Mint a csontot marcangoló kutya…

Állandóan róla beszélünk.
Bosszankodunk miatta.
Aggódunk érte.
Latolgatjuk az esélyeket, mérlegeljük a lehetőségeket, állandóan a megmentése körül forgunk. Azt gondoljuk, ha megteszünk mindent, ha elég meggyőzően beszélünk, ha mindent megmozgatunk, akkor a szeretett személynek biztosan helyreáll az élete.

Úgy gondoljuk, hogy száz százalékban mi vagyunk felelősek az üdvösségéért…

Vagy mégsem? Talán tévesen gondolkodunk?

A mai napon arra invitállak, hogy add át a szeretett személyt Istennek.

Tudom, nem egyszerű. Mert úgy gondoljuk, ha mi nem késztetjük őket a jóra, ha nem óvjuk meg őket a következményektől, ha nem vesszük elég komolyan, hogy mit vagy mit nem csinálnak, akkor a vesztükbe rohannak, és ettől mindenképpen meg szeretnénk óvni őket.

Lehet, hogy a szerettünk hétköznapi élete éppen rendben van, mi mégis arra vágyunk, hogy személyesen megismerje Jézust, mert szeretnénk, hogy az élete minőségében megváltozzon.

A mennyei Atyád ugyanígy tekint rá.

Még sokkal jobban vágyik a megtérésére, mint te.

Jézus sohasem erőltette az embereket, hogy kövessék őt, csupán meghívta őket, a döntést pedig rájuk bízta.

A mai igeszakaszban,- „Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; de Jézus átment köztük, és eltávozott.” (Lukács 28-30), - Jézust egy konfliktusban találjuk. Jézus azért jött, hogy megmentse a világot, de ezek az emberek nem voltak készek a mondanivalójának az elfogadására. Beszéde igazsággal volt teljes. Gyönyörűen megélte előttük a hitét, de sohasem erőltette rájuk az engedelmességet. 

Ehelyett, Jézus vetette a magot, és folytatta a munkáját az Atya akarata szerint, miközben arra várt, hogy az elvetett mag kisarjadjon.

Nagyon kimerítő, amikor valamivel újra és újra próbálkozol, de a befektetett energia nem hoz eredményt, nincs változás. Ez történik akkor, amikor valakit megpróbálunk az általunk elképzelt képbe belekényszeríteni, vagy egy másik személyt az akaratával ellentétes irányba rángatni.

Talán azért küszködünk saját erőnkből, mert úgy érezzük, hogy a bizalom Istenben csupán passzivitást jelent a mi részünkről.

De ez egyáltalán nincs így, mert ha átadjuk Istennek az ügyet, akkor felszabadulunk arra, hogy mi is megtegyük a saját részünket. Nem erőszakolhatom rá a szeretett személyre, hogy fogadja el Isten szeretetét, de a gyakorlatban viszont elé tudom élni azt. Imádkozhatom érte. Isten Lelkének vezetése által a kegyelemmel átszőtt igazságot képviselhetem előtte. Felszabadulok arra, hogy engedjem, hogy a rossz döntéseinek következményét megtapasztalja, mely mindenképpen a fejlődését szolgálja.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

Bátorító szeretettel a bizonytalan barátnőm mellett állhatok.

Ha az adott személy körül minden rendben van, de nem tudja megérteni Jézus szeretetét, akkor a gyakorlati életem hangosabb bizonyság lehet bármilyen kimondott szónál. Nem azért, mert olyan jó lennék, hanem azért, mert szorosan Jézussal járva, Krisztus ragyog általam. Jézus lesz vonzó bennem, Őt akarják majd követni az emberek.

Amikor így átadjuk Istennek az ügyet, hogy Ő munkálkodjon, akkor felszabadulunk arra, hogy tovább tudjunk lépni. Nem az adott személy elhagyását jelenti ez, hanem a szégyen, a bűntudat, a manipulálás és az aggódás terhétől szabadulunk fel. 

Amikor a szeretted azt látja, hogy békességed van akkor, amikor káosz van körülötted, talán elgondolkodik azon, hogy mi történt az örökké görcsölő, aggódó, mindent megoldani akaró önmagaddal. Ekkor te a magot veted – igazság, kegyelem, időnként szükségszerű határok felállítása és ima által.

És mindez csodálatos gyümölcsöt teremhet. 
- Mivel feladtad azt a próbálkozást, hogy Istenként légy jelen az életében, felszabadulsz arra, hogy édesanya/testvér/barát/gyermek legyél. 
- A szeretett személynek már nem kell azt éreznie, hogy az elvárásaidnak megfeleljen, hogy téged boldoggá tegyen… (tudom, ezt most fájt…) 
- Az energiád így felszabadul, hogy természetfeletti módon küzdj: 
„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5:16b)

Nagyon nehéz végignézni azt, hogy a szeretted a tettei következményeit szenvedi. Épp ilyen nehéz látni azt, hogy egy számodra kedves személy éveken keresztül Isten szeretetétől elfordulva él. Megrendítő és fájdalmas látni, amikor a számodra oly fontos személy megtagadja Jézust.

De ilyenkor ne feledd, hogy az imáidat Isten hallja, és valami csodálatos bontakozik ki általuk.

A magvetésnek nagyobb ereje van, mint az ásásnak, öntözésnek, kapálásnak gyomlálásnak, vagy az idő előtti szüretelésnek.

Légy hű a küldetésedhez.

Engem is körbevesznek olyan szeretteim, akik még nem követik Jézust. Hűségesnek lenni a küldetésemhez azt jelenti, hogy ragaszkodom a hitemhez. Az én Mennyei Atyám szeret engem. Ezt a tényt nyíltan vállalom. Nyitott vagyok arra, hogy szeressek, beszélgessek, imádkozzam, és párbeszédet tartsak fenn. Inkább odafigyelek rá,ahelyett, hogy kioktató beszédet tartanék neki, mert így talán kiderül az a hegy méretnyi gát, amely gátolja őket annak megértésében, hogy Jézus mennyire szereti őket.

Azt sem szabad elfelejtenem, hogy Isten sokkal jobban szereti őket, mint én.

Jézus hívó szeretetére adott válasz az adott ember személyes, lelki harca. Amikor átadom ezt az embert Istennek, akkor Ő meg fogja mutatni nekem, hogy mi az én szerepem az ő életében. Isten bölcsességet fog adni, amely megmutatja nekem hogy miként válaszoljak, vagy mikor maradjak csendben. Miként vessem a magot, amely egy napon gyümölcsöt fog teremni.


Uram, elfogadom a meghívásodat, hogy a szeretett személyt a te szegekkel átlyukasztott kezedbe helyezzem. Teljesen belefáradtam abba a próbálkozásomba, hogy saját erőmből megmentsem őt. Tudom, hogy megvan a szerepem az életében mint édesanya, gyermek, testvér vagy barát. Mutasd meg kérlek, hogyan legyek jelen az életében. El szeretném engedni a törekvésemet, hogy mindenáron én győzzem meg őt, és meg szeretném ragadni a lehetőséget, hogy a segítségeddel jól tudjam őt szeretni. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás:http://tsuzanneeller.com/2017/10/30/seed-sower/ Suzanne Eller: Put that Loved One in God's Hands, fotó: pinterest.com)

Megjegyzések

  1. Ámen. A lehető legjobbkor jött számomra ez az üzenet,bár már megpróbáltam Jézus kezébe tenni szerettem életét és megkötözöttségét.Most mégjobban fogok imádkozni,hogy vegye át tőlem Őt és Szentlelkével igazítsa a helyes irányba.Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Számomra is nagyon sokat jelentett e mai üzenet.

    VálaszTörlés
  3. Csodàlatos Istenem a Te időzítésed!Köszönöm ezt az üzenetet,amelynek minden szava a lelkem velejéig hatolt!Pontosan erre volt ma szükségem.Ámen

    VálaszTörlés
  4. Uram én is köszönöm ezt a bátoritást nekem több személy lenne akit a kezedbe szeretnék rakni had adjam oda őket mert nállad jobban senki mem tudja formálni,nekem ad meg a lehetőséget hogy meglássanak Téged rajtam keresztül.. Én is követlek engedelmesen,és szeretetemmel biztatom őket melyet Te adtál nekem..Amen..

    VálaszTörlés
  5. Drága Istenem, teljes szívemből hálát adok Neked nagy jótéteményeidért! Kérlek vezesd gyermekeim lépteit, a Te legjobb belátásod szerint! Ámen.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm..lelkemig ért az írás..

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések