Abbahagyom


„Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki nem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.” 2Kor 7,10



Azt súgja a szívem ma reggel, hogy ideje abbahagyni.
Nem a szolgálatot.
Nem egy kapcsolatot.
Azt, hogy állandóan bíráljak valakit, akit nagyon szeretek.
Az benne a furcsa, hogy alapjában nem is vagyok kritikus hajlamú ember. Mégis azon kaptam magam, hogy szép lassan olyanná vált a viselkedésem ezzel az illetővel, amilyen az övé velem.
Mindig kritizál.
Ezért én is ezt teszem. Jó sokszor.
Ma reggel egészen biztosan érzem, hogy más viselkedésmintát, más hozzáállást kell követnem.
Nemrég a lelkészünk egy nagyon meggyőző igazságot állított a prédikációjában. Azt mondta: „Jézus nem azért halt meg, hogy bánkódjunk. Azért halt meg és támadt fel, hogy megváltozzunk.”
Megváltozzunk.
Elég nagy különbség van a bánkódás és a megváltozás között.
Ha bánkódom, rosszul érzem magam. Egy ideig fáj a szívem.
A megváltozás tartós, csak akkor következik be, ha megbánom a bűneimet. A megbánás mélyebb a bánkódásnál. Meggyőződés, ami arra vezet, hogy ténylegesen helyrehozzak valamit, megváltoztassam a viselkedésem vagy egy szokásomat, rossz hajlamomat.
A 2Kor 7,10 arra tanít, hogy az Isten szerint való bánkódás a szabaduláshoz vezető bűnbánatot eredményezi, és nem marad utána megbánás. A világi szomorúság a halálhoz vezet.
„Senki nem bánja meg” – erőteljes szavak.
Szeretnék olyan életet élni, hogy ne kelljen megbánnom semmit.
És ez a mai nap igen alkalmas arra, hogy olyasmivel foglalkozzam, ami elvezet egy jó adag bűnbánathoz.
Elhatározom tehát, hogy valahányszor érzem, hogy kritikus szavak készülnek elhagyni a számat, tartsam ezt meghívásnak valami biztató üzenet közvetítésére.
Még van egy-két dolog, amit tisztáznom kell ezzel az illetővel, de azzal fogom kezdeni, hogy az erősségeit s az azokkal járó felelősséget hangsúlyozom először, és nem a gyengeségeire fókuszálok. 
Például: „Te nagy hatással vagy az emberekre! Észrevetted már, hogy mikor boldog vagy, másokra is kisugárzod a boldogságot? Ha viszont negatív vagy, a körülötted lévőket is azzá teszed. Nekem most arra van szükségem, hogy pozitívan lássam a dolgokat, ehhez kérem a segítségedet. El tudod vállalni ezt a vezető szerepet? Hogyan tudnál pozitív hatással lenni erre a mostani helyzetre és rám?”
Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, mindez könnyen megy majd. Kegyelemre lesz szükségem. Neki is kegyelemre lesz szüksége. De ha tudom, hogy meg kell változnom, van esély rá, hogy a változás elkezdődik.
Te szeretnél abbahagyni valami régi szokást, negatív hozzáállást, rossz hajlamot? Én biztosan. Legközelebb, ha valami alkalom adódik rá, jussanak eszünkbe a lelkészem szavai: „Jézus nem azért halt meg, hogy bánkódjunk. Azért halt meg és támadt fel, hogy megváltozzunk.”

Uram, kész vagyok abbahagyni. Kritizáló szavak helyett kedves, bátorító szavakat szeretnék mondani. Segíts, kérlek, hogy végrehajtsam ezt a fordulatot. Jézus nevében, Ámen.



forrás: Lysa TerKeurst Encouragement for today, 2012.05.10.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések