A legégetőbb kérdés

„Nincs üdvösség senki másban, mert nincs más név az ég alatt, amely által üdvözülhetnénk.” ApCsel 4,12

Ahogy növekedtem, volt egy elképzelésem arról, mit kell elérnem, hogy jó életem legyen.
Jó egyetem. Jó munka. Jó férj. Néhány jó gyerek. Jó ház. Egy jó kis virágágy a bejárat mellett. És egy jó családi terepjáró a garázsban. Ettől lesz az élet jó.
Úgy alakult, hogy mindezeket a jó dolgokat megszereztem. Hálás voltam érte. Odaadással szerettem a családomat. Az autó nem nyújtotta mindazt, amit elképzeltem, de amikor benne ültem, s vittem a gyerekeket az iskolába, igazi anyukának éreztem magam. Végül tehát az is jó volt.
Mégsem voltam teljesen elégedett. Maradt bennem valami üresség. Valami hiányzott.
Úgy gondoltam, hogy valamit még keresnem kell. Olyasmit kell csinálnom, ahol kiélhetem képességeimet, tehetségemet. Ezt is elértem, nagyon élveztem, egy bizonyos szintig ki is elégített. De ott mélyen a lelkemben továbbra is kongott az üresség.
Az üresség nagyon nehéz teher. Nagyon tud gyötörni, ha érezzük, hogy valami hiányzik, valamit önmagunkban fel kéne töltenünk, de nem tudjuk, hogyan és mivel. Keresésünk egyszerre bizonyulhat hiábavalónak és megrázónak.
Újra és újra próbálkozunk, úgy érezzük, a válasz már ott van a következő sarkon túl, és még sincs ott. A szívünkben egyre mélyül a hasadás, amin át elszivárog tartalék energiánk, és kiapasztja a lelkünket. Semmi sem elégít ki, minden idegesít. Még azok is, akiket szeretünk. Talán legfőképpen ők.
Mi mást tehetnénk, felrakunk egy műmosolyt az arcunkra, és rakjuk egyik lábunkat a másik elé. Aztán már nem is kukucskálunk be a következő sarok mögé, remélve, hogy ott találjuk a megoldást. Múltbeli kudarcaink bizonyítják, hogy nincs ott. És ez az állapot összehúzza a kötelet a reménység nyakán.
Szomorú tény, hogy nagyon sok nő ebben a stádiumban él.
Ismerem, én is benne voltam. Én is ott küszködtem.
És talán te, vagy valaki, akit szeretsz, ebben az állapotban kezdi az új évet. Az Újévet. Keserves hallgatni, hogy körülötted minden azt zengi: „Boldog Újévet!”, s te ebből semmit sem érzel.
Bűzlik az egész.
Nos, nem ígérem, hogy rögtön felhőtlen boldogság fog eltölteni, ha elolvasod a levelemet. Azt viszont ígérem, hogy mondok neked valamit, ami sok mindent megmagyaráz. Biztos, szilárd és igaz választ, tele a remény újjáéledésének lélegzetelállító csodájával.
„Nincs üdvösség senki másban, mert nincs más név az ég alatt, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4,12).
Nem fogsz üdvösségre találni egy emberben sem.
Még egy jó férj, jó gyerekek, egy jó barát is silány Isten.
Nem találod meg az üdvösséget senki és semmi másban.
Nem vált meg a jó diploma, a jó munkahely, az otthonod.
Nincs más.
Csak Jézus.
És nem csak arról beszélek, hogy legyünk keresztények. Követni a szabályokat, vagy igazán követni Jézust két teljesen különböző dolog.
A vallásos mozdulatok, cselekedetek sosem fognak kielégíteni. Csak az, ha mélyen meghajtod a fejed, teljes önátadásban tárod ki a szívedet, és azt mondod: „Jézus, Te vagy az. Csak Te. Nincs más. Sem anyagi javak, sem kapcsolat, sem pozíció nem tudja kitölteni a lelkem mélyén azt az űrt, ami Rád van formálva.”
Ez az idei újévi imádságom. Már régen megváltottnak tudom magam, mégis újra át akarom élni a „senki más” valóságának lényegét.
És úgy élni, mint aki tudja, hogy ez igaz.
Mert igaz.

Uram, bocsásd meg, hogy emberekkel, anyagi javakkal, társadalmi, munkahelyi pozíciókkal akartam betölteni az űrt a lelkemben. Meg akarom tudni, milyen az, ha Te, Uram, betöltöd a Hozzád formált mélységet a lelkemben. Mutasd meg. Taníts. Vezess. És én követlek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.01.02., Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)