Egy félelem nélküli kérés
"Imádkozzatok értem is, hogy adassék nekem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát. Amelyért követséget viselek láncok között, hogy bátran szóljak arról, amint kell."
(Efézus 6:19-20)
A helyszín egy római börtön cella. Pál már több mint két éve láncok között van. Fáradt, a láncai nehezek, a bokabilincs már felkezdte a lábán a húst. Amint a börtönben ül, valószínűleg a még előtte álló missziós utazásokra gondol, azokra a távoli vidékekre, ahol még hirdetni kell az evangéliumot. Talán a fiatal gyülekezetekre gondol Filippiben, Galáciában, és Kolosséban, akiknek szüksége van a bátorítására. Lehetősége adódik, hogy barátainak írjon Efézusban. Mindezek a gondolatok között, felveszi a tollát, és megkéri őket, hogy imádkozzanak.
A missziós területek nyomasztó problémái, a saját szükségletei és vágyai ellenére, mire kéri őket, hogy imádkozzanak? Hogy az ő fájdalmai is sebei megszűnjenek? Talán azért, hogy Cézár szabadon engedje? Vagy azért, hogy az ellene felhozott vádakat töröljék? Hogy Isten neki is küldjön - mint Péternek tette - egy hatalmas angyalt, aki kitárja előtte a börtön ajtóit? Nem. Az utolsó fejezet utolsó mondataiban Pál összegzi legfőbb kívánságát: soha ne felejtkezzen el arról, hogy amikor beszédre nyitja a száját, akkor az evangéliumot hirdesse. Isten friss erővel áldja meg az ő bizonyságtételét, és hogy Isten adjon hatalmat neki, hogy bátran beszélhessen.
Ma úgy tekints életed szükségleteire, mint lehetőségekre, hogy Istenről és az Ő szeretetéről beszélhess. Kérd Őt, hogy adjon neked friss szavakat, hogy azok a helyzethez illőek legyenek. És mindenek előtt kérd Isten Lelkét, hogy adjon neked bátorságot, hogy szabadon felvállalhasd hitedet.
Uram, imakéréseim gyakran arról szólnak, hogy enyhítsd a problémáim súlyát. Segíts a mai napon, hogy a "láncaim között maradhassak", és követhessem Pál példáját, hogy Rólad szabadon, minden félelem nélkül bizonyságot tehessek.
(Joni and Friends, Daily Devotionals)
(Efézus 6:19-20)
A helyszín egy római börtön cella. Pál már több mint két éve láncok között van. Fáradt, a láncai nehezek, a bokabilincs már felkezdte a lábán a húst. Amint a börtönben ül, valószínűleg a még előtte álló missziós utazásokra gondol, azokra a távoli vidékekre, ahol még hirdetni kell az evangéliumot. Talán a fiatal gyülekezetekre gondol Filippiben, Galáciában, és Kolosséban, akiknek szüksége van a bátorítására. Lehetősége adódik, hogy barátainak írjon Efézusban. Mindezek a gondolatok között, felveszi a tollát, és megkéri őket, hogy imádkozzanak.
A missziós területek nyomasztó problémái, a saját szükségletei és vágyai ellenére, mire kéri őket, hogy imádkozzanak? Hogy az ő fájdalmai is sebei megszűnjenek? Talán azért, hogy Cézár szabadon engedje? Vagy azért, hogy az ellene felhozott vádakat töröljék? Hogy Isten neki is küldjön - mint Péternek tette - egy hatalmas angyalt, aki kitárja előtte a börtön ajtóit? Nem. Az utolsó fejezet utolsó mondataiban Pál összegzi legfőbb kívánságát: soha ne felejtkezzen el arról, hogy amikor beszédre nyitja a száját, akkor az evangéliumot hirdesse. Isten friss erővel áldja meg az ő bizonyságtételét, és hogy Isten adjon hatalmat neki, hogy bátran beszélhessen.
Ma úgy tekints életed szükségleteire, mint lehetőségekre, hogy Istenről és az Ő szeretetéről beszélhess. Kérd Őt, hogy adjon neked friss szavakat, hogy azok a helyzethez illőek legyenek. És mindenek előtt kérd Isten Lelkét, hogy adjon neked bátorságot, hogy szabadon felvállalhasd hitedet.
Uram, imakéréseim gyakran arról szólnak, hogy enyhítsd a problémáim súlyát. Segíts a mai napon, hogy a "láncaim között maradhassak", és követhessem Pál példáját, hogy Rólad szabadon, minden félelem nélkül bizonyságot tehessek.
(Joni and Friends, Daily Devotionals)
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése