Már nem ugyanaz

„Amikor pedig a föld népe az ünnepnapokon az Úr elé megy: az, aki az északi kapun megy be, hogy imádkozzék, a déli kapun távozzék; aki pedig a déli kapun megy be, az északi kapun távozzék; ne térjen vissza ugyanazon az úton ahhoz a kapuhoz, amelyen bement, hanem átellenben menjen ki.”

(Ez 46:9)

Ahogy kinyitottam a szemem, éreztem, hogy ez is egy „olyan nap” lesz. Bizonyára ismeritek az érzést. Ezekre a napokra igaz, hogy „ha anya boldogtalan, mindenki boldogtalan”. Szomorú és csalódott voltam, frusztrált és üres. Nem láttam okát ennek a lehangoltságnak, csak azt tudtam, hogy ki kell jutnom a házból, mielőtt a hangulatom rányomja bélyegét egész napunkra.

Fölhúztam a teniszcipőmet, felkaptam a kulcsaimat, és kiléptem az ajtón. Még nem tudtam, merre indulok, csak azt tudtam: messzire futok! Elég messzire, hogy más emberként térjek vissza. Egyedül kellett lennem Jézussal, hogy feltöltsön, és negatív érzéseim helyét átvegye az Ő békéje, igazsága, élete.

Elkezdtem futni, régi gondolatok kavarogtak az agyamban. Nem vagy szép. Nem vagy különleges. Nem számít az életed. Az Igazság éveken át tartó olvasása, tanulmányozása, sőt tanítása után nehéz volt elhinnem, hogy még mindig ezekkel a sötét gondolatokkal kell küzdenem. Elvárhattam volna, hogy eddigre az ellenség már megadja magát, és leteszi a fegyvert. De nem, ő ismeri jól a gyengeségeimet s az indítógombjukat.

Míg áradtak bennem a hazugságok, kezdtem előszedegetni az igéket, amiket agyamban és szívemben őrzök. Ő szépnek lát. Ő azt mondja, nagyon szeret. Ő elég nekem. Ő minden, amire szükségem van.

Míg Isten üzenetének a kis gyöngyszemeit ízlelgettem, eleredtek a könnyeim. Erre volt szükségem. Nem a férjemtől kellett több elismerést kapnom. Nem volt szükségem újabb vállveregetésre egy jó baráttól. Istenemtől kellett újabb szeretetadagot a lelkembe fecskendeznem. Arra volt szükségem, hogy felidézzem, Ő kinek tart engem, s így az Ő igazságaival kiűzhettem a lelkemből a régi hazugságokat.

Ha a jelenlétébe helyezkedünk, feltölt minket. Átalakít úgy, hogy mire elmegyek, már nem ugyanaz vagyok, mint aki Hozzá érkezett. A fenti idézet Ezékiel könyvéből ezt a régiből újjá alakulást példázza. Izrael népe azt a parancsot kapta, hogy ha belép a templomba imádkozni az egyik kapun, akkor imádkozás után az ellentétes oldalon álló kapun át távozzon. Ez igaz ránk nézve is: nem úgy térünk vissza, ahogyan érkeztünk, szentebbé válunk a találkozástól. Ha belépek az Istennel töltött szent időbe, az „ellentétes oldalon álló” kapun át távozzam, nem ugyanazon az úton, ahol jöttem.

Egy órányi futás, sírás, imádkozás után más emberként értem haza. Most már készen álltam. Készen arra, hogy olyan feleség és olyan édesanya legyek, amilyennek lennem kell. Isten teli tálja, készen arra, hogy vegyenek javaiból. Találkoztam Istennel, és ez helyreállított, feltöltött és kicserélt.

Uram, szükségem van rád. Az élet gyakran kifacsar, kiüresít. Ahogy a kapun átjőve jelenlétedben állok, alakíts át. Tölts fel lelkeddel, életeddel, hogy mikor távozom a „másik kapun”, már ne ugyanaz az ember legyek, mint aki Hozzád érkezett. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Encouragement for today, 2009. dec. 18. Lynn Cowell, www.proverbs31.org, fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2010_03_01_archive.html)