Több, mint egy mém

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.


(János evangéliuma 13:34-35)



Nagyon erősen él bennem Jézusról egy kép. A leírása a Máté evangéliumának 8. fejezetében található: Jézus egész nap szolgált az emberek felé. Tanította a tömeget. Meggyógyította a leprást. Lelki gondozta az elveszettet. Imádkozott Péter anyósáért, aki egy súlyos lázas betegségben szenvedett. 

Az est közeledtével még nagyobb tömeg veszi körül Jézust. Az emberek Hozzá viszik a beteg és szenvedő szeretteiket, és Jézus imádkozik személyesen mindegyikért, mindaddig, míg az utolsó is hazamegy. 

Ezután a tanítványaival hajóba száll, hogy a tó túlsó partjára menjen. Jézus annyira ki van merülve fizikailag, hogy pillanatokon belül elalszik. Még akkor is mélyen alszik, amikor egy félelmetes vihar elkapja őket, és a hajó majdnem elsüllyed. 

Ilyen önfeláldozó szeretettel fordult akkor Jézus az emberek felé, és ugyanilyen szeretettel van irántunk a mai napon is. Ezt a szeretetet a golgotai kereszt szemlélteti igazán. 

Amikor a mai igeverset olvasom, egy kicsit zavarba jövök. A szekrényemben keresztény üzenetű pólók lógnak, rajtam van a karperec, amely segítségével el tudom mondani a környezetemnek az evangéliumot, és a szociális médián lelkesen képviselem az igazságot. 

De tudok-e úgy szeretni, mint Jézus? 

Mert Jézus szeretete több, mint egy frappáns pólófelirat, vagy több, mint egy jól megfogalmazott mém a Facebook-on. 

Jézus úgy mutatta be a szeretetét, hogy mindig jelen volt ott, ahol szükség volt rá. 

Lehet, hogy gyakorlatban ez a színfalak mögött történt, minden felhajtás nélkül. De mindig önmagából adott, és gyakran olyan embereknek, akik nem tudták viszonozni ezt a szeretetet. 

Talán a fenti igében megfogalmazott parancs azért hoz zavarba, mert nem vagyok Jézus. Az a gondolat, hogy megtehetem azt, amit Ő tett, és szerethetek úgy, ahogy Ő szeretett, lehetetlennek tűnik. De Jézus nem azt kéri tőlünk, hogy próbáljunk meg Ő lenni. 

Mert a fenti parancsolat egy régi megfogalmazás frissítése volt, melyet Jézus hallgatói jól ismertek. A tanítványok már hallották, hogy szeretniük kell az embertársukat, de most, hogy Jézus megmutatta mit is jelent ez a valóságban, kérte őket, hogy éljék is meg ezt a szeretetet gyakorlati módon. 

Mert Jézus ezt mondja: Most már, hogy tudjátok milyen is a szeretetem, 

- ezzel a szeretettel forduljatok a másik ember felé 

- jelenjetek meg ott, ahol erre a szeretetre szükség van, figyeljetek a vezetésemre 

- Ne próbáljatok Jézus lenni, hanem hanem tükrözzétek Jézust az emberi kapcsolataitokban 

Ez a szeretet megragadható, ez a szeretet önfeláldozó. 

A hitünket leginkább a színfalak mögötti cselekedetek tükrözik. Amikor például ételt viszünk egy nehéz helyzetben élő szomszédunknak. Vagy amikor nem osszuk ki az ismerősünket a Facebookon, ha más véleménye van az adott dologról, mint nekünk. Ez a szeretet önfeláldozóan odafordul az elnyomottak felé. Ez a szeretet megbocsájtó. Kegyelmes. Extravagáns. 

Ha úgy tudunk szeretni, mint Jézus szeretett, akkor a szeretetünk több, mint egy klassz mém. 

Amikor azzal a szeretettel tudunk az emberek felé fordulni, amilyen szeretetet mi is megtapasztaltunk Jézustól, akkor az emberek meg fogják tudni ragadni Jézus feléjük forduló szeretetét.

Drága Jézus! Csodálatos a világ felé odahajló szereteted. Te önfeláldozóan szeretsz bennünket. Akkor is szeretsz, amikor semmit sem kapsz viszonzásul. Nap mint nap, a bűneim ellenére, nem fordulsz el tőlem. Segíts, hogy figyelni tudjak vezetésedre, és jelen legyek ott, ahol a szeretetedre szükség van. Jézus nevében, Ámen. 

1.János 4:19 Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.
Lukács 10:27 Ő pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat." 









(Forrás: Suzie Eller, More Thank a Meme, Proverbs31 Ministries Daily Devotions, Setember 7, 2018, fotó: pinterest)



(A mém röviden az interneten hirtelen népszerűvé váló személy, jelenség vagy esemény, amit rövid idő alatt milliók ismernek meg, küldenek tovább az ismerősöknek, aztán mire a bulvármédia is felfigyel rá, már meg is unják, esetleg el is felejtik. - meghatározás: https://medwe.blog.hu/2011/12/30/a_mem_jelentese_1)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések