Amikor Isten megérinti a szívedet

"Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. "

(János 6:44)



Az egész Biblia, Mózes I. könyvének 3. részétől a Jelenések könyve 22. fejezetének a 21. verséig Isten szenvedélyes törekvéséről szól, hogy miként nyerje meg az emberi szíveket. Noé, Ábrahám, Izsák, Jákób, József, Mózes, Józsué, Sámuel, jó és rossz királyok egész sora, akiknél megjelentek a próféták, kérlelték és figyelmeztették Isten népét. Az Ószövetség utolsó könyve hallgatással zárul. Aztán négyszáz évvel később Isten megtöri ezt a szent csendet egy jászolban felsíró gyermek hangjával, és a történet tovább folytatódik Bethlehemben.

Az Úr első kérdésétől, a "Hol vagy?"-tól egészen Jézus utolsó szaváig, a "Bevégeztetett"-ig, azt látjuk, hogy Isten a kedvesség és szeretet kötelékével (ami időnként egyáltalán nem tűnt annak,) vonja az emberiséget magához. (Hóseás 11:4) Hányszor és hányszor igyekeztünk már szabaddá lenni ezen köteléktől, de Isten nem szűnik meg az Ő szeretetével újra magához vonni bennünket.

Az Úr szenvedélyesen keres minden embert. A gátló körülményeket igyekszik az útból elhárítani. Ő szó szerint megmozgatta a mennyet és a földet hogy megnyerhessen bennünket, hogy helyreállíthassa az Édenben elveszett dicsőséget. Tozer így fogalmazott: "A megváltásban Isten minden munkája arra irányul, hogy helyrehozza az aljas lázadás tragikus következményeit, és hogy visszaállítson bennünket a megfelelő és örökkévaló kapcsolatba Ővele."


Legtöbben mégis úgy gondoljuk, hogy nekünk kell folyamatosan Istent keresnünk, és Ő nehezen lelhető meg. Mindaddig, míg a hitben járásunkra nehéz feladatként tekintünk, addig nagyon el fogunk fáradni, ki fogunk merülni a hit útján.


Jézus azt mondta, hogy "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű." (Máté 11:28-30) Ezen ígéret ellenére, amikor asszonyok osztják meg velem életük történetét, a hit útja egyáltalán nem tűnik könnyűnek.

Ne feledd, Isten az, aki az első lépést mindig megteszi. Ő kérlel, megérint, felébreszti lelkedben az Iránta való vágyódásodat.


Jézus azt mondta, hogy "senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya." Ő hangolja fel a hegedűt, és Ő játszik szíved húrjain, arra várva, hogy felismerd kérlelő hívásának dallamát ami arra hív, hogy Vele egy bensőséges kapcsolatba lépj.


Drága Uram, köszönöm, hogy keresel, kérlelsz, és szeretsz engem. Sokszor megnehezítem utamat, kérlek bocsáss meg ezért. Segíts kérlek, hogy felismerjem a Te kérlelésed dallamát, és hogy felismerjem azokat a pillanatokat, amikor kinyilatkoztatod Önmagadat az életemben. Jézus nevében, Ámen.






(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission,
www.girlfriendsingod.com, Sharon Jaynes: When God Woos Your Heart, http://www.girlfriendsingod.com/2014/when-god-woos-your-heart/)

Megjegyzések

  1. Kedves nőtestvérek akik eggyütt olvassuk naponként ezeket a sorokat! Szeretnék egy kéréssel fordulni hozzátok, úgy mint aki hisz az ima erejében. Imádkozzatok értem mert erős támadását érzem a gonosznak és nehéz most megállnom, kérlek titeket támogassatok imáitokkal, hogy visszanyergessem hitemet mely kezd meginogni :((.Köszönöm , hogy nem hagytok magamra!

    VálaszTörlés
  2. Imádkozunk érted, Kedves Olvasónk! Ha szeretnéd megosztani küzdelmedet velünk, akkor kérlek írj a csendespercekistennel@gmail.com címre. Bizalmasan fogjuk kezelni leveledet, de így talán konkrétabban, személyesebben imádkozhatunk érted! Akárhogy is döntesz, nem felejtkezünk el rólad! <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések