Isten mélyebb megismerése öt napon át: 4. nap – Jehova Shalom (Isten a mi Békességünk)

Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.


( János 14:27)
 

Mennyei Atyám! A Békességet ajándékként becsomagoltad, és egy apró babaként elküldted hozzánk, s a Békesség Fejedelmének nevezted el Őt. Mivel ezt a békét ajándékként küldted, nem kell megküzdenünk érte. Nem kell izzadva keresnünk, mert Jézusban a miénk lehet. Segíts bennünket, hogy a valóságában megtapasztalhassuk Jelenlétedet, tölts be békéddel szívünket, sőt, csorduljon túl rajta. Segíts bennünket, hogy ne csak elnyerjük ezt a békességet, hanem eszközeid lehessünk, hogy továbbíthassuk embertársaink felé. Jézus nevében kérjük ezt, Ámen.

Néhány évvel ezelőtt egy leterhelő életszakaszban voltam. A naptáramban nem volt üres hely, próbáltam a napi feladataimat a kikapcsolódással egyensúlyban tartani, annak érdekében, hogy egy csodálatosan együttműködő munkatárs, barátnő, feleség és édesanya lehessek.

Azt gondoltam, hogy fantasztikusan kézben tartom a dolgaimat. Minden reggel olvastam az áhítatokat, átgondolva elimádkoztam a gondosan összeállított ima-kéréseimet.

A testem azonban más jelzéseket küldött nekem:

A lelkemben nem volt békesség, sokat aggodalmaskodtam.

A szívem gyakran hevesen dobogott.

És ezek a tünetek napról napra erősödtek.

Éjszakánként éberen feküdtem, és a pulzusomat számoltam, amely egyre gyorsabb lett. Az alváshiány kimerített. A kimerültség visszahúzódóvá tett. Egyre inkább begubóztam.

Az egyik reggel, amikor tussolni készültem, légszomj vett erőt rajtam, alig tudtam lélegezni. Egy pánikroham tört rám. A törülközőbe csavarva a földre rogytam és vigasztalhatatlanul elkezdtem zokogni.

Mi történt velem? Úgy éreztem, hogy az életem… a hitem… minden, ami én voltam, darabokra hullik. Egy hitvány selejtnek éreztem magam.

Összekapartam a még pislákoló hitemet, és a térdemre hulltam. Nagyon gyenge voltam lelkileg, erőre volt szükségem. Jézusra vágytam és az Ő békéjére.

Az én csodálatos Megváltóm találkozott velem, ott, a szőnyegen. A szememet az ágyam melletti Bibliára irányította.

Megsajdult a szívem. Ki sem nyitottam ezt az értékes könyvet hetek óta. Csupán az áhítatokkal foglalkoztam, arról olvastam, hogy más nők mit gondolnak a Biblia szavairól. Én azonban ki sem nyitottam Isten szavát, meg sem hallgattam, hogy Jézus mit akar az Igéből üzenni személyesen nekem…

Rádöbbentem, hogy milyen kevés időt töltöttem Jézussal.

Elmásztam a kincsemért, a Bibliáért, és kinyitottam. Minden egyes sora igazságot lehelt az én üres, szomjazó lelkembe… olyan igazságokat, amelyekbe kapaszkodni tudtam, amelyek segítettek imádkozni, és betöltötték az én üresen sajgó szívemet.

Ezeket az igazságokat szeretném megosztani veletek:

Ésaiás próféta könyve 9:6 Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!

Ésaiás próféta könyve 26:3 Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik;

János 14:27 Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.

János 16:33 Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot."

Filippi 4:6,7 Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.


Jézus a mi Békességünk Fejedelme, Benne valódi békére lelhetünk. Ez a békesség Isten Lelkének gyümölcse, amely azokban él, akik Isten gyermekei.

Hidd el ezt az igazságot.

Igényeld ezt a békességet.

Kíváncsi vagy arra, hogy hogyan teheted mindezt magadévá?

Tedd személyessé ezeket az igazságokat, és fogalmazd bele őket az imádságodba. A Zsidókhoz írt levél 4. fejezetének a 12. verse így szól :”Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.”

Hogyan tudjuk tehát mindezt a gyakorlatba átültetni? Én például a nevemet az Igébe helyezem, és úgy olvasom, gondolom át az ígéreteket:

Wendy, amikor a szíved rám támaszkodik, megőrzöm azt teljes békében, mivel Bennem bízol. (Ézsaiás 26:3)

Békességet hagyok neked Wendy: az én békességemet adom neked; de nem úgy adom neked, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szíved, ne is csüggedj el. (János 14:27)

Semmiért se aggódj Wendy, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárd fel kéréseidet Isten előtt és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szívedet és gondolataidat a Krisztus Jézusban (Filippi 4:6-7)





(Wendy Blight: Five Days to Knowing God More Intimately, Day Four: Jehovah Shalom (God our Peace)

Megjegyzések

  1. Szia, az 5. napot nem találom, tudnál segíteni? Köszönöm, Klári

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem találom... Már nem is emlékszem, miért nem került fel az ötödik nap?! Ígérem, igyekszem minél hamarabb lefordítani, és feltenni az oldalra.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések