Az élet nehézségei közepette: Tekints Fel!

Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta. 

(121. Zsoltár 1-2)



Az életben olyan sok minden miatt aggódhatunk, még akkor is, amikor ismerjük Isten igazságát, és hisszük, hogy Ő az események irányítója. Az aggódás nagyon könnyen a napi küzdelmeink részévé lesz.
Ha a körülményekre tekintünk, akkor bizony elcsüggedünk, elkeseredünk, türelmetlenné és cinikussá válunk.
Ez pedig az aggódáshoz vezet bennünket. A félelem elkezdi szorongatni a szívünket, mi pedig elveszítjük a fókuszt, mivel olyan dolgokban keressük a megoldást, amelyek soha sem tudnak reményt és erőt adni.

Emberek soha sem tudnak megoldást nyújtani a problémáinkra. Pénz, vagyon, siker soha sem tudja kitölteni a bennünk lévő űrt, melyet egyedül Isten tud betölteni. Ezen a világon mindig lesz konfliktus. A kormányok sohasem fogják megoldani a gondjainkat. Nem is tehetik, mivel függetlenül attól, hogy éppen ki van hatalmon, vagy éppen milyen problémákkal kell szembesülnünk, Isten az Úr és Király.

A reménység 5 üzenete a 121. Zsoltárból:

- Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta. (2.vers) Ő hatalmas Úr. Isten hegyeket tud mozgatni, Ő a Menny és Föld alkotója. Ő mindig velünk van. Ő segítséget és erőt lehel a lelkünkbe minden nap.

- Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őriződ. (3.vers) Nem engedi, hogy lezuhanjunk a mélységbe. Lehet, hogy csúszós lejtőn találjuk magunkat, és utunk rögös, de Istennek gondja van ránk. Amikor megtántorodunk, és Rá tekintünk, akkor megerősíti lépteinket. Ő szüntelenül vigyáz ránk, fáradhatatlanul gondoskodik rólunk.

- Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől. (5.vers) Isten megőriz bennünket. Ő úgy oltalmaz bennünket, mint ahogy az árnyékoló véd bennünket a nap melegétől. És miért a jobb kezünk felől? Mert, általában a jobb kezünk végzi a munkát, ezért bizonyosak lehetünk afelől, hogy bármilyen feladatot ad nekünk az Úr, az Ő oltalmazó jelenléte kíséri a tetteinket, törekvéseinket.

- Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. (7. vers) Ő MINDEN gonosztól megőriz bennünket. A gonosz hatalma megtörik, a haláltól való félelem, a betegség és a nehézség elveszti fullánkját, mert az életünk el van rejtve Krisztusban. Bármivel is küzdünk ebben az életben, Isten hatalmasabb minden nehézségünknél. Ő a lelkünk őrizője, Ő tartja a holnapjainkat a kezében.

- Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor. (8.vers) Isten szüntelenül vigyáz ránk, tekintetét nem veszi le rólunk. Egyszerűen azért, mert szeret bennünket. Jártunkat-keltünket figyeli, őrzi a családunkat, gyermekeinket. Ne aggódjunk hát, mert neki gondja van ránk.

Gyakran egy döntésen múlik minden. Döntsünk úgy, hogy a bennünket körbevevő szenny ellenére Istenre függesztjük tekintetünket. Mert Ő alkotta a Mennyet és a Földet, és egészen biztosan egy tökéletes terve van a személyes életünkre vonatkozóan. Ismeri az élet forgatagában az utunkat, Ő egy mindig jelen lévő Isten. Ne feledd hát a mai napon: Tekints fel! Egyedül Nála találsz reménységet!

További olvasásra:
121. Zsoltár 1-8
Krónikák 2. könyve, 16:9
Máté evangéliuma 28:20



( Debbie McDaniel, In the Midst of Life Struggles: Look Up - Crosswalk the Devotional - May 23
fotó: pinterest.com)




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések