Az ünnep feszültsége

„Boldogok, akik megtartják a törvényt, akiknek tettei mindenkor igazak.” Zsolt 106,3

„Nem szeretem az ünnepeket” – suttogtam.
Régebben, mielőtt férjhez mentem, szerettem. Mielőtt éreztem volna a nyomást, hogy egyszerre sokfelé kell teljesítenem. Mielőtt azt tapasztaltam volna, hogy bármennyire igyekszem, valaki mindenképpen kimarad, megsértődik, rosszul érzi magát.

Úgy szerettem volna otthon maradni, új hagyományokat kialakítani csak magunknak, kis családunknak a férjemmel és apró gyermekeinkkel. Mindkét családban a miénk volt az első házasság a fiatalabb generációban, mi törtük meg a „mindig így szoktuk” rendjét.

A Hálaadás Napja arra szolgál, hogy hálásak legyünk. Ehelyett én csak a stresszt éltem át. A Karácsony az öröm ünnepe, én viszont csak a rohanást érzékeltem.

Ahogy jöttek a gyermekek, feszültségemet igyekeztem lelkesedéssel álcázni. Jó móka volt a töklámpások készítése, a ház kidíszítése, de belül végig nyugtalan voltam, mert tudtam, micsoda stressz vár rám, amikor egyszerre kell mindenkinek megfelelnem. Visszagondolva nem értem, miért nem szóltam. Csak hagytam, hogy elfekélyesedjen a seb. Nem gondoltam rá, hogy ha nem szólok, semmi sem fog megváltozni. Csak belül fortyogtam az idegességtől.

Harminc év múltán értékes kincsem az ünnepi időszak. Időbe telt, de megtanultam megosztani a gondjaimat. Összeszedtem a bátorságot, hogy elmondjam tágabb családunknak, mennyire kimerítő, ha ilyen rövid idő alatt mindenki igényt tart a jelenlétünkre.

Mindnyájan megpróbáltuk figyelembe venni a többiek igényeit. Nyugodtak maradtunk, őszintén és kedvesen akartuk megoldani a konfliktusokat. Egyesek nyitottak voltak. Mások, főleg eleinte, kevésbé. Nagyon örültünk, ha valaki rugalmasnak mutatkozott. Ha meg nem, azt sem vettük zokon, nem éreztük személyes támadásnak. Tudtuk, hogy a változtatáshoz idő kell.

Talán a legnagyobb ajándék később érkezett. Mikor gyermekeink megnősültek, férjhez mentek, újabb családok kerültek a képbe. Elmondtuk a gyermekeinknek, hogy nem a dátum számít, nem az teszi különlegessé az ünnepet. A szív a fontos, amivel megéljük az ünnepet. Az, hogy együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk.

Így hát előfordul, hogy Hálaadás napján összejövünk, de olyan is, hogy csak hetekkel később. Talán csak Karácsony napján, s a Hálaadást más családtagokkal töltjük. Ha egy bizonyos napon nincs nálunk senki, a férjemmel új hagyományokat alakítunk ki, csak kettőnk számára.

Felfedeztük, hogy ha elengedjük a gyermekeinket, gyakrabban jönnek látogatóba. Nem érzik a kötelesség nyomását. Minket is beengednek saját családjuk szokásaiba. A dátumtól függetlenül bármikor, ha együtt vagyunk, jól érezzük magunkat. Az együtt töltött idővel megajándékozzuk egymást és magunkat is.

Uram, köszönöm Neked a családomat. Annyi mindenért hálás vagyok, többek közt a családomért, azokért, akik szeretnek, és szívesen vannak velem. Segíts, hogy meg tudjam osztani érzéseimet, igényeimet szeretteimmel, és hogy ezt kedvesen és méltósággal tegyem. Segíts, hogy ne vegyem személyem elleni támadásnak, ha küzdenek a változtatásokkal. Ha pedig én vagyok merev, segíts meghajolnom és növekednem. Segíts, kérlek, hogy minden nap hálás legyek azért, amit kapok. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.11.25.T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)