A csúszós lejtő

„…hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek…” ApCsel 26,18 

 

Érezted már, hogy vonz valami izgalmas, de tiltott dolog? Felvillan a piros jelzés, de meggyőzöd magad, hogy ura leszel a helyzetnek. „Csak egy kis szórakozás. Nincs jelentősége. Csak egy kis örömszerző vágyakozás.”
Ezt érezte egyik barátnőm is, mikor észrevette, hogy egyik szimpatikus munkatársa a szokásosnál figyelmesebb hozzá. A házassága problémás volt, belefáradt már a sok próbálkozásba. Kezdett több időt tölteni reggelente a tükör előtt, délutánonként szívesen maradt benn munkaidőn túl is. Mindig megdobbant a szíve, amikor az illető megjelent. Aztán elkezdtek titokban beszélgetni. Titokban sms-ezgetni. Titokban találkozni. És csúszott lefelé a lejtőn.
A lefelé csúszásnak egy biztos ismérve van: titokban cselekszünk.
Attól a perctől kezdve, hogy kezdünk elrejteni dolgokat szeretteink elől, settenkedünk, féligazságokat vagy hazugságokat mondunk, ügyeskedni kezdünk, hogy fedezzük magunkat – ráléptünk a lejtőre, és egyre gyorsabban csúszunk lefelé.
A Sátán a sötétség ura. Mindaddig, míg rá tud venni, hogy titkaink sötétjében éljünk, folytatja félrevezetésünket. Az Apostolok Cselekedetei 26,17-18-ban olvassuk: „Ezek közé azért küldelek, hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnbocsánatot és helyet kapjanak azok között, akiket a belém vetett hit megszentelt.”
Drága barátnőm, meg kell tudnunk különböztetni a sötétséget a világosságtól, s mindig válasszuk a világosságot. Döntéseinket hozzuk ki Jézus fényére, hogy Ő rávilágítson az igazságra. Csak akkor állíthatjuk bizonyosan, hogy Jézus útján járunk, és nem a Sátán félrevezetése szerint.
A Sátán útját jelzi a titkolózás. Ez keményen hangzik, de érdemes megfontolni az igazságát.
A Sátán elfedi a veszélyeket radarunk elől, elvakít csábításai ragyogásával. A barátnőmet is elvakította. S mikor végre látni kezdte, hogy félrevezették, elszörnyedt a pusztítástól, ami addigra végbement.
Ha titkolsz valamit, vidd ki a fényre:
- találj egy hívő jóbarátot, s kérd meg, segítsen kitartani az igaz döntések mellett;
- légy őszinte azokkal, akik szeretnek téged;
- kerüld azokat a helyzeteket, ahol biztonságban érezheted magad a felelősségre vonás alól;
- kérj Jézustól segítséget, bocsánatot és világos útmutatást, hogyan tudnád behúzni a féket, és hátramenetbe kapcsolni életed csúszásnak indult járművét. Hagyd, hogy az Ő igazsága hangosabban szóljon, mint az érzéseid, amik könyörögnek, hogy maradj meg a titkolózásban.
„Akiket a belém vetett hit megszentelt” – olvassuk a 18. vers végén. A megszentelt, igaz életet - ami fenntart, ami a valódi szeretet/szerelem, valódi meggazdagodás, valódi kielégülés megtapasztalásához vezet – csak Jézust követve találhatod meg.


Uram, védj meg ma engem a Sátán sötétségétől. Segíts, hogy döntéseimet a Te világosságodban hozzam meg, mert csak Te tudsz rávilágítani az igazságra. Te vagy az egyetlen Út. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.08.11.Lysa TerKeurst, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések