fa padlón, amit a legmegbízhatóbb Ács készített. 

Nincsenek könnyű válaszaim a nehéz kérdésekre, jöjjenek akár a hírekből, az orvostól, egy tanártól, kollegától, vagy egy jó baráttól. Csak a remény van egy kéztől az én kezeimben. Egy kéz, ami Jézusé, aki nem félt, aki lecsendesítette a vihart bennem és olyan csónakot épített, ami nem süllyed el. 

Drága Istenünk, köszönjük, hogy bízhatunk benned. Köszönjük, hogy mindegy milyen hangos a vihar, vagy milyen magasak a hullámok, neked mindig csak egy szavadba kerül lecsendesíteni a legnagyobb félelmeinket, és békét adni remegő szívünknek. Kérlek, légy ma is nagyon közel. Jézus nevében, Ámen.

forrás: www.proverbs31.org, used with permission

kép:pinterest