Túl a szavakon

Nyugalom körülöttem.
A napfény átragyog az ágakon, reggeli áldását szórja szét.
A távolból egy gerle éneke hallatszik. A búgó hangok édes gyermekkori emlékeket hoznak a felszínre.
Készülök a napra, egy himnuszt dúdolok. Szeretet ihlette, mintha a lelkemnek írták volna.

Pásztorként vezess minket, drága Megváltóm, szelíd gondoskodásodra vágyunk;
Táplálj a zöldellő mezőkön, vezess az akolba, amit készítesz nekünk.
Áldott Jézus, áldott Jézus! Megfizettél értünk, tiéd vagyunk.
Áldott Jézus, áldott Jézus! Megfizettél értünk, tiéd vagyunk.


Intenzív munkával teltek az elmúlt hetek. Imádságban munkálkodtam. Irgalomkérő imában – a fájdalomtól való szabadulásért könyörögtem.
Nagyobbik fiamért imádkozom, akinek nincsenek hozzá saját szavai. Esedezem, hogy éjszakai sóhajtásai jussanak el a Mester fülébe.
Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. Róm 8,26

Szürreális érzés megélni olyasmit, amit nem tudnak átfogni a szavak. Semmilyen ékesszólás nem tudja leírni a göröngyös utat, amelyen járok. Csak azok tudják, akik ugyanott járnak.
Mégis jóleső érzés tudni, hogy a titkos helyen, ahol botladozom, velem van Mesterem. Ő vezetett ide. Ahelyett, hogy elhúzódnék, megtanultam nekifeküdni az útnak – teljes súllyal nekidőlni, reménységben. Nekidőlök, elsuttogom félelmeimet, vágyaimat, és megnyugszom látva, hogy Megváltóm mindig vet elém annyi fényt, ami a következő lépéshez kell a szoros úton.

Atyánk, köszönjük neked
A lábunk körül nyíló virágokat
Atyánk, köszönjük neked.
A zsenge füvet, a frisset, a jót,
Atyánk, köszönjük neked.
A madárdalt, a méhzümmögést,
minden szépet, mit szemünk-fülünk befogad,
Mennyei Atyánk, köszönjük neked.


De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli?
Róm 8,18-25


(http://www.akmayes.com/2012/03/beyond-words.html, Karen Penner Mayes, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések