Aktuális - Tapolyai Emőke írása:

Az ebédlő asztalomon mindig van friss virág. Ma reggel az elhervadt tulipánjaimat vittem ki a komposztra, hogy helyükre újakat tegyek. Szükségem van a szépre, mert sok nem szépet látok.

A kertem végiben, a komposztnál láttam, amint idős szomszédom buzgón ássa fel kertjét. Semmi meglepő. Ő és felesége mindig kint serénykednek a kertben. Ásnak, vetnek, ültetnek, gyomlálnak, aratnak, élnek. Élnek! Úgy ahogy nagymamám és nagyapám is tette, úgy ahogy szüleim is tették. Úgy, ahogy még sokan teszik. Hagymát ültet, de szerinte elkésett, mert már tavaly el kellett volna ültetnie. Sokat átélt ember, érti az élet alapjait. Mint sokan az idősek közül.

Egy olyan korban élünk, ahol az emberi érték azon alapszik, ki mennyit tud letenni az asztalra. Amit a pillanatban fel tudok mutatni, az vagyok! Mekkora hazugság! Ők, időseink nem produktívak, ez az közvélemény. A háború, az elnyomás, az üldöztetés, a forradalom, az átállás, az újratervezések emberei tényleg nem produktívak? Valóban értékvesztettek?

A vírus, ami betölti a világ gondolatait egy egységes kérdést tesz fel mindenkinek, politikai, vallási, nemzeti ... és egyéb hovatartozástól függetlenül: Mennyit ér az emberi élet? Mennyit ér időseink élete? Mennyit ér az élet, ami nem az enyém?

Szeretem őket. Szeretem rezilienciájukat – mert ma ez a divatos szó arra, amit íróasztal mögül sokan firtatnak, amúgy egyszerűen ellenállóképességet jelent. Számukra ez a szó ismeretlen, nekik csak ÉLET!

Még egy gondolat a mai világról, a Szuperhős éhség. Szeretnénk hősök lenni, pedig csak kezet kéne mosni, szeretnénk világokat felbolygatni, pedig csak távolabb kéne állni, szeretnénk megmutatni önfeláldozó képességünket, pedig csak otthon kéne maradni, amikor lehet, szeretnénk szuperhősök lenni, pedig csak óvni kéne időseinket.

A keresztény hit szerves része az önzetlen áldozathozatalra való készség. De sajnos mi keresztények is sokszor inkább hoznánk hatalmas és látszatos áldozatokat, mert vágyunk az elismerésre, az értékelésre, a csodálatra és ez egy pontig természetes része emberi mivoltunknak. De most az apró csendes tettekre van szükség, arra, amit mások észre sem vesznek. A felelősség gesztusaira, mellyel lassítjuk a járvány terjedését, mellyel óvjuk időseinket, mert az ő életük is érték. Felelősségünk felvállalása a szeretet megnyilvánulása. Ez az emberi szeretet, ilyen a Krisztusi alázat, ez a kollektív felelősségtudat.

Remélem szomszédom hagymái kikelnek, remélem gazdag lesz az aratása, remélem jövőre is ültetni látom.