Meghívások Istentől

„Ha jobbra vagy balra térnétek a helyes útról, a saját fületekkel halljátok majd a hangot, amely mögöttetek szól: „Ez az út. Ezen járjatok!” 

Ézsaiás 30:21 (Új világ fordítás)


Be kell vallanom a rohanás miatt sokszor visszautasítom Isten meghívásait. Valamelyik nap a gyülekezetben ahogy elsétáltam egy hölgy mellett, éreztem a csendes indítást a szívemben: Menj, köszönj neki! De én gyorsan elhessegettem a gondolatot. 

Másik nap egy árválkodó poharat láttam annak az étteremnek a parkolójában ahol épp ebédeltem. Tudtam, hogy fel kellene vennem és kidobnom, de ehelyett szimplán elsétáltam mellette. 

Pici, engedelmességre hívó meghívások, amiket visszautasítottam. De nem azért, mert nem vettem észre őket, hanem azért, mert rohantam – a végtelennek tűnő kihívások forgatagában. A rohanás viszont lázadást szít bennünk: tudtam, hogy mit kellene tennem, de szándékosan figyelmen kívül hagytam. 

Ezekben az esetekben nem is tűnik annyira nagy dolognak az engedetlenség, nem? Annyi minden történik a nagy világban, számít-e bármit is az, hogy kidobok egy poharat vagy sem? Meg amúgy is honnan tudom, hogy Isten kérte ezt tőlem? 

A kérdés, amit ilyenkor érdemes feltenni talán inkább az: Honnan tudom, hogy nem Ő kérte? 

Isten lányaiként tökéletes kapcsolatra vágyunk az Atyával. Itt többről van szó, mint egy pohárról: a pohár önmagában lényegtelen, de itt rámutatott az Isten utasításával szembeni engedetlenségemre. Akkor tud fejlődni a képességünk, hogy meglássuk Isten iránymutatásait a jövőre nézve, ha engedelmeskedünk a mai napra vonatkozó kéréseinek. Mindig kérem Istent, hogy vezessen, de nem fogom látni az irányt hacsak nem figyelem folyamatosan az útmutatásait. 

Akkor nem tudjuk igazán, hogy mit tegyünk vagy merre menjünk, amikor megengedjük az Istennel való kapcsolatunkban ezeket a kis töréseket (amiket az engedetlenség okoz). 

Olvastad már ezt a csodálatos verset Ézsaiás könyvéből?: „Ha jobbra vagy balra térnétek a helyes útról, a saját fületekkel halljátok majd a hangot, amely mögöttetek szól: „Ez az út. Ezen járjatok!” 30:21 

Annyira szeretem ezt a verset. Bárcsak igaz lenne rám! Minden porcikámmal vágyom meghallani Isten hangját, ahogy azt mondja: „Ez az út. Ezen járj!” 

Amikor alázatos szívvel megvallottam Isten előtt, hogy a rohanás miatt kihagytam az általa adott lehetőségeket, akkor Ő kegyelmesen arra indított, hogy próbáljam meg újra. Rögtön eszembe jutott a hölgy, aki mellett elszáguldottam a gyülekezetben, és éreztem, hogy egy közös ismerősön keresztül fel kell őt keresnem és egy üzenetet küldenem neki, valami egyszerűt. Ez alkalommal engedelmeskedtem. Azért, mert hallottam Isten hangját: „Ez a lépés az egyik mai küldetésed, ne hagyd ki”. 

Az emailt egy kávé meghívás követte. A találkozás alatt Isten olyasvalamire adott nekem választ, amivel kapcsolatban már egy ideje fohászkodtam Hozzá. Azt gondoltam én leszek az, aki segítséget nyújt, de valójában én lettem az, aki kapta a segítséget. Azzal, hogy engedelmeskedtem Isten indításának, képes voltam meglátni az utat, amelyen járnom kellett. Szükségem volt a kávézós találkozóra, és ez csak úgy volt lehetséges, hogy megálltam a rohanásban és Isten buzdítására elküldtem azt az emailt. 

Ez a pici engedelmesség valahogyan kidugította a lelki füleimet. Nem azt mondom, hogy másképp nem halljuk meg Istent. De tisztán hallani Őt: ehhez kell, hogy a lelkünk elismerje mi az a sok minden, amit kihagyunk a rohanásban. 

Bizony, ha meg akarjuk látni az irányt, akkor nemcsak a nagy döntések előtt kell keresnünk Őt, hanem a mindennapokban, hogy készek legyünk meghallani, amikor csak annyit mond, hogy „Menj oda”. Ha erre odafigyelünk, akkor Isten igazi munkatársai leszünk, az Ő szemei és fülei, akik valódi összhangban élnek Vele. 

Drága Uram, megvallom, hogy időről időre visszautasítom a meghívásaidat. Kérlek bocsáss meg nekem azokért az időkért, amikor megállás nélkül csak rohantam. Segíts, hogy meg tudjak állni és követni tudjalak Téged. Figyelek Rád. Jézus nevében, Ámen. 

NAPI IGAZSÁG 

Zsoltárok 32:8, “Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” 



(Forrás: Proverbs31 Ministries Daily Devitional, Lysa TerKeurst: Hearing God's Invitation, https://www.proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/09/26/hearing-gods-invitation, fotó: pinterest, fordítás: Sáfrány Beáta)







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések