Szükségem van egy Pásztorra!

"Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti."


(Ézsaiás 40:11)


A pásztorok a nyájukkal laknak, bárányaiknak legelő helyet és friss vizet keresnek, óvóhelyet biztosítanak nekik a viharok idején, és védelmet a hőségben. A bárányok, ha nem a megfelelő mennyiségű és minőségű füvet nem a megfelelő időben fogyasztják el, akkor elpusztulnak. Ha egy bárány az egyik nap túl keveset, a másik nap pedig túl sokat eszik, akkor a gyomrában lévő baktérium kórosan elszaporodik, méreganyag keletkezik, mely az állat hirtelen halálához vezet. Így hát a pásztornak gondosan meg kell tervezni az útvonalat, hogy a nyáj megfelelő legelőhöz jusson, és időben vizet kapjon. A legelők füvét gyakran kiégeti a perzselő meleg, így hát a pásztornak szüntelenül keresnie kell a zöld füves területeket nyája számára.

Az éjszakai pihenőhelyen általában több nyáj szokott osztozni, így a pásztorok felváltva őrködnek, hogy megvédjék a bárányokat a vadaktól és a rablóktól. A jó pásztor mindig készen áll arra, hogy akár az élete árán is, megóvja a nyáját a veszélytől, az ellenségtől, de gyakran, még önmaguktól is. A többi állattal összehasonlítva a bárányok sokkal több törődést igényelnek, mert ösztönösen nagyobb a félelemérzetük, és az ijesztő szituációkban pedig szeretnek elmenekülni. Pásztor nélkül a nyáj hamarosan elveszne. Egy bárányt sohasem lehet egyedül hagyni, mert hajlamos az elbarangolásra, így a pásztornak szüntelenül keresnie és megmentenie kell őt.

A pásztor sohasem taszigálja a nyáját, hanem vezeti őket, előttük jár, hogy meggyőződjön az út biztonságáról.

Nem tudom, hogy vagy vele, de személy szerint, rám nagyon jellemzőek a bárányra vonatkozó jellemvonások. Meg sem tudom számolni, hányszor ragaszkodtam önfejűen a terveimhez, ostobán azt hívén, hogy sokkal jobbak, mint az Ő tervei. Botorságom aztán egy gödör mélyére vezetett, ahol segítségért kiáltoztam. A 40. Zsoltár 1-3. verse az életem leírásává vált, egy dologban azonban nem teljesen fedi élethelyzetemet, ugyanis én ritkán várok türelmesen. Nem tehetek róla, én egy bárány vagyok.

"Türelmesen vártam az Urra, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet..Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne."
(40. Zsoltár 1-3)

A tapasztalom alapján, amikor a félelmeimnek teret engedek, hamarosan a kétségek és reménytelenség fogságában találom magam, mindaddig míg Ő meg nem ment engem. Időnként az éhségemet nem a megfelelő táplálékkal, nem a megfelelő kezekből nem a megfelelő helyen és időben elégítem ki. Mindez mit eredményez? Hamarosan a lelkem a jó után sóvárog, mert kiéheztettem a szívemet és a gondolataimat értéktelen dolgok fogyasztása által.

A bárányokhoz hasonlóan nem szeretem, ha erőszakosan taszigálnak. Mert a jó pásztorok a kísértés ellenére sem taszigálnak. A jó pásztor a nyája előtt áll, neveiken szólítja a bárányait, olyan helyekre vezeti az övéit, amit ő már végigjárt, és mindig a veszély és a nyája közé helyezi magát.

Amikor fáradt vagyok, és úgy érzem, hogy feladom a küzdelmet, akkor hajlamos vagyok nem csak a többi báránytól, de még a Pásztoromtól is elhúzódni. Nem tudom, miért, de hajlamosak vagyunk hinni annak a hazugságnak, hogy saját magunk lábán is meg tudunk állni, és Isten törvényei és rendelkezései ránk nem, inkább a többi bárányra vonatkoznak. Ahogy telnek az Istennel töltött éveim, egyre inkább rájövök arra, hogy milyen nagy szükségünk van egymásra, és hatalmas szükségünk van a Pásztorra. Mikor fogom már végre megtanulni, hogy egyedül nem élhetem az életemet, - akár bárányként, akár pásztorként nem élhetek öncélúan?

Gondoljunk most azokra a bárányokra akikért ezen a földön felelősek vagyunk mint pásztorok. Isten különböző módon szólít meg bennünket, különböző feladatokkal lát el bennünket, de a ránk bízottak felé mindannyiunknak be kell töltenünk a pásztor feladatát. Olyan világban élünk, ahol az emberek a bárányokhoz hasonlóan, elveszettek, össze vannak zavarodva, éhesek, magányosak, és kétségbeesetten szükségük van a Megváltóra.
Családtagjaink, barátaink, munkatársaink és szomszédaink mind-mind a nyájunkat képezik. És ők gyakran nagyon kétségbeejtő helyzetben vannak.

A nyájad között élsz, és bármerre fordulsz, a tieid közül valakibe belebotlasz. A telefonod csörög, e-mail-ek futnak be hozzád, és valamelyik bárányodnak általában a segítségedre van szüksége.

A nyáj étkezési rendjének a betartása sem egy egyszerű feladat. Mivel a bárányoknak a megfelelő adagot, a megfelelő minőséget, a megfelelő időben kell megkapniuk, készen kell állnod, hogy úgy tápláld a saját bárányaidat, hogy az ő igényeiket és ne a tiédet elégítsd ki.

Olyan bensőséges kapcsolatban kell lenned a bárányaiddal, hogy vezetni tudd őket a megfelelő irányba, és nem előre taszigálni őket. A bárányaid természetes ösztöne az, hogy elmeneküljenek, ha veszélyt éreznek. Lehet, hogy megfelelően próbálod terelgetni őket, de ők vagy túl félénkek vagy túl makacsok. Lehet, hogy épp a menekülési útvonaluk közepén állsz, és kétségbeesett kapkodásukban elgázolnak téged. Ne feledd, hogy ők éppen félnek, és biztonságra van szükségük. A te feladatod az, hogy szüntelenül vigyázz rájuk, mint a rád bízottakra, és a tekintetüket állandóan a Jó Pásztorra, Jézus Krisztusra tereld. Emlékezz arra, hogy egy jó pásztor kész az életét áldozni a bárányaiért, mert Jézus Krisztus, a mi példaképünk is az életét áldozta értünk, bárányaiért.


Szereted annyira a nyájadat, hogy odaadd az életedet értük? Nem csak az édes, pihe-puhákra gondolok, hanem a beszennyezett összetört bárányokra is...


Itt az idő, hogy mindannyian megálljunk, meghalljuk Isten hangját, és megértsük az Ő tervét. Ne feledjük, hogy mi is, mindannyian, szükségben lévő bárányok vagyunk, akik arra vagyunk hívatva, hogy szeressük, és az egyedüli Jó Pásztorhoz, Jézus Krisztushoz vezessük a körülöttünk lévő, szükségben élő bárányokat.


Atyám, köszönöm, hogy feláldoztad az életedet, hogy én élhessek, nem csak ezen a földön, hanem örök élet ajándékát is felajánlod nekem. Szükségem van Rád, Atyám. Teljesen el vagyok veszve szereteted, és életemben munkálkodó hatalmad nélkül. Vezetésed nélkül bizonytalan vagyok az utamat és feladatomat illetően. Félek, Uram. Szeretném átadni életem minden területét Neked. Kérlek, légy a Pásztorom, és a Vezetőm. Segíts, hogy szeretettel és gondoskodással tudjak a környezetemben élők felé fordulni, és hogy a tekintetüket Feléd tudjam irányítani, Uram. Kérlek, tégy engem alkalmassá, hogy úgy tudjam szeretni és szolgálni a környezetemet, hogy Te dicsőülj meg közben Istenem. Jézus nevében, Ámen





(Forrás: Mary Southerland: I Need a Sheperd, Girlfriends in God Daily Devotionals,
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013 
Used with permission 

Megjegyzések

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm ❤ Minden szava táplálék a lelkemnek! Egy hálás bárány...��

    VálaszTörlés
  3. Üdv mindenkinek!
    Nora vagyok, jelenleg Egerben élek. Jelenleg két gyerekkel özvegy vagyok, és májusban beragadtam egy pénzügyi helyzetben, és újra kell finanszíroznom és fizetnem a számlámat. Megpróbáltam hiteleket keresni a magán- és a vállalati hitelintézetektől, de soha nem sikerült, és a legtöbb bank visszautasította hitelemet. De ahogy Istennek lenne, az Isten MAN-ján egy kooperatív futamokra vezettem be, egy magánhitelező, aki 80 000 eurónyi kölcsönt adott nekem, és ma egy cég tulajdonosa vagyok, és a gyerekeim jól járnak abban az időben, ha kapcsolatba kell lépnie bármelyik vállalattal, biztosítva a fedezet nélküli kölcsön biztosítását, a nem hitelesítést, a társszerzőt nem mindössze 2% -os kamatlábbal és jobb visszafizetési tervekkel és ütemtervvel. Nem tudja, hogy ezt csinálom, de most nagyon boldog vagyok, és úgy döntöttem, hogy az emberek többet tudnak róla, és azt akarom, hogy Isten többet áldjon meg. Kapcsolatba léphet vele az e-mail címén: dantecooperativehelp@hotmail.com a gyors beszélgetéshez vagy a whatsapp / +35677926593

    Kösz
    Nora.

    VálaszTörlés
  4. Sürgős kölcsönt keres? Megtagadták-e hitelét a bankjától vagy bármely pénzügyi vállalkozástól? Szüksége van-e pénzügyi segítségre? Szüksége van-e hitelre a számlák kifizetéséhez vagy a ház megvásárlásához, vagy konszolidálja adósságát, és adósságmentessé válik? Szeretné, ha saját vállalkozása lenne, és pénzügyi segítségre van szüksége? Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy gyors, megbízható hitelhez jutjon alacsony 2% -os kamatlábbal. Hajlandóak vagyunk segíteni az üzleti vagy a személyes kölcsönökben, megfizethető visszafizetési terv mellett jó hitelképességgel. kölcsönöket kínálunk elérhető áron. ha igen, forduljon a James Kong hitelintézethez további információkért e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Hitel ajánlat

    VálaszTörlés

  5. Üzleti kölcsönt keres? személyi kölcsön, lakáshitel, autó kölcsön, diákhitel, konszolidációs kölcsön, fedezetlen kölcsön, kockázati tőke kölcsön 2% -os kamatlábbal, az érdekelt befektetőknek e-mailben kell kapcsolatba lépniük: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com)

    Sürgős kölcsön ajánlat.

    VálaszTörlés
  6. Tisztelt Hölgyem / Uram,

    Üdvözöljük a Midland Credit Management oldalán. Üzleti, vállalati vagy személyi kölcsönt keres? Pénzügyi szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek magukban foglalják: Üzleti tervezés, Kereskedelmi és Fejlesztési Pénzügy, Ingatlanok és Jelzálogkölcsönök, Adósságkonszolidációs Hitelek, Üzleti Hitelek, Magánkölcsönök, Lakás Refinanszírozás, Szállodai Hitelek, Diákhitelek stb. Kamatlábunk mindössze 3%.

    További részletek a kölcsön beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Üdvözlettel.
    Midland Hitelkezelés
    Megnevezés: Hitelező / Befektető.

    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com

    VálaszTörlés
  7. A törvényes hitel megszerzése mindig is hatalmas problémát jelentett olyan sok ügyfél számára, akiknek pénzügyi szükségleteik vannak. A rossz hitelek és a biztosítékok kérdése az ügyfelek mindig aggódnak, amikor törvényes hitelezőtől kérnek hitelt. De a MIDLAND HITELVÁLLALAT. Ezt a különbséget a hiteliparban tette. A MIDLAND HITELVÁLLALATOT a hitelező szervezet tanácsa akkreditálta, hogy helyi és nemzetközi ügyfeleknek kölcsönöket adjon 3% -os kamatláb mellett. Kiváltságot kaptunk arra, hogy kielégítsük pénzügyi szükségleteit. A hitelkérdés nem akadályozhatja meg a szükséges hitelt.

    Szolgáltatásaink a következőket tartalmazzák: -
    * Befektetői kölcsönök
    * Adósságkonszolidáció
    * Második jelzálog
    * Üzleti hitelek
    * Személyi kölcsönök
    * Nemzetközi kölcsönök

    Nincs társadalombiztosítás és hitelellenőrzés, 100% -os garancia. Csak annyit kell tennie, hogy tudassa velünk pontosan, mit szeretne, és mi biztosan megvalósítjuk álmát. A MIDLAND HITELVÁLLALAT IGEN-t mond, amikor a bankjai NEM-et mondanak. Végül kisméretű hitelcégeket, közvetítőket, kis létszámú pénzügyi intézményeket finanszírozunk, mivel korlátlan tőkével rendelkezünk. További részletek a hitel beszerzéséről: Kérjük, azonnal válaszoljon erre az e-mailre: midland.credit2@gmail.com

    Vállalat neve: MIDLAND CREDIT HOME
    Vállalati e-mail: midland.credit2@gmail.com
    Vállalat NMLS azonosítója: 315276.
    A vállalat weboldala: midlandcreditonline.com
    Mottó: Beruházás generációk számára.

    VálaszTörlés
  8. Szüksége van egy kényelmes kölcsönre az elégedettséghez? 3% -os kamatozású hitelt kínálunk helyi és nemzetközi hitelfelvevőknek. Hitelesítettek, megbízhatóak, megbízhatóak, hatékonyak, gyorsak és dinamikusak vagyunk, és együttműködünk. legfeljebb 2-50 évre nyújtunk hosszú lejáratú hitelt.

    Szüksége van egy közvetlen, könnyű és megfizethető hitelre az adósságának megfizetéséhez, vállalkozás létrehozásához vagy más okból? Ha igen, kérjük, forduljon hozzánk kölcsönért.

    Ez az ajánlat komoly embereknek szól.

    Ha érdekli, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba: E-mail: bryanstefanloanfirm@gmail.com
    WhatsApp: +919654763221

    Minősítettek vagyunk,
    megbízható, hatékony, gyors és dinamikus.

    Tisztelettel,
    Bryan Stefan
    bryanstefanloanfirm@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Szüksége van sürgős hitelekre? 2000 eurót kínálunk 500 000 000 euróért. További információért kérjük, lépjen velünk kapcsolatba: dakany.endre@gmail.com

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések