Könyvklubunk margójára: Ann Voskamp: Ezernyi ajándék, 2. fejezet: Élet… és halál mottója

„Hogyan élhetem a legteljesebb életet itt, ami majd átmegy az örökké tartó teljes életbe? Hogyan élhet valaki úgy, hogy közben készen álljon? Hogyan éljek a várakozás burkában, mielőtt az örökké elkezdődik?”

Mélyre ható, nagy kérdések, melyek a legtöbb emberben ott feszülnek, és amiket oly szépen szavakba öntött az írónő. Olyan szép látni a fejezet olvasása során, hogy Isten miként válaszolt, hogyan bontogatta ki a megoldást Ann számára, és miként csendesítette le hosszú évek szorongását benne. Isten ott volt az éjszaka gyötrelmeiben, az apósától kapott levélben feltett kérdésekben, gondolatokban, a kenyérsütés, mosás a vécé súrolás, főzés és gyermekei játékának szemlélése közben. Megragadható valósággá vált számára az „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (Ap.csel. 17:28) Ige. 

Ilyen személyes Atyánk van, Akinek fontosak a kérdéseink, gondjaink. Aki kézbe vesz bennünket, és személyre szabottan válaszol nekünk. Aki ott van a mindennapjaink történéseiben, impulzusok, Bibliai versek és embertársainktól származó gondolatok által terelget bennünket. Erről beszélgettünk a könyvklubunk alkalmával, személyes tapasztalatok hangzottak el rákos betegséggel szembenéző, a depresszió gödréből kiemelt, a gyermekéért vagy családtagjaiért aggódó, a gyászt, az elengedést feldolgozó hölgyektől. Isten valóság az életünkben, a kérdés az, hogy kinek van ideje, vagy szeme észrevenni Őt? „Vagy tényleg olyan vakon botorkálunk, hogy vakító fenséggel kell ütköznie homályos léleklátásunknak ahhoz, hogy felismerjük a nagyságot”, hogy észrevegyük a mindennapjainkban ott lévő csodát? 

„Felvillan előttem Jézus arca. Jézusé, az Isten-emberé, akinek meg volt szabva a halál órája. Jézusé, az Isten-emberé, aki eljött, hogy megmentsen a félelem és bűntudat, lehangoltság és szomorúság börtönéből.” Mit tartott Jézus fontosnak, halála előtt néhány órával? „És miután a kenyeret vette, hálákat adott, megszegte és oda adta nekik, ezt mondva: Ez az én testem, mely tiérettetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lukács 22:19)

A görög, eredeti szövegben a „hálát ad” szó helyén „eukhariszteó” áll, melyből három fogalom bontakozik ki: a kharisz-kegyelem, az eukhariszteó-hálaadás, és a khará-öröm.

Kegyelem. Hálaadás. Öröm. Három szó, mely utat nyit a teljesebb életre. Mert az „öröm ősi titka nem valamiféle egzotikus helyszínen, vagy valamiféle érzelmi hegycsúcs-élményben lelhető fel. Az öröm-csoda akár itt is lehet! Itt, a "most" zűrös, szúró fájdalmában, bármilyen hihetetlen is, de lehetséges az öröm! Az egyetlen hely, amit látnunk kell, mielőtt meghalunk, az a hely, ahol Istent megláthatjuk, itt és most.”

Jézus példáját szemlélve, azt láthatjuk, hogy Jézus minden egyes csodája előtt már előre hálát adott. Ennek a lelkületnek kell a mi életünket is áthatnia, mert ha nem így élünk, akkor elégedetlenek vagyunk mindazzal, amit Isten adott nekünk. Gondoljuk csak át a Lukács evangéliumának 17. fejezetében leírt tíz leprás ember meggyógyításának történetét! Mind a tíz beteg meggyógyult, de csak egy ment vissza hálát adni ezért Jézusnak. Az Úr így bocsájtotta el őt: „Kelj fel, és menj el: a te hited téged megtartott. (19.vers) Görögül a „megtartott” szó a „szódzó”, ami azt jelenti, hogy „éppé tett”, „megmentett”. Tehát, a „szódzó” szó üdvösséget jelent. Jézus azért jött, hogy teljes életet éljünk, azért jött, hogy „szódzót” adjon nekünk. Ha ezt így végiggondoljuk, akkor rádöbbenünk, hogy a megtartásunk is a hálánkhoz kapcsolódik.

„Aki hálával áldoz, az dicsőít engem, és utat készít, hogy megmutahassam neki Isten szabadítását.” (Zsoltárok 50:23)

„A hálaadás – mindenben köszönet mondást – készíti elő az utat, hogy Isten megmutathassa nekünk legteljesebb szabadítását Krisztusban.”

„Eukhariszteó: a nehéz jelentésű görög szó, aminek még nehezebb megélni a jelentését; ez az egyetlen út az ürességtől a teliig. …. mert ez a szó elvégzi a csodát: a lélek gyógyulását, a halott életre kelését.”