Kinek a fénye ez valójában?
„Figyeljetek rám, népem, hallgassatok szavamra, nemzetem! Mert tanítás tőlem származik, igazságom a népek világossága lesz. Gyorsan véghezviszem.”
Ézsaiás 51:4 (Az angol CSB fordítás alapján)
Gyerekkoromban éveken át egy szobán osztoztam a mostohatestvéremmel. És éveken át veszekedtünk a lámpán.
Ez egyetlen villanykörte volt egy sárga kerámia talpon, amit éjszakai fénynek használtunk. Amikor lement a nap, rögtön folytattuk a vitát arról, kinek az ágya mellé kerüljön a lámpa.
– Tegnap nálad volt!
– Rémálmom volt.
– Anyu mondta, hogy ma nálam lehet.
– Én szóltam előbb, enyém!
Mindig elővettük a saját „érveinket”, és felsoroltuk, miért is mi vagyunk éppen a legméltóbbak arra, hogy a fény nálunk legyen.
Lehet, hogy Izrael népe is hasonlót érzett, amikor az Urat hallották szólni:
„Figyeljetek rám, népem … igazságom a népek világossága lesz” (Ézs 51:4) (Az angol CSB fordítás alapján)
Izrael Isten különleges népe volt, félretéve az Ő céljaira. Biztosan azt gondolták, hogy az Ő tanítása csak nekik hoz áldást, amit mások nem kaphatnak meg.
De aztán jött a folytatás: „… igazságom a népek világossága lesz” (Az angol CSB fordítás alapján
Világosság … kiknek?
Amikor Ézsaiás ezt a próféciát elmondta, Izraelt éppen az asszír birodalom támadta meg. A nép Egyiptomhoz és más nemzetekhez kiáltott segítségért – hiába. „A nemzetek” nem barátai, hanem ellenségei voltak Isten népének, és csak rombolás és sötétség volt a múltjukban.
Isten azonban nem azt mondta, hogy a nemzetek méltók a fényre. De Izraelről sem mondta ezt.
Ő egyszerűen azt ígérte, hogy az Ő igazsága világítani fog.
Néhány verssel korábban Isten emlékeztette népét Ábrahámra (Ézs 51:2), akinek azt ígérte, hogy nagy néppé teszi családját, amely „áldás lesz a föld minden nemzetségének” (1Móz 12:1-3). Kezdettől fogva az volt a szándéka, hogy ne csak Izraelben, hanem rajtuk túl is világítson, és az egész világ megismerje Őt.
Az igazság az, hogy egyikünk sem méltó Isten megváltó fényére – de mindannyiunknak szüksége van rá. És a mi Istenünk végtelenül jó.
Ezért amikor a büszkeség arra csábít, hogy vitatkozzunk, kételkedjünk, vagy eldöntsük, szerintünk hol kellene Istennek „meggyújtania a lámpát”, akkor inkább hagyjuk, hogy a világ világosságát Ő irányítsa.
Mert ha félretesszük a vitát arról, ki érdemli meg, talán rájövünk arra, amit én is megtapasztaltam a gyerekkori szobában: az a kicsi sárga lámpa mindig elég fényt adott – függetlenül attól, kinek az asztalán állt.
Istenem, köszönöm, hogy a Te fényed legyőzi a sötétséget. Mi nem vagyunk méltók – de Te igen. Legyen tele a föld a Te dicsőségeddel! Jézus nevében, Ámen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése