A morális tekintély alapja

„Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Jn 13,14.15


Egyik nap a fiammal beszélgetve megjegyeztem, hogy jó ügyvéd lehetett volna belőlem. Szeretek kideríteni dolgokat, igazolni az állításaimat, kiállni az igazság mellett. Nem vágyként említettem, csak egy futó megjegyzés volt egy kellemes, spontán délutáni beszélgetés közben. Fiam nem késett a határozott válasszal: „Csapnivaló ügyvéd lettél volna”.

Kíváncsian és meglepetten néztem rá. Ő folytatta: „Te sosem szoktál hazudni. Bezsebelhetted volna a legsikertelenebben védőügyvéd címet. Látlak magam előtt, ahogy odaállsz a bíró elé, és közlöd: A védencem bűnös!” Jót nevettünk, s egyet kellett értenem ügyvédi képességeimről alkotott véleményével. Azt hiszem, jó választás volt, hogy inkább írásra adtam a fejem.

A fiam sarkítva ugyan, de véleményt mondott a jellememről. Mindketten tudjuk, hogy vannak nagyon tisztességes ügyvédek. Itt nem erről van szó. A lényeg az volt, hogy az ő anyja nem hazudik.Szavai a szívemig férkőztek, és megültek benne. Sok hibát követek el szülőként, de úgy látszik, valamit mégis jól csináltam. A fiam olyannak ismer, amilyen vagyok – ismeri a jót, a rosszat, a csúnyát. És levont egy fontos következtetést: szavaim összhangban vannak a jellememmel.

Észrevettem, hogy főleg azok az emberek tudnak hatni rám, akiknek a tettei egyeznek a szavaikkal. Ezek az emberek többnyire Isten dicsőségére teszik azt, ami helyes, a világ legtermészetesebb módján. Rám gyakorolt hatásuk ebből a természetes Istendicsőítésből fakad, meg tudok változni szavaik és tetteik látható összhangjának hatására.

Jézus tekintélye és hatása abból fakadt, hogy jelleme és tettei tökéletesen egyeztek a szavaival. Tizenkét tanítvány leste minden mozdulatát. Mivel nem tapasztaltak következetlenséget, bízni kezdtek Jézusban. Ez adott Jézusnak olyan morális tekintélyt, ami jóval meghaladta kora vallásos vezetőinek tekintélyét.
Ilyen anya, feleség és barát szeretnék lenni. Egész szívemmel Isten akaratát kutatva szeretném megalapozni morális tekintélyemet azok között, akik közel állnak hozzám. Tudom azt is, hogy hiába van tekintélyem, ha nincs az életemben következetesség, nem tudok hatással lenni rájuk.

Egyik legnagyobb vágyam az életben, hogy a szavaim és a tetteim összhangban legyenek. Biztos vannak még következetlenségek az életemben, amik gyöngítik a hatásomat. Előfordul, hogy kapunk egy esélyt, hogy befolyásoljunk valakit a környezetünkből. Sajnos, az elveszített morális tekintélyt nagyon nehéz visszaszerezni.

Nincs mindig igazam. Sokszor előfordul, hogy egy-egy tettem nincs összhangban a szavaimmal. De fiam megjegyzése arra sarkall, hogy megvizsgáljam az életemet, s megkeressem a következetlenségeket. Mikor találok valamit, beismerem, és kérem Isten segítségét a változtatáshoz. Ez az egyetlen módja, hogy azzá az emberré legyek, akivé Isten akarata szerint válnom kéne: akinek nem kell felemelnie a hangját, hogy hallgassanak rá, akinek a tettei hangosabban beszélnek minden kimondott szónál.




Drága Mennyei Atyám, a segítségedre van szükségem. Olyan ember szeretnék lenni, akinek a tettei tökéletes összhangban vannak a szavaival. Te tudod, hogy vannak területek az életemben, ahol ez nem teljesen működik. Átadom neked ezeket a területeket, és erőt kérek ahhoz, hogy azzá váljak, akinek látni szeretnél engem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.04.,www.proverbs31.org,forditás:eszmelkedesek. blogspot, fotó:pinterest.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések