Rosszindulatú lányok

„De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet.” Kol 3,8


Mialatt családunk sorban állt, hogy bejussunk a koncertre, volt időnk megfigyelni az embereket. Ahogy a fiúk és lányok elmentek mellettünk, hogy beálljanak a sor végére, igyekeztem felhívni lányaim figyelmét az ízléstelen öltözékekre. „Hogy képes ezzel emberek közé jönni?” „Ne mondja már, hogy ebben jól érzi magát!” Mindegyikre tettem valamilyen megjegyzést.
Elég sok ilyen elhangozhatott, mire nagyobbik tizenéves lányomnak elege lett: „Anya, te ennyire rosszindulatú vagy?”
Hirtelen nagyon kicsi lettem. Egy pillanatig sem akartam rosszindulatú lenni. Csak nevelni akartam a lányaimat, hogyan ne öltözzenek. De igaza volt a lányomnak.
Valójában ők már pontosan tudják, mit ne vegyenek magukra – öt éves koruk óta tanulják tőlem. Most azt mutattam meg, hogyan kell ítélkezni egy másik nő fölött. Azt tanítottam, hogyan kell rosszindulatúnak lenni.
Azóta az esti koncert óta tudom, hogy a rosszindulatú lányok rosszindulatú anyukáktól származnak. Amikor mindegyre rámutatunk mások hibáira, mintát adunk gyerekeinknek az ítélkezésre. Pedig nem ez lenne a feladatunk. Az együttérzést kellene szemléltetnünk.
Alapigénk arra int, hogy hagyjuk el a rosszindulatot, beleértve a rosszindulatú megjegyzéseket. Sem a megelőző, sem az ezt követő versek nem említenek kivételes alkalmakat, amikor jogos kibeszélnünk másokat.
Egyik módja annak, hogy elkerüljük családunkban a gonoszkodó megjegyzéseket, a számonkérhetőség. Amikor lányaimat pletykáláson, mások kibeszélésén kapom, kedvesen figyelmeztetem őket, és ők is ezt teszik velem.
Eleinte kényelmetlen volt, hogy a gyermekem figyelmeztet valamire. De ez a családi egyezség, hogy már nem egyoldalúan én nevelem őket, hanem egymásnak segítünk a fejlődésben, elmélyítette a köztünk lévő szeretetet.
Talán te is rádöbbentél már, mint én, hogy hányszor mondasz valakiről olyasmit, amit nem kéne, ítélkezel, gúnyolódol.
Ha figyeltek egymás szavaira, te is, a gyermekeid is együttérzőbbé váltok, kevésbé lesztek ítélkezők, és sokkal jobban odafigyeltek arra, kiről mit mondtok. Nálam működik, biztos nálad is fog.


Uram, szeretnék leszokni a gonosz megjegyzésekről, és szeretném a gyermekeimet is így nevelni. Tisztítsd meg szívemet az ítélkező hajlamtól, segíts, hogy jobban odafigyeljek a szavaimra. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.01.10., www.proverbs31., Lynn Cowell, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések