A panaszkodás vége...

Sok dolog bántott. Igazából úgy éreztem, rengeteg nehézség között vagyok. Leterheltek gondok, aggódás, napi nyűgök, mások viselkedése velem szemben.

Nem fojtottam magamba érzéseimet. Elég volt egy baráti „hogy vagy?” kérdés, és már nyíltak is fel a zsilipek, és szakadt fel a panasz. „Hát nem mondhatom, hogy annyira jól vagyok, köszönöm” –kezdtem és pár perc múlva a gyanútlan érdeklődő kapkodhatott levegő után a rázúduló áradatban.
„Szóval imádkozz értem” – fejeztem be egy kis sóhajjal, és biztos vagyok benne, többen imádkoztak is, de inkább azért, hogy legközelebb eszükbe se jusson feltenni nekem bármiféle udvariassági kérdést.

Jogos volt a panaszom?

Vagy kezdjük mélyebbről. Jogos volt a fájdalmam? Igen is meg nem is.
Valóban ért bántás, és valóban kaptam fájdalmas sebeket nap mint nap. De szenvedésem egy szép része abból fakadt, hogy én elvártam a jó dolgokat. A napjaim legyenek nyugodtak és kiegyensúlyozottak, a körülöttem lévő emberek legyenek kedvesek hozzám, az egészségem legyen teljes, az univerzum pedig szelíden hozzám hajolva simogassa meg az arcomat.
De a napjaim már reggel darabjaikra hullottak, a körülöttem lévők közül akadt aki felém tombolta ki haragját, az aggódás kikezdte a testem, és az univerzum juszt is összekeverte a pofonnal a cirógatást.

Majd a nehezet a borzasztó követte, a nyomást a prés, a rosszat a még rosszabb. S ha eddig kerestem Isten válaszait, most még inkább szükségem volt magának Istennek a keresésére. A halál árnyékának völgye. Úgy láttam, itt vonszolom magam nap mint nap.

Aztán Isten megakasztotta a szemem egyik igéjén: „Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt” (Zsolt 84,7) 

Tessék? „Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt”. A zsoltár címe Sóvárgás a templom után, és szerzője azt állítja, boldog, aki Isten házában lakhat, sőt, az is aki Isten utaira gondol. „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon.”

 
Nem kerüli ki a zarándok a sötétség és fájdalom völgyét. Végigmegy rajta. Nem ússza meg a nehézségeket és fájdalmakat, de mivel Istenre néz, és az ÚR az ő ereje, áldássá lesz a nehéz úton.
Figyeld csak meg, nem csak áldott lesz, hanem á l d á s s á is.

 
Belőlem csak panasz szakadt fel, keserű víz. Márá lettem (2Móz 15,23). Mást nem tápláltam, nem szolgálhattam. De hogy is folyhat keserű szívből édes folyó?! Hogy lehetek a Siralom völgyében is tápláló forrás, hogy fakadhatnak bővizű patakok, vagy mint egy mesebeli tündérlánynak, virágok a lábam nyomán?
Mózes Márában, a keserű víz földjén, Istenhez kiáltott, és az ÚR mutatott neki egy fát. Mózes azt beledobta vízbe, és a víz édessé, ihatóvá vált. „Mert én, az ÚR vagyok a te gyógyítód” – mutatkozott be Isten a népnek újra.
Szüksége volt a szívemnek a gyógyulásra. Nem a nehézségekből, hanem a nehézségek között. Az ÚR az én gyógyítóm. Hozzá kiálthatok, hogy nem akarok, nem tudok keserű szívvel járni tovább. Ő az én gyógyítóm, ahogy a szívembe fekete kútjába beleejt egy igét, a szavát, Jézus kegyelmét, az hirtelen keserűből édessé válik.
Mi áradhat így ki a szívemből a panasz keserűje helyett? A Szentlélekkel betelve gazdagon áradhat a hála, áradhat az öröm, minden emberi értelmen felül. Áradhat a kedvesség és figyelmesség mások iránt. Olyan sokan botorkálunk a Siralom-völgyben! Hadd kortyoljanak mások is a jó, az élő vízből, ami rajtam áramlik át!

A Siralom völgyének, még ha most hihetetlennek tűnik is, előbb vagy utóbb vége lesz. Megjelenek Istennél a Sionon. De úgy szeretnék visszanézni majd, hogy lássam az Élő Víz munkáját az életemben, annak legsötétebb szakaszaiban is.

Szóval itt a panaszkodás vége? Remélem, valahol itt. Elmondhatom a fájdalmam, de áradjon a hála, a dicsőítés és mások bátorítása is. Persze még tanulnom kell. Még sokat kell ebben fejlődnöm...

 

 

 szöveg forrás: Keresztény Fiatalok oldalának szerzője, G.O.

fotó: Vidákovics Martina