13 szó, ami megváltoztatta az életemet

"Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint." 

Pál levele az Efézusiakhoz 3:20

Az a bizonyos este ugyanúgy indult, mint az összes többi. Vacsora készítés, mosogatás, takarítás, gyerekek fürdetése és pizsibe könyörgése. Szokásukhoz híven álomba is szenderültek mielőtt az apjuk hazaért. Mi szülők érdeklődtünk egymás napja felől, majd férjem hátat fordított és elvonult a barlangjába. 

Egész nap egymás után játszódtak le afejemben a forgatókönyvek, hogy hogyan fogom majd elmondani neki. Bizony, itt volt az ideje egy jó kis beszélgetésnek. 

Megnőtt köztünk a távolság, már nem osztottunk meg úgy dolgokat egymással. Ez így már nem mehetett tovább. Már ránk sem maradt ideje a túlórázások miatt. A gyerekeknek és nekem is szükségünk volt arra, hogy több időt töltsön otthon, velünk. Ezért döntöttem úgy, hogy megmondom neki: változtatnia kell! Úgy gondoltam, mindenre felkészültem, akármivel próbál majd visszavágni, nem fog meglepetést okozni. De tévedtem. 

Nagyon izgultam, amikor a szobába léptem. Félve ültem le Scott mellé a padlóra, s vártam a megfelelő pillanatra, amikor megoszhtatom vele az érzéseimet. Kérdezgettem, igyekeztem érdeklődést mutatni iránta. De egy idő után kínos csönd szakította félbe az erőltetett kérdezz-feleleket. Ekkor elkezdtem a hosszú, jól átgondolt mondókámat,aminek az utolsó gondolatától azt vártam majd elállítja Scott lélegzetét : "Sohasem igyekszel hazafelé." 

Scott meg is állt egy pillanatra, viszont olyasmivel vágott vissza, amire az egész napos fejben zongorázós forgatókönyv írás során sem tudtam felkészülni. Nagy meglepetésemre Scott volt az, aki elállította az én lélegzetemet: "Mert nem teszel semmit azért, hogy olyan legyen az otthonunk, ahova szívesen hazajárok." 

Ez az a pár szó, amitől szinte megfagyott a levegő körülöttünk és ami örökre megváltoztatta az életemet. 

Napokig harcoltak az érzelmeim Scott szavai ellen. Amit mondott nagyon felkavart: a legrosszabb és egyben legjobb értelemben. De végül a bennem zajló harc Scott szavainak győzelmével ért véget. Még nem tudtam egyetérteni a férjemmel, de a gondolat, hogy van némi igazság abban, amit mondott nem hagyott nyugodni. Napokig forgattam magamban a szavait, és el kellett ismernem, hogy nem kis igazság van bennük. Mivel a szívem nem volt boldog, az életem sem, s így az otthonom sem. 

A gondolataim csakis a megvalósulatlan álmaim, a megválaszolatlan imáim, a környezetemben történt váratlan események és a elvárásaim körül forogtak nap mint nap. Olyanok, mint “Azt gondoltam ilyenkorra Isten már”; “Isten miért nem…?; “Vágyom, hogy Isten...”; “Bárcsak Isten...” megállás nélkül cikáztak a fejemben, és tömték a lelkemet. Sőt egyre zajosabban cikáztak, és mielőtt észrevettem volna, nem csináltam mást, mint a mókuskerékben rohangáltam egyik feladattól a másikig, és kellemetlen légkört teremtettem magam körül. 

Nehéz volt mindezt felismerni. Kétségbeesetten kerestem a változáshoz vezető utat, ezért Isten Igéjéhez fordultam új igazságokért, új gondolatokért, új életvezetésért. S mindezt meg is találtam Nála. 

Az új irány azzal kezdődött, hogy igent mondtam Isten Igéjére, amellyel egy megtörhetetlen bizalmi kapcsolat alakult ki közöttünk. Ezzel párhuzamosan nemet kellett mondanom önmagamnak - felismerve ezzel azt a személyt, akinek Isten teremtett mielőtt a bűn és szégyen belépett volna az életembe; illetve az igazságot, amely segít az Ő képmására formálódni. Végül “talán”-t mondtam arra a szabadságra, hogy Isten országát szolgálva éljem az életem anélkül, hogy túlvállalnám és elárasztanám magam feladatokkal. 

A régi gondolatokat új igazságok cserélték le. Azok, akik hisznek ezekben az igazságokban egy teljesen új életet tapasztalnak meg Isten oldalán. Annak az Istennek az oldalán, akiről ezt olvassuk az Efézus 3:20-ban: “Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” - azt az életet, amelyet minden hívőnek meg kellene élnie. 

Drága barátom, engedd te is, hogy beigyák magukat a bőrödbe ezek az igazságok! Mondd az elvárásaidnak: “Isten sokkal bővebben meg fog felelni az elvárásaimnak”; a megvalósulatlan álmaidnak: “Isten sokkal bővebben felül fogja múlni az álmaimat”; a megválaszolatlan imáidnak: “Isten válasza bőven nagyszerűbb lesz, mint várnám”; és a váratlan eseményeknek: “Isten megoldása bőven jobb, mint az enyém”. Hadd legyenek ezek az igazságok a kezdetei az igenek, nemek és talánok kalandjában, melyet a bővölködés Istenével élsz át. 

Ó, és ami azt a bizonyos 13 szót illeti? A férjem azt mondja, mára az otthonunk egy olyan hely lett, ahova nagyon szeret hazajönni. 

Atyám, nem akarok csak úgy sodródni a keresztény életben. Adj olthatatlan vágyat, hogy megismerjelek és megtapasztaljak Téged, a bővölködés Istenét. Változtasd meg az életemet ezzel a mai üzenettel, hogy azt az életet tudjam élni, amelyet nekem szántál. Jézus nevében, Ámen. 

NAPI IGAZSÁG
Zsoltárok 16:11 “Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.”

Jakab 1:17 “Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”




(Forrás: Thirteen Words That Changed My Life, Proverbs31 Devotions,
 https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/01/thirteen-words-that-changed-my-life
fotó:pinterest.com)

Megjegyzések

  1. Köszönöm ezeket a sorokat. Még egy példát kaptam arra, hogy a házasság tartós tud lenni, akkor, amikor helyet és időt adunk benne Istennek.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések