Bontsuk le a lehetetlen falát

Ezt felelte: "Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” Mt 17,20


Élénken emlékszem arra a napra, mikor apám hazahozott egy írógépet. Az irodába valami új, computernek nevezett gépek érkeztek. Megdobbant a szívem a gondolatra, hogy lesz egy írógépem.
Élveztem, ahogy karjaival ütögeti és megtölti az üres papírt, és így a semmiből valamit csinál. Lehet, hogy egyszer majd írok egy könyvet? Elbűvölt a gondolat, mindaddig, míg rá nem tettem az ujjaimat a billentyűkre. Semmi más nem jutott eszembe, amit leírhatnék, csak az, hogy miért nem leszek én sosem író.
Egy elhallgattatott álom.
Hasonlóképpen történt, mikor gimnáziumban a kórusvezető tanárunk bejelentette, hogy elő fogunk adni egy musicalt. Fellelkesedtem. Elképzeltem, hogy én játszom a főszerepet. Míg meg nem hallottam a barátnőmet magabiztosan, szárnyalóan énekelni. Hirtelen minden hang, amit én kiadtam, üresen csengett.
Újabb elhallgattatott álom.
Később, húszas éveim közepén összeszedtem a bátorságomat, és megemlítettem egy barátnőmnek, hogy beszélni szeretnék egy rendezvényen, amit nőknek szerveztünk. Eredetileg csak segítő lettem volna, de nem hagyott nyugodni a vágy, hogy én is szóljak a közönséghez. Így hát ki is mondtam ezt a merész vágyamat. Ő csak megrázta a fejét: „Nem – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy nem való neked a beszéd.”
Megint egy elhallgattatott álom.
Veled is történt már ilyen? Belső hangok igyekeznek meggyőzni róla, hogy alkalmatlanok vagyunk valamire. Mások sokkal magabiztosabbnak tűnnek azon a téren. És valaki mindig akad, aki kinevet, vagy nyersen, durván kedvünket szegi.
A lehetetlen nagyon szeret felülkerekedni álmainkon.

Pedig valamit tudnod kell: abban, amit szeretnénk, mindig van egy pont, ami lehetséges. Minden lehetetlen dolognak van egy gyenge pontja. És ez az a pont, ahol támadásba lendülhetünk.
Lehet, hogy egy könyv megírása lehetetlennek tűnik. De minden író elkezdte valahonnan. Lehet írni egy cikket. Vagy mai világunkban egy twitet, egy blogbejegyzést.
Azt kell elkapni. Oda kell írni. A lehetetlen gyenge pontjára.
Talán a házasságod tűnik lehetetlennek. Szállj szembe megbántottságoddal, a legyintő úgysemmegy-ekkel. Gondolj egy dologra, amit szeretsz a férjedben. Fogalmazz meg egy sms-t, és dicsérd meg azon az egy ponton. Mutasd ki, hogy értékeled. Mondd el valakinek, mire jöttél rá, mit értékelsz a férjedben.
Kezdd el. A lehetetlen gyenge pontján.
Nem tudom, te milyen lehetetlennek tűnő dologgal küzdesz. De ne feledd, minden lehetetlennek van egy gyenge pontja. Kérd Istent, mutassa meg, hol van az. Kérd Istent, hogy csak annyi erőt adjon egyszerre, hogy azon az egy ponton beindulj. Egyszerre mindig csak egy jó döntésre koncentrálj.
Rövidesen látni fogod, hogy minden „lehet-etlenben” jelen van a „lehet” – csak merd észrevenni.

Uram, köszönöm, hogy Veled minden lehetséges. Segíts, hogy ezt a mindennapi életemben is meglássam. Jusson eszembe, hogy míg nélküled biztosan elbukom, Veled nem bukhatom el. Annyira jó vagy! Jézus nevében, Ámen.

 
(Forrás:  Lysa TerKeurst. Tearing Down the Impossible Encouragement for today, 2013.02.28. www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések