Megújult reménység 1. rész

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.

(40. Zsoltár 2-4)

Majdnem elfelejtettem milyen felébredni a mély, ronda veremben, melyet klinikai depressziónak neveznek. A sötétség sajnos túlságosan is jól ismert kísérője volt az életemnek. Éveken keresztül próbálkoztam, hogy enyhítsem szívemben és gondolataimban jelen lévő fájdalmat pótcselekvésekkel, mint például a szolgálatban elért siker, a környezetem elismerése, a maximalizmus, a jó cselekvése, finom ételek készítése - csak hogy néhányat megemlítsek.

1995-ben a talaj eltűnt a lábam alól, és két hosszú éven keresztül próbáltam kikecmeregni a sötétség verméből. Még egy könyvet is írtam, "Reménység a depresszióban" címmel, amely leírja a fájdalmas ugyanakkor gyógyító utamat ami teljesen átformált nem csak engem, hanem a jövőképemet is. Isten valóságosan megváltoztatott, és egy új éneket adott a szívembe, amint ajtókat nyitott meg, hogy beszélhessek nőknek az egész világon arról, miként találhatnak reményt a depresszióban. Sokszor ismételgettem a következő szavakat: "Holnap újra átélném a mélység tapasztalatát, mert Isten rengeteg mindenre megtanított általa." És ezt komolyan is gondoltam, de nem hittem volna, hogy a holnap tényleg el fog jönni egyszer. De megérkezett. Hogyan kezeltem a helyzetet? Visszatértem oda, ahol az egész elkezdődött - a teljes összetöretés helyére - és visszaemlékeztem. Atyám újabb igazságokra szeretett volna megtanítani, valamint rádöbbentem arra, hogy bizonyos, korábban a sötétségben megtanult igazságokat már el is felejtettem, melyeket újra fel kellett frissítenem. Nem jó úton haladtam, mert megengedtem magamnak, hogy az emberek elismerése fontosabb legyen számomra, mint Isten elismerése.

Lehet, hogy nem depresszióval kell küzdened, de a nehéz időket és a sötét napokat egyszer mindannyiunknak meg kell élnünk. Életünk bizonyos szakaszán, egy bizonyos vermet mindenképpen meg kell tapasztalnunk. Lehet, hogy a gödröt saját kezünkkel és döntéseinkkel ástuk, de az is lehet, hogy az ellenség tervezte meg számunkra. A gödör azonban mindenképpen egy gödör- egy hely, a bénító és zsibbasztó kétség helye, melyet emberi törékenységünk és a sötétségből szabadulni vágyó próbálkozásaink táplálnak.

A következő napokban 4 lehetséges lépést fogunk megvizsgálni, mely lehetőséget ad számunkra, hogy friss reményt és új, sötétségből való szabadulást tapasztaljunk meg. Vágjunk hát bele!

Első lépés: Határozd meg a verem célját

Nem olyan régen azt gondoltam, hogy egy egyszerű egészségügyi beavatkozást kell elvégezni rajtam, és amikor felébredtem az altatás után, éreztem hogy bajban vagyok. Az orvos szerint jól sikerült a műtét, de nem számolt a problémás szövetek mennyiségével és a korrekció nagyságával, én pedig nem gondoltam volna, hogy mindez mekkora fájdalommal, gyötrődéssel, funkció zavarokkal jár majd. Nagyon gyámoltalanná váltam, és én nem szeretek gyámoltalan lenni. Tíz napot adtam magamnak, hogy rendbe jöjjek, de szembesülnöm kellett azzal a brutális ténnyel, hogy a felépülés ennél sokkal több időt vesz igénybe. Sőt, az a tíz nap, melyet nagy kegyesen megadtam magamnak tíz fájdalmas hónapra elnyúló lassú gyógyulássá változott. Éreztem, hogy kezdek visszacsúszni abba az ismerős sötétségbe, amit már megjártam egyszer. Az igazat megvallva, jól éreztem ott a mélyben magam. Sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint egy újabb próbálkozás, hogy újra kikecmereghessek onnan. Tudtam, milyen nehéz volt az első alkalommal, és nem voltam most már biztos abban, hogy újra végig tudnám csinálni. És abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán végig akarom-e csinálni.

A büszkeség nagy hibám. Mindig is nehéz volt segítséget elfogadnom, mert úgy neveltek, hogy erős és független legyek. Ha valaki megkérdezte, hogy miként segíthetné a gyógyulásomat, akkor automatikusan azt válaszoltam, hogy "Köszönöm, megoldom magam is, de mindenképpen szólok, ha szükségem lenne valamire." Szerencsére családom és barátaim nem figyeltek erre az abszurd hárításra, és átlépve büszkeségemen, ebédet hoztak, kitakarították a házat, kimostak, átvállalták a tanítói szolgálatomat, vigyáztak csecsemő unokánkra, miközben lányunk heti három alkalommal iskolában volt. Még az ágyból sem volt erőm egyedül kikelni, vagy a lépcsőn segítség nélkül közlekedni, ami persze nagyon kényelmetlen volt számomra. Az igazat megvallva mérges voltam az orvosra, az emberi gyengeségemre, és mindenképpen mérges voltam Istenre is.

Ahogy egy apró szikra hatalmas, pusztító tűzzé tud fejlődni, a le nem kezelt méreg depresszióvá tud nőni. Amint elkezdtem megvizsgálni haragomat és elkeseredésemet, a célja ennek a bizonyos veremnek gyorsan tiszta lett számomra, amint Isten rávilágított egy igazságra, melyet előszeretettel hangoztatok, de ritkán élek meg: Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy szükségünk legyen Istenre, és szükségünk legyen egymásra. Ha a magunk útját járjuk, akkor nagyon könnyen a totyogó kisgyermekhez tudunk hasonlítani, aki fennszóval azt hangoztatja: "majd én megcsinálom!"

Persze, hogy nem boldogulunk egyedül, de a jó hír az, hogy nem is kell egyedül küzdenünk. Tedd le a büszkeségedet barátnőm, és engedd, hogy egy megújult reménység betöltse életedet.

Atyám, lehúz a sötétség, és nem tudok egyedül, saját erőmből kijönni belőle. Tisztában vagyok emberi gyengeségemmel. Nélküled reménytelen az életem, szeretnék benned bízni, és megpihenni a Te gondviselésedben. Segíts, hogy mindinkább Jézushoz hasonlíthassak, és taníts meg azokra az igazságokra, melyeket ez a mélység tartogat számomra. Jézus nevében, ámen.

Most te következel

A próbák nyikorgó féket jelentenek életünkben, arra késztetve bennünket, hogy átértékeljük életünkben fontosnak számító dolgokat, és új megvilágításban szemléljük azokat. Olvasd el 1Péter 1:6-ot, és hasonlítsd össze az élethez való viszonyulásodat ebben a versben leírtakkal.

Ezek a vermek segítenek, hogy elismerjük gyengeségünket, és belássuk, hogy nem tudjuk megélni az életet saját erőnkből. Olvasd el 2 Korintusi levél 12. fejezetének a 10. versét:"Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.". Gondold át gyengeségeidet és küzdelmeidet, és köszönd meg Istennek azokat. Adj hálát Isten életedben megnyilvánuló kegyelméért.

A próbák meg tudják erősíteni hitünket, ha engedjük. A 2. Korintusi levél 12. fejezetének 9. verse ezt mondja: De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Miként segített neked Isten hatalma, hogy szembe tudj nézni és kezelni tudd a sötétséget?

(Forrás: Fresh Hope, Part 1., Mary Southerland,Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013 

Used with permission www.girlfriendsingod.com)