Mikor a szégyen terhe nyom
„Futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. … Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van.” Fil 3,12b.13b
Meleg, bolyhos köntösömben kimentem, és leültem a hátsó bejárat elé. A nyírfa levelei dideregtek a friss reggeli szellőben, a telet az avar alatt átvészelő százszorszépek kitárták arcocskájukat a napfény előtt.
És akkor megszólalt. A kakas.
Ku-ku-ri-kúúú. Nem tudom, hol lakik, de mindenesetre hallótávolságon belül.
Ku-ku-ri-kúúú. Péterre gondoltam. Meg magamra. Meg rátok.
Ismeritek a történetet. A keresztre feszítést megelőző este Jézus a barátjával beszélgetett. Eredeti nevén, Simonnak szólította Pétert, ahogy a Lukács 22,31-34-ben olvassuk.
„Simon, Simon, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” „Uram – felelte –, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.”
Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”
Néhány óra elteltével Péter még azt is letagadta, hogy ismerné Jézust. Háromszor tagadta le. És akkor megszólalt a kakas. Ku-ku-ri-kúúú.
Péter kiment, és keserves sírásra fakadt. Zokogott megállíthatatlanul. Másnap reggel kukorékolt a kakas. És Péternek eszébe jutott bukása. És másnap meg másnap meg másnap. Péter újra meg újra emlékezett.
Ismerem ezt. Én is elbuktam. Én is zokogtam megállíthatatlanul. És én is emlékeztem. A szégyen lyukakat vert önbizalmam falán, melyet a Szentlélek épített. Odabújtam a fal lábához Péter mellé. Hiába kértem, hogy bocsásson meg Isten, és hiába tudtam, hogy már megtette, a kakas újra meg újra kukorékolt a szívemben, és én újra meg újra emlékeztem a bukásomra. Nem tudom, átéltél-e már hasonlót.
Leragadtam, mint a trapézművész, aki nem ereszti el az első rudat – kétségbeesetten meg akartam ragadni a kegyelmet, de nem eresztettem el a szégyent.
És Isten szólít. Engedd el. Lépj tovább. Élj bátran. Csak így lehet.
És Péter megmondja, hogyan tovább: „Futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. … Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van” (Fil 3,12b.13b).
Tisztán látom, mit kell tennem – mit kell tenned.
Mikor végre elkapjuk, megragadjuk, magunkévá tesszük mindazt, amit Jézus készített nekünk, végre kezdjük megtapasztalni az élet teljességét – a hitet, amire annyira vágytunk.
De nem elég megragadni a kegyelmet. El is kell engedni azt, ami elmúlt.
- Ereszd el a szégyennel teli töprengéseket, és ragadd meg a kegyelemteli irgalmat.
- Ereszd el a megnyomorító keserűséget, és ragadd meg a radikális megbocsátást.
- Ereszd el a térdremegtető aggódást, és ragadd meg a biztos alapon álló önbizalmat.
- Ereszd el a bizonytalankodást, és ragadd meg az istengyermekségből fakadó igazi személyiségedet.
Isten ígéretekkel halmozott el. Minden ott kezdődik, ahol elengedem a félelmet, és megragadom a kegyelmet.
Mit szólt Jézus Péter bukásához? Három esélyed volt, elbuktad, vége? Szó sincs róla. Jézus leemelte a súlyos szégyenköntöst Péter bűntudattól görnyedt válláról, és visszahívta a szolgálatba.
Így bánik velem és veled is, de a kakas tovább kukorékol.
A kérdés csak az, hogy mire emlékeztet minket.
Ha javasolhatom, ne a szégyenre gondoljunk ilyenkor, hanem: a kegyelemre.
Ne engedjük, hogy azzal vádoljon az ellenség, amit Isten már megbocsátott. Ne hagyjuk, hogy elhitesse velünk, hogy Jézus halála a kereszten nem volt elég. Ragadd meg, amit Jézus tart oda neked, és építsd be magadba.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megbocsátasz, és leveszed rólam a szégyent. Bánom, hogy hallgatok a szívemben kukorékoló kakasra, mely azt mondja, bűnös vagyok, szégyelljem magam. Tudom, hogy amit Jézus tett értem a kereszten, az elég, és nem kell és nem is lehet hozzáadnom semmit az ő áldozati ajándékához. Köszönöm, hogy bűneimet eltörlöd, és feltétel nélkül szeretsz. Jézus nevében, Ámen.
Sharon Jaynes: When Shame Weighs You Down, Encouragement for today, 2016.11.25., www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép: pinterest
Meleg, bolyhos köntösömben kimentem, és leültem a hátsó bejárat elé. A nyírfa levelei dideregtek a friss reggeli szellőben, a telet az avar alatt átvészelő százszorszépek kitárták arcocskájukat a napfény előtt.
És akkor megszólalt. A kakas.
Ku-ku-ri-kúúú. Nem tudom, hol lakik, de mindenesetre hallótávolságon belül.
Ku-ku-ri-kúúú. Péterre gondoltam. Meg magamra. Meg rátok.
Ismeritek a történetet. A keresztre feszítést megelőző este Jézus a barátjával beszélgetett. Eredeti nevén, Simonnak szólította Pétert, ahogy a Lukács 22,31-34-ben olvassuk.
„Simon, Simon, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” „Uram – felelte –, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.”
Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”
Néhány óra elteltével Péter még azt is letagadta, hogy ismerné Jézust. Háromszor tagadta le. És akkor megszólalt a kakas. Ku-ku-ri-kúúú.
Péter kiment, és keserves sírásra fakadt. Zokogott megállíthatatlanul. Másnap reggel kukorékolt a kakas. És Péternek eszébe jutott bukása. És másnap meg másnap meg másnap. Péter újra meg újra emlékezett.
Ismerem ezt. Én is elbuktam. Én is zokogtam megállíthatatlanul. És én is emlékeztem. A szégyen lyukakat vert önbizalmam falán, melyet a Szentlélek épített. Odabújtam a fal lábához Péter mellé. Hiába kértem, hogy bocsásson meg Isten, és hiába tudtam, hogy már megtette, a kakas újra meg újra kukorékolt a szívemben, és én újra meg újra emlékeztem a bukásomra. Nem tudom, átéltél-e már hasonlót.
Leragadtam, mint a trapézművész, aki nem ereszti el az első rudat – kétségbeesetten meg akartam ragadni a kegyelmet, de nem eresztettem el a szégyent.
És Isten szólít. Engedd el. Lépj tovább. Élj bátran. Csak így lehet.
És Péter megmondja, hogyan tovább: „Futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. … Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van” (Fil 3,12b.13b).
Tisztán látom, mit kell tennem – mit kell tenned.
Mikor végre elkapjuk, megragadjuk, magunkévá tesszük mindazt, amit Jézus készített nekünk, végre kezdjük megtapasztalni az élet teljességét – a hitet, amire annyira vágytunk.
De nem elég megragadni a kegyelmet. El is kell engedni azt, ami elmúlt.
- Ereszd el a szégyennel teli töprengéseket, és ragadd meg a kegyelemteli irgalmat.
- Ereszd el a megnyomorító keserűséget, és ragadd meg a radikális megbocsátást.
- Ereszd el a térdremegtető aggódást, és ragadd meg a biztos alapon álló önbizalmat.
- Ereszd el a bizonytalankodást, és ragadd meg az istengyermekségből fakadó igazi személyiségedet.
Isten ígéretekkel halmozott el. Minden ott kezdődik, ahol elengedem a félelmet, és megragadom a kegyelmet.
Mit szólt Jézus Péter bukásához? Három esélyed volt, elbuktad, vége? Szó sincs róla. Jézus leemelte a súlyos szégyenköntöst Péter bűntudattól görnyedt válláról, és visszahívta a szolgálatba.
Így bánik velem és veled is, de a kakas tovább kukorékol.
A kérdés csak az, hogy mire emlékeztet minket.
Ha javasolhatom, ne a szégyenre gondoljunk ilyenkor, hanem: a kegyelemre.
Ne engedjük, hogy azzal vádoljon az ellenség, amit Isten már megbocsátott. Ne hagyjuk, hogy elhitesse velünk, hogy Jézus halála a kereszten nem volt elég. Ragadd meg, amit Jézus tart oda neked, és építsd be magadba.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megbocsátasz, és leveszed rólam a szégyent. Bánom, hogy hallgatok a szívemben kukorékoló kakasra, mely azt mondja, bűnös vagyok, szégyelljem magam. Tudom, hogy amit Jézus tett értem a kereszten, az elég, és nem kell és nem is lehet hozzáadnom semmit az ő áldozati ajándékához. Köszönöm, hogy bűneimet eltörlöd, és feltétel nélkül szeretsz. Jézus nevében, Ámen.
Sharon Jaynes: When Shame Weighs You Down, Encouragement for today, 2016.11.25., www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép: pinterest
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése