Otthon ülve, egyedül

„Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.” Kol 2,9-10

Nevetgélve nézegették egyforma, rózsaszín pólóikat, rajta a feliratot: „Bethany születésnapja”. Együtt készültek bowlingozni suli után. Aztán pizzázni mennek. És Bethyany-nál fognak aludni.
Mikor Bethany kiosztotta a pólókat aznap reggel, úgy tettem, mintha nagyon el lennék foglalva. A könyveimet pakoltam át gondosan a táskámból a szekrényembe. Aztán rohantam is az első órára.
Világos. Bethany összeállított egy listát a barátnőiről, és én nem szerepeltem rajta. Pedig számítottam rá. Jól kijöttünk egymással. Meghívtam őt a medencés partimra is.
„Nem nagy ügy”, próbáltam biztatni magam egész nap. Nekem is van programom ma estére.
Majd ülök otthon. Egyedül. És azon töprengek, hogy miért nem hívott meg.
Sok év elmúlt azóta, hogy a neonrózsaszín pólókat néztem, ahogy beszállnak egy kisbuszba az iskola előtt, és elhajtanak.
De bizony nem években számolnám az időt, ami azóta telt el, mikor utoljára mondtam magamnak:
„Nem szeretnek.”
„Nem hívtak meg.”
„Nem válogattak be.”
Íme, mit mondanék hajdani kis neonrózsaszín-póló-nélküli önmagamnak – és mit kell mondanom most is, ha hasonló gondolatok törnek rám:
Ne szorítsd be teljes valódat egy apró kis eseménybe.
Nem mintha akkor a rózsaszín póló viselése ne lett volna nagyon fontos. Arra a napra meghatározó volt. Nem hívtak meg Bethany születésnapjára. És ez fájt.
De nem ez határozta meg a személyiségemet.
Ez egy pillanat volt csak. És a pillanatok elszállnak. Az emberek ingatagok. Az emberek is elmúlnak.
Az a pillanat arról szólt, hogy Bethany összeállított egy listát a meghívottakról. Rám nem gondolt. Nem azért mert nem szeretett, hanem egyszerűen nem jutottam eszébe.
Apró kis esemény.
És teljes valómat nem szoríthatom bele ebbe a kis apróságba. Vagy bármelyik másikba.
Nemrég a lelkészünk egy olyan igéről prédikált, amiben ugyanez a gondolatot visszhangzik:„Mert benne /Krisztusban/ lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.”Kol 2,9-10
Megkaptam a teljességet. Krisztus teljesen betölt. Elfogadással. Szeretettel. Egy megingathatatlan személyiség teljességével.
Ebbe a valóságba belehelyezhetem teljes valómat – és ezzel összevetve minden mást apróságnak láthatok.

Uram, köszönöm hűségedet hozzám minden helyzetben. Nem akarok fennakadni e világ apró történésein. Segíts, kérlek, hogy teljes valómat Beléd helyezzem, Aki elfogadsz engem mindig, az idők végezetéig. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Sitting at Home, Alone, Encouragement for today, 2013.02.21., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)