Ejtőernyőzés

„’Ti adjatok nekik enni’ – válaszolta.” Lk 9,13a

Szerdánként néhányan eljönnek hozzám. Magukkal hozzák történetüket hajdani drogozásról, erőszakról, keserves gyermekkorról, második-harmadik esélyükről.
És hoznak barátságot. Nevetést. Őszinteséget. Nyitottságot.
Egyik alkalommal az volt a feladatunk, ahogy körbeültük a konyhaasztalt, hogy öt dolgot tárjunk fel magunkról. Nem a múltunkból, és nem is abból, amit a tükörben látunk, ha belenézünk. Öt vonást, mely Jézussal töltekező hívő lányokként jellemez minket.
Mikor rám került a sor, három dolgot soroltam fel az ötből: jószívű vagyok, Isten szeret, kalandvágyó vagyok…
A harmadik pontnál példaként megemlítettem, hogy szeretném egyszer kipróbálni, milyen érzés kiugrani egy repülőgépből. Mielőtt tovább sorolhattam volna, monológom beszélgetéssé robbant. Kiugrani egy repülőből? Minek? Mekkora őrültség!
Nem várt fordulatot vett az együttlétünk. Rövidesen felfogtam, hogy ez Isten-akarta fordulat volt, mert az új téma társnőim rejtett, félelmekkel elnyomott vágyait hozta felszínre: megtenni egy lépést, mely kockáztatná a kapcsolatukat; kipróbálni a vezetői szerepet; elmenni missziós útra (ami repüléssel jár). Még a hullámvasút is szóba került.
Múltjuk eseményei és alakjai meggyőzték ezeket a hölgyeket, hogy a kalandos élet nem nekik való, maradjanak múltjuk és félelmeik alkotta korlátaikon belül. Jézus tanítványai is ilyenek voltak?
A Lukács 9-ben nagy gondban voltak a tanítványok. Ott volt körülöttük a tömeg. Távol voltak minden lakott területtől. És nem volt ennivaló.
A tanítványok azt tartották volna helyesnek, ha Jézus hazaküldi az embereket.
Ehelyett Jézus feléjük fordult, és így szólt: „Ti adjatok nekik enni”.
A tanítványok szerint a számukra megtehető lépés az volt, ha kérik Jézust, küldje el a népet. Emberi mérték szerint nem volt elég ennivaló. Emberi gondolkodásuk szerint Jézus az, akinek lépnie kell. Emberi valóság volt, hogy ott van körülöttük 5000 férfi, a hozzájuk tartozó nőkkel, gyermekekkel együtt mintegy 20000 ember.
A „Ti adjatok nekik enni”- parancs kilépett az emberi dimenzióból a természetfölöttibe. A repülőből kiugrás pillanata volt hitük számára.
Jézus nem várta el tőlük, hogy saját erejükből teljesítsék a parancsot. A Jn 15,5b-ben azt mondja: „nélkülem semmit sem tehettek”. Tudomásukra akarta hozni, hogy készen áll sokká tenni a keveset, amit ők fel tudnak ajánlani.
Megkérdeztem a nálam lévő hölgyeket, mi lenne, ha Jézus hívná őket egy kalandra.
Egyikük azt mondta, eljönne velem hullámvasútozni.
Egy másik kijelentette, hogy igyekezne megnyitni szívét olyanok előtt, akik még nagyon az elején járnak az útnak.
Volt köztük egy fiatalasszony, aki még sosem ült repülőgépen, nagyon fél a repüléstől, gyógyuló kábítószerfüggő, és legfőbb vágya, hogy másoknak beszéljen Jézusról. Ő ezt mondta: „Nagyon félnék, de ha Isten arra szólítana, hogy menjek el egy missziós útra, felszállnék a repülőre, mert tudnám, hogy az én Istenem velem van ott is.”
Örömömben legszívesebben táncra perdültem volna! Valami fontos dolog volt kialakulóban. Bármilyen kicsinek látnák is mások a kalandjainkat, Isten mindegyikünkkel tud nagy dolgokat véghezvinni.

Te is úgy érzed, hogy esetleg a múltad vagy mások véleménye miatt korlátok közt élsz? Félelmet keltenek benned, úgy érzed, alkalmatlan vagy arra, hogy Jézus felhasználjon téged?
Túl nehéznek, túl nagynak tűnik?
„Ti adjatok nekik enni.” „Te tedd meg.”
Jézus bizalmat szavaz neked, Ő tudja, hogy minden szükségessel el tud látni.
Felhívás ez, hogy lépjünk ki a pusztán emberiből, és higgyünk a természetfölöttiben. Ismerd meg magadat olyannak, amilyennek Isten mindig is ismert, és figyeld, hogy bontakozik ki a hit csodája a lelkedben.

Atyám, köszönöm, hogy túllátsz félelmeimen, sérüléseimen, és meglátod alattuk igazi énemet. Egy erős lányt látsz ott, Isten hívő gyermekét. Hinni akarom, hogy mindenre képes vagyok Általad, a te segítségeddel. Jézus nevében, Ámen.

(Suzie Eller: Jumping Out of Airplanes, Encouragement for today, 2014.05.16., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)