Bíznom kell Benne

"De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem!”



Zsolt 31,15


A hírtől, amit kaptam, úgy megfájdult a szívem, mint még soha. Semmi sem lesz többé olyan, mint eddig.
Beültem a piros dzsipembe, bekattintottam a biztonsági övet, és nekiindultam a sötét országútnak. Tiszta volt az éjszakai égbolt, de alig láttam valamit a könnyektől, amik ellepték a szememet, s végigcsurogtak az arcomon.
Kikapcsoltam a rádiót és odakiáltottam az Úrnak: „Miért?! Miért hagytad, hogy ez megtörténjen?”
Megnyomtam a féket, félrehúzódtam az útról, és megállítottam a kocsit.
A levegő hideg volt, a csend hátborzongató.

Bízol bennem? Mintha Isten suttogta volna.

A kérdés áthatolt kételkedésem, szkeptikusságom rétegein. Az igazat megvallva, nem bíztam Istenben.
Ó, amikor minden jól ment, amikor könnyű volt az élet, persze, hogy bíztam Benne. De életem legmélyebb pillanatában? Nem mondhatom, hogy bíztam.

Jó volna most azzal folytatni, hogy Jézus megjelent nekem akkor éjjel a kocsiban, és soha többé nem kételkedtem Istenben. De ez igencsak messze van az igazságtól.
Évek teltek el, mire újra azt mondhattam, hogy bízom Istenben. És még ma is előfordul, hogy megtántorodom.

Miért olyan nehéz bízni Istenben?

A nyilvánvaló válasz: mert nem látjuk Őt.
A nyilvánvaló magyarázat erre: igen, mert Isten titokzatos.
Vagy a sokszor hallott: Isten útjai nem a mi útjaink.

Ma már úgy gondolom, Istenben bízni sokkal többet jelent, mint elfogadni egy választ.
A bizalom Istenben hozzáállás, szándék.

Igazából akkor éjjel azt akartam mondani Istennek, hogy „Nagyobb szükségem van arra, hogy bízzam Benned, mint valaha”. De a lelkem és a nyelvem nem tudott összekapcsolódni ebben a gondolatban.

Szükségem van arra, hogy bízzam Benned.

Amikor elbizonytalanodunk, amikor félünk, megerősíthet, ha szavakkal kifejezzük ezt a szükségünket.

Ahogy igyekszem egyre jobban bízni Istenben, hangosan mondok ilyen mondatokat:

- Jézus, bíznom kell abban, hogy mindezt a javamra fogod fordítani. (Róm 8,28).

- Jézus, bíznom kell Benned, hogy megvívhassam ezt a harcot (Kiv 14,14).

- Jézus, bíznom kell abban, hogy ellátsz minden szükségessel ehhez a feladathoz (Fil 4,19).

Akkor éjjel bizalmam hiánya részben az én hibám volt. Messze estem Istentől – és mégis, abban a kétségbeesett pillanatban Hozzá fordultam. Azt kell hinnem, hogy Isten hűségét és jelenlétét leginkább azokban a pillanatokban tapasztalhatjuk meg, amikor teljesen összeomlunk, s oda merünk fordulni Hozzá, és igyekszünk bízni Benne.

Neked miért kell most nagyon bíznod Jézusban?

Uram, hálás vagyok a bizalomért, amit felajánlasz nekem. Kérlek szépen, segíts, hogy életem minden apró részletében egyre jobban bízni tudjak Benned. Jézus nevében, Ámen.




(Forrás: Nicki Koziarz: When I Need to Trust Him, Encouragement for today, 2012.08.31. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések