Imádkozz, és ne hagyd abba!
Sheila Walsh
Életemben most először vágytam arra, hogy gyermekem legyen. Imádkoztam, imádkoztam, imádkoztam.
És aztán megtörtént. Mikor megláttam a pozitív jelet, kiejtettem kezemből a tesztcsíkot. Lefelé fordulva esett le, és nem mertem felvenni, hátha rosszul láttam. Összeszedtem a bátorságomat, felszedtem a földről, megnéztem, és igen, ott volt az eredmény, amire annyira vártunk!
Az első hetek hatalamas boldogságban teltek. Az ultrahang kimutatta, hogy kisfiút várunk. Nagyon boldogok voltunk. Azonban egy telefonhívás véget vetett az örömnek. 40 éves leszek, mire a baba megszületik, és az orvosom újabb vizsgálatokat kért, köztük magzatvíz mintavételt. Mikor megjöttek az eredmények, behívatott az irodájába.
Sosem felejtem el azt a napot.
Mi az asztal egyik oldalánál ültünk, ő szemben velünk, kezében egy barna mappával. Nem emlékszem mindenre, amit mondott, de egy mondata belém vésődött: „A baba életképtelen lesz”.
Rábámultam, mintha ismeretlen nyelven szólt volna. Hallgattunk döbbenten. Aztán az orvos mondott valamit, ami magamhoz térített. Javasolta, hogy másnak szakítsuk meg a terhességet. „Nem!” – kiáltottam. – „Szó sem lehet róla. Ez a pici annyi napig fog élni, amennyit Isten szán neki”.
Csendben autóztunk hazáig. Nem volt mit mondani.
Nem tudtam, hogyan imádkozzam. Kértem Istentől ezt a kisbabát, és most talán elveszítem, mielőtt a karomban tarthatnám. Hogy imádkozol, amikor minden tönkremegy? Amikor megkapod Istentől, amit kértél, de nem azt, amire számítottál? Talán imádkoztál, hogy férjhez mehess, és most egy nehéz házasságban kínlódol. Vagy új munkalehetőséget kértél, most meg szeretnéd az egészet visszacsinálni.
Rengeteg könnyet hullattam a következő hetekben, de aztán egy nap minden megfordult. Kora reggeli olvasmányom Lukács evangéliumának 18. része volt, mely úgy kezdődik, hogy „Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1), majd elmondja a kitartó özvegyasszony történetét.
Közel laktunk a tengerhez, autóba ültem, és lementem a partra. Kihalt volt a strand, társaim csak a sirályok voltak. Lehúztam a cipőmet, lesétáltam a vízig, és olyan erővel imádkoztam, mint még soha, belekiáltottam a szélbe, a hullámoknak, a sirályoknak, Megváltómnak.
Drága Jézus! Megszakad a szívem. Nem értem, mi történik, de azt tudom, hogy együtt vagyunk ebben az egészben. Mindig szükségem volt Rád, de sosem annyira, mint most. Nem tudom, hogy fog végződni, de nem engedlek el egy pillanatra sem. Nem ígértél boldogságot, de azt igen, hogy soha nem hagysz el.
Valami történt akkor bennem. Nem tudtam, mennyi ideig hordom még szívem alatt a gyermekem, de könyörögtem hajthatatlanul – nem a tökéletes végkifejletért, hanem tökéletes Atyám jelenlétéért. (Terhességem 35. hetében felhívott az orvosom, és közölte, hogy tévedett. Egy másik páciens eredményei kerültek a leleteim közé. Azóta kisfiam minden születésnapján újra meg újra imádkozom azért a másik édesanyáért.)
Nem tudom, milyen küzdelem zajlik az életedben, kedves testvérem. Talán a gyermekedért, a családodért, a házasságodért, az egészségedért, vagy akár a tiszta tudatodért küzdesz. Egyvalamit viszont tudok: ha imádkozunk, és nem hagyjuk abba, a körülményeink talán nem változnak meg, de minket megváltoztat Atyánk szeretete, aki soha nem hagy el.
Uram, te tudod, milyen terhet hordozok. Néha kísértést érzek, hogy abbahagyjam az imádságot, mert nem látok semmi változást, de most hinni akarok szeretetedben, és abban, hogy figyelsz rám. Ezért folytatom az imádkozást, és nem hagyom abba. Köszönöm, hogy nem hagysz el sosem. Jézus nevében, Ámen.
Sheila Wash: Pray and Never Give Up
Daily Devotion, 2020.02.05.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/02/05/pray-and-never-give-up
Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Lk 18,1
38 éves voltam, mikor összeházasodtunk Barryvel. A korom miatt nagyon fontos volt, hogy mielőbb teherbe essem, de ahogy oly sokszor megesik ilyenkor, teltek a hónapok egymás után, és mindegyik újabb csalódást hozott.Életemben most először vágytam arra, hogy gyermekem legyen. Imádkoztam, imádkoztam, imádkoztam.
És aztán megtörtént. Mikor megláttam a pozitív jelet, kiejtettem kezemből a tesztcsíkot. Lefelé fordulva esett le, és nem mertem felvenni, hátha rosszul láttam. Összeszedtem a bátorságomat, felszedtem a földről, megnéztem, és igen, ott volt az eredmény, amire annyira vártunk!
Az első hetek hatalamas boldogságban teltek. Az ultrahang kimutatta, hogy kisfiút várunk. Nagyon boldogok voltunk. Azonban egy telefonhívás véget vetett az örömnek. 40 éves leszek, mire a baba megszületik, és az orvosom újabb vizsgálatokat kért, köztük magzatvíz mintavételt. Mikor megjöttek az eredmények, behívatott az irodájába.
Sosem felejtem el azt a napot.
Mi az asztal egyik oldalánál ültünk, ő szemben velünk, kezében egy barna mappával. Nem emlékszem mindenre, amit mondott, de egy mondata belém vésődött: „A baba életképtelen lesz”.
Rábámultam, mintha ismeretlen nyelven szólt volna. Hallgattunk döbbenten. Aztán az orvos mondott valamit, ami magamhoz térített. Javasolta, hogy másnak szakítsuk meg a terhességet. „Nem!” – kiáltottam. – „Szó sem lehet róla. Ez a pici annyi napig fog élni, amennyit Isten szán neki”.
Csendben autóztunk hazáig. Nem volt mit mondani.
Nem tudtam, hogyan imádkozzam. Kértem Istentől ezt a kisbabát, és most talán elveszítem, mielőtt a karomban tarthatnám. Hogy imádkozol, amikor minden tönkremegy? Amikor megkapod Istentől, amit kértél, de nem azt, amire számítottál? Talán imádkoztál, hogy férjhez mehess, és most egy nehéz házasságban kínlódol. Vagy új munkalehetőséget kértél, most meg szeretnéd az egészet visszacsinálni.
Rengeteg könnyet hullattam a következő hetekben, de aztán egy nap minden megfordult. Kora reggeli olvasmányom Lukács evangéliumának 18. része volt, mely úgy kezdődik, hogy „Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1), majd elmondja a kitartó özvegyasszony történetét.
Közel laktunk a tengerhez, autóba ültem, és lementem a partra. Kihalt volt a strand, társaim csak a sirályok voltak. Lehúztam a cipőmet, lesétáltam a vízig, és olyan erővel imádkoztam, mint még soha, belekiáltottam a szélbe, a hullámoknak, a sirályoknak, Megváltómnak.
Drága Jézus! Megszakad a szívem. Nem értem, mi történik, de azt tudom, hogy együtt vagyunk ebben az egészben. Mindig szükségem volt Rád, de sosem annyira, mint most. Nem tudom, hogy fog végződni, de nem engedlek el egy pillanatra sem. Nem ígértél boldogságot, de azt igen, hogy soha nem hagysz el.
Valami történt akkor bennem. Nem tudtam, mennyi ideig hordom még szívem alatt a gyermekem, de könyörögtem hajthatatlanul – nem a tökéletes végkifejletért, hanem tökéletes Atyám jelenlétéért. (Terhességem 35. hetében felhívott az orvosom, és közölte, hogy tévedett. Egy másik páciens eredményei kerültek a leleteim közé. Azóta kisfiam minden születésnapján újra meg újra imádkozom azért a másik édesanyáért.)
Nem tudom, milyen küzdelem zajlik az életedben, kedves testvérem. Talán a gyermekedért, a családodért, a házasságodért, az egészségedért, vagy akár a tiszta tudatodért küzdesz. Egyvalamit viszont tudok: ha imádkozunk, és nem hagyjuk abba, a körülményeink talán nem változnak meg, de minket megváltoztat Atyánk szeretete, aki soha nem hagy el.
Uram, te tudod, milyen terhet hordozok. Néha kísértést érzek, hogy abbahagyjam az imádságot, mert nem látok semmi változást, de most hinni akarok szeretetedben, és abban, hogy figyelsz rám. Ezért folytatom az imádkozást, és nem hagyom abba. Köszönöm, hogy nem hagysz el sosem. Jézus nevében, Ámen.
Sheila Wash: Pray and Never Give Up
Daily Devotion, 2020.02.05.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/02/05/pray-and-never-give-up
Fordítás: eszmelkedesek.blogspot.com
Fotó: pinterest.com
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése