Két bal láb

„de ő azt mondta nékem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyöngeségben lesz teljessé. Nagy örömmel dicsekszem tehát gyöngeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”
2Kor 12:9-10


A tangóharmonika vidáman lihegte ki magából a melódiát, a tuba vígan böffentette hozzá a ritmust: umpa—umpa-pa-umpa. Az umpa-csapat hagyományos bajor öltözékben – piros térdnadrágban, kanárisárga térdzokniban, vadász-zöld zubbonyban, lengő piros tollas zöld posztókalapban – játszott a közönségnek. Minden muzsikus úgy ölelte a hangszerét, mintha a szerelmese volna, és intettek a közönségnek, jöjjenek a táncparkettre.

Kiterjedt családom néhány tagja nézte a videófelvételt apósom nyugdíjba meneteli bulijáról. Elbűvölve éltük újra azokat a felejthetetlen, örömteli pillanatokat. Magunkat néztük, ahogy az umpa-zenészek előtt karunkat kinyújtva összekapaszkodunk, s vígan járjuk a körtáncot. Milyen az emberi természet – természetesen mindenki saját magát kereste a körben.

Hirtelen megpillantottam magamat. UH!- mondtam gondolatban, és ekkor apósom megállította a képet, felém fordult, és így szólt meglepetten: „Nem tudtam eddig, hogy két bal lábad van”.

Sok hibám van. A két bal láb a kisebbek közül való. Hidd el, nagyon kínos dolgok történtek már emiatt az életemben – mint mindnyájunknak. De tudom, hogy függetlenül a kisebb vagy nagyobb hiányosságaimtól, Krisztus mindenben kielégíti az életemet. Több mint harminc éve szegődtem a nyomába, és soha nem fordult elő, hogy magamra hagyott volna. Elmondhatom Dávid királlyal: „Segítőm és oltalmazóm az Úr, szívem benne remél, s ő megsegít engem. Ujjong a szívem, s énekemben hálát zengek neki.” (Zsolt 28:7).

Milliárdnyi hiányosságom lehet, akkor is örülhetek és énekelhetek az Ő erejében.

Mindnyájunknak vannak hiányosságaink. Ilyennek alkotott Isten. Hogy miért? Azért, hogy megtanuljunk Tőle függeni, mint a mai igénk mondja: „de ő azt mondta nékem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyöngeségben lesz teljessé”.

Ezért hát ma is táncolok a hitben a két bal lábammal. Társulj hozzám, s bízzuk Jézusra, Mindenható Istenünkre a hiányosságainkat!


Uram, elismerem, hogy szükségem van a Te erődre az életemben. Mindennapi létezésemet különböző hiányosságok kockáztatják. Köszönöm, hogy Te több mint elég vagy az életemhez. Köszönöm, hogy Mindenható Istenem vagy. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.27., Susanne Scheppmann, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:http://thehousethatlarsbuilt.com/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések