Igen, de nem látok!

„Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: ’Kövess engem!’” 

Jn 1,43

Apró fénykört írva lábunk elé, elemlámpánk csak a következő lépésünknek nyújtott irányt és biztonságot, mikor Rose-zal napkelte előtti sétánkra indultunk. Szorongásunk feloldódott, ahogy beszélgetni kezdtünk az előttünk álló napról. Tudtuk, hogy a fény jó irányba visz. Mindig csak a következő lépésre kellett figyelnünk.

Tedd meg a következő lépést – Jézus ezt már régen megmondta. „Jöjj velem, és látni fogod.” „Kövess engem.” Ilyeneket mondott Jézus tanítványainak, amikor elhívta őket. Nem ült le velük, hogy megbeszéljék az előttük álló három esztendő eseményeit. Tudta, hogy túlterhelné őket, talán hátat is fordítanának. „Kövess engem”, ennyit mondott. Tedd meg a következő lépést…

Kamaszlányként ismerni szerettem volna a jövőmet. Vajon teljesülnek az álmaim? Milyen egyetemre fogok járni? Az egyházamban alkalmazásában állok majd? Férjhez megyek egy lelkészhez? Iowában fogok lakni, közel a szüleimhez? Jézus végig tudta a választ ezekre a kérdésekre. Nem mentem egyetemre. Nem dolgozom az egyházban, nem lettem lelkészfeleség. Ő tudta. Bölcsen mindig csak annyi fényt mutatott, melynél meg tudtam tenni a következő lépést.

Mostanában is azon kapom magam néha, hogy tudni szeretném a jövőt. Félelem és aggódás lesz úrrá rajtam. Munkával kapcsolatos aggodalmak: Vajon öt-tíz év múlva is itt fogok dolgozni? Anyai aggódások: Vajon jó férjet/feleséget találnak a gyermekeim, aki szereti őket és Jézust? Házassági szorongások: Vajon hosszú közös nyugdíjas évek elé nézünk a férjemmel? Olyan dolgokon rágódom, amiknek semmi közük a mai naphoz, a következő lépésemhez.

Jézus tudja. Tudja melyik kérdésre „igen”, melyikre „nem” a válasz. Tudja, hol és mikor kell feltárnia a következő lépést. Az én dolgom, hogy engedelmesen megtegyem azt a lépést.

Fiatalabb koromban nem fogtam fel, hogy amikor megtagadott tőlem valamit, ezek a „nemek” az Ő csodálatos „igenje” felé vezető lépcsőfokok voltak. Megtanultam a sötétségben, hogy ha bizalommal, engedelmesen előre lépek, az út mentén áldás vár. Meg kellett tanulnom, hogy a fájdalmat rejtő ösvények is hozzátartoznak az úthoz. Ezek segítettek hozzá, hogy utamon az engedelmesség felülkerekedjék az aggódáson, a félelmen, az önállósági törekvéseken.

Most már, ha a sötétből felbukkan a szorongás és kétely árnyéka, elhallgattatom a „mi lesz, ha” képzelgéseket. Felidézem Jézus szavát: „kövess engem”, és visszatérek az ösvényre, amin a lábam előtt ott a fénykör, és megteszem a következő lépést – a bizalom lépését. Kérem, hogy mutassa meg, mit kell tennem ma. Elhagyom az aggódást azáltal, hogy elmondom Jézusnak gondolataimat, érzéseimet, és bízom benne, hogy gondjaiba veszi minden egyes következő lépésemet.

Uram, ijesztő tud lenni a sötétség. Néha olyan kicsike a bizalomképességem a megteendő lépéshez képest. Segíts, hogy Veled járjam az utat. Hogy lássam, Te segíteni fogsz, hogy bízzam Benned újra meg újra meg újra. Ezt szeretném. Beléd helyezem bizalmamat. Jézus nevében, Ámen.

 

(Forrás: Encouragement for today, 2010.11.09.Lynn Cowell,  www.proverbs31.org fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2011_03_01_archive.html fotó: pinterest.com )