Rossz hírrel szembesültél mostanában?

Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.


János ev. 14:6


Néhány évvel ezelőtt, egyébként is egy nehéz élethelyzetben voltam, amikor az orvosom a következőt mondta nekem: „ Lysa, sajnálom. Rákos vagy.” Abban a pillanatban minden hihetetlenül csendessé és lassúvá vált körülöttem.

Hallottam, hogy az orvos továbbra is hozzám beszél, de nem jutott el a tudatomig mit is mond valójában. Próbáltam szavakat kipréselni magamból, de nem volt erőm, hogy megszólaljak. Éreztem, hogy talán most sírnom kellene, de még erre is képtelen voltam.

Elkötelezett, hívő nő vagyok, aki teljes szívemmel vallom, hogy Isten jelen vagy életem minden egyes pillanatában, de ott, akkor távolinak és kifürkészhetetlennek tűnt számomra. Egyszerűen ledermedtem. Aztán viszonylag jól éreztem magam, majd ismét ledermedtem. Összeszedett szerettem volna lenni, bár a szétcsúszás teljesen jogosnak tűnt abban a percben.

Nagyon ijesztő, amikor az orvos szembesíti az embert a vizsgálatok eredményével, és azt sem tudjuk, hogy mit tartogat ezután számunkra a jövő.

Abban az időszakban, Isten rengeteg embert arra késztetett, hogy egyszerű szavakkal bátorítsanak engem, melyek felnyitották szememet Isten közelségére. Megtapasztaltam, hogy kétségbeejtő élethelyzetek milyen csodás, Istentől jövő kinyilatkoztatással ajándékozhatnak meg bennünket, ha elköteleződünk arra, hogy észrevegyük és nyitottak legyünk rájuk minden egyes napon.

Ilyen volt például a barátomtól, Shaunti Feldhahntól jövő email is. Ő ezt írta nekem:

„Lysa, amit kaptál egy hír csupán. Nem a teljes igazság.”

Hát, eddig mindig úgy tekintettem a hírekre mint igazságra...

Azon a napon az orvosom egy hírt közölt velem, Őszinte hírt, amely a vizsgálatok eredményén és egészségügyi tényeken alapult. Azonban számomra megragadható az az Igazság, amely minden híren felül áll, mert minden, ami lehetetlennek tűnik az ember korlátozott képességei miatt, mindig lehetséges a mindenható Isten számára. Az Igazság mindig beemeli Istent a képletbe.

Azóta a „lehetetlen” kifejezést már máshogy értelmezem. Shaunti levele óta számomra a „lehetetlen” más értelmet nyert, „lehetségessé” vált, mert Isten mindent lehetségessé tesz. Ő a hatalmas Vagyok. Ezért csakis Ő ad lehetőséget a reményre és gyógyulásra számomra.

Talán te is mostanában szembesültél egy rossz hírrel, egy lehetetlennek tűnő pénzügyi helyzet hírével, egy lehetetlennek tűnő családi szituáció, munkahelyi probléma, baráti kapcsolatot érintő helyzet, egészségügyi állapot, globális káosz hírével. Bármilyen hírt kaptál vagy kapni fogsz, kedves barátom, azért imádkozom, hogy a következő gondolatok számodra is segítségül legyenek. Mert Isten igazsága így szól:

UTAT KÉSZÍTEK SZÁMODRA.
"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.
János ev. 14:6

ÖRÖKKÉ HŰSÉGES MARADOK
„aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. „
Zsoltár 146:6

FOGLAK TÉGED
De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet.
73. Zsoltár 23.

Mérhetetlen megnyugvással tölt el az a tudat, hogy bármivel is nézek szembe, valahogyan Isten azt a javamra fogja fordítani. És Isten lesz az egyetlen lehetséges megoldás számomra a lehetetlennek tűnő élethelyzetemben.

Persze, továbbra is vannak olyan pillanatok az életemben, amikor nem érzem lelkileg stabilnak magam, amikor azt tapasztalom, hogy az ismeretlentől való félelem teljesen felemészt engem. Ekkor szoktam hálatelt szívvel megragadni Őt, aki minden bizonnyal „hűségesen fog vezetni és tanítani engem” (25. Zsoltár 5.)

Nagyon sajnálom, ha a mostani élethelyzeted könnyekre fakaszt és félelemmel tölt el téged. Imádkozom érted, kedves barátom. Azért imádkozom, hogy minden egyes pillanatban, amikor a „lehetetlen” szó hatalmat kezd nyerni benned, és megrabol a reménységedtől, arra gondolj, hogy minden lehetséges Isten számára, és bele tudj kapaszkodni a hatalmas Vagyokba. Mert a mi Istenünk átsegít bennünket minden rossz híren, és emlékeztet bennünket az Ő végső Igazságára.

Istenünk, Te vagy a nagy Vagyok, a „számomra minden lehetséges” Isten. Te vagy az út, az igazság és az élet, és te mindenkor, minden élehhelyzetben hűséges maradsz. Segíts ezekbe az igazságokba kapaszkodnom, amikor minden olyan képtelennek és lehetetlennek tűnik. Az otthonomban, a családomban és minden életkörülményemben a bizalmamat beléd, egyedül csakis Beléd helyezem. Jézus nevében, Ámen.






Forrás: Proverbs31 Ministries, Daily Devotion, Lysa TerKeurst, Did You Get Hit With Hard News Recently? Read This, JULY 28, 2022
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2022/07/28/did-you-get-hit-with-hard-news-recently-read-this
fotó: pinterest



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések