Hol vagy, Jézus?

 

„ Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük …”


Márk 6: 47-48a 


Voltál már olyan nehéz, elkeserítő szituációban, amikor kétségbeesésedben így kiáltottál: "Hol vagy, Jézus?” 


Összekuszálódott, félelmetes élethelyzeteinkben érezhetjük úgy, hogy a Megváltónk nincs velünk. Szerintem a tanítványok is ezt gondolták, nem sokkal az ötezer ember megvendégelése után. A nap végén hajóra szálltak, és hamarosan tajtékzó hullámokkal és erős széllel kellett megküzdeniük. Egyre erősebben markolták az evezőiket, ahogy az életben maradásuk esélye egyre inkább szűkült. 


A vihar ijesztően sújtott le rájuk. A hullámok nem egyszerűen dobálták, vagy csapdosták a csónakjukat. Ezek a hullámok tajtékoztak körülöttük, kiszámíthatatlan módon, hatalmas erővel dobálva őket. Nem tudták megóvni a hajójukat, sem önmagukat. Teljesen védtelenek voltak, a félelem szinte összeroppantotta őket. 


Nem vetem meg őket az érzéseik miatt. Sokszor, az embert próbáló zűrzavarban nehéz ellenállni a félelemnek, ugye? Különösen, amikor védtelennek érezzük magunkat, és minden kilátástalannak tűnik körülöttünk. 


Reményteljes azonban arra gondolnunk, hogy akkor, amikor életünk zűrzavarában esetleg szemünk elől tévesztjük Jézust, Ő még akkor sem veszi le a tekintetét rólunk. 


Miközben a tanítványok a hajóban küszködtek, Jézus a hegyen imádkozott. Innen a tóra láthatott, figyelhette tanítványait. „Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük …” 


Jézus látta őket. Ő odament hozzájuk. A tanítványok pedig annyira a saját problémájukkal voltak elfoglalva, hogy majdnem elmulasztották a csodát. 


Ugyanaz a Jézus aki megsokasította a halat és a kenyeret, a vízen járva közeledett hozzájuk, és ők azt gondolták, hogy szellemet látnak. A félelem lebénította őket, és nem tudták megragadni a természetfelettit, mert az Írás tanúságtétele szerint a szívük kemény volt. (Márk ev. 6:52B) 


Én azonban Jézus válaszára szeretném tenni a hangsúlyt. Azoknak a tanítványoknak, akik nem vették észre őt, akiknek a kiáltását a félelem és nem a hit motiválta. A Biblia szerint Jézus azonnal, (és figyeljünk fel az azonnal szóra!), megszólította őket: „Ne féljetek!” (Márk ev. 6:50b) Az itt használt kifejezésnek a jelentése: „ne utasítsatok el engem!” Majd belépett melléjük a hajóba. 


Jézus ugyanígy viszonyul hozzánk is. Ő nem hagy magunkra az életünk zűrzavarában. Ő mellénk lép, hogy velünk lehessen. Az Ő jelenléte pedig minden esetben békét eredményez. 


Az egész Bibliában újra és újra megtaláljuk Isten azon szándékát, mely szerint Ő azt szeretné, ha megismernénk Őt, és meglátnánk Őt. Az az Isten aki megmutatta magát Mózesnek, (II.Mózes 33:19, 33:22, 34:6) és Illésnek, (1Királyok 19:11-13), amint elment mellettük, Ő szeretné, ha mi is teljességében megtapasztalnánk Jelenlétének békéjét és erejét. 


Azért imádkozom, hogy azokban a szívfájdalmainkban és küzdelmeinkben, amelyek a belső nyugalmunktól megrabolnak bennünket, meglássuk Őt, amint felénk közeledik. Nem kell már többé félelemtől megdermedve hozzá fordulnunk, hanem hitben megragadhatjuk Őt. Így Őbenne bízva békét lelhetünk, semmiért sem aggódva, mert tudjuk azt, hogy Ő figyel bennünket, Ő mellettünk áll, szemmel tartva az eseményeket. 


Igen az Úr itt van velünk. Mi pedig biztonságban lehetünk. 


Ó, Uram! Segíts meglátnom Téged! Ne engedd, hogy az élet küzdelmei megkeményítsék a szívemet, és elvakítsák a látásomat, nem észrevéve a jelenlétedet. Segíts kérlek, hogy a viharban ne a félelemtől remegjek, hanem tudjam bizonyosan, hogy Te szüntelenül rajtam tartod a szemed. Szeretném megragadni annak a bizonyosságát, hogy te minden esetben mellém lépsz, és csodálatos jelenléteddel megáldasz engem Jézus nevében, Ámen 







(Forrás: Lysa TerKeurst, Jesus, Where Are You?, Proverbs31 Ministries, May 24, 2018. fotó: Pinterest.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések