Sérülések

„Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy ezt a rendkívüli erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.” 

2Kor 4,7

Tudtam, hogy eltitkol valamit, de nem mert beszélni róla. Azért imádkoztam, hogy ha készen lesz rá, mondja el nekem.
Egyszer aztán megszólalt a telefon.
„El tudsz jönni értem?”
Megérkezve láttam, hogy tele van zúzódásokkal, elvittem az orvoshoz. Útközben megnyílt, elmondta a titkát. Az apja sokszor bántalmazta az édesanyját. Ezután ő és testvérei kerültek sorra. Egyetlen menekvésnek az tűnt, ha elhagyja az otthonát. Most hazalátogatott, az apja épp a testvérét verte. Közbelépett, az ütések rá záporoztak. Akkor hagytak alább, mikor már az életéért könyörgött.
Shana hozzánk költözött, míg találunk neki egy biztonságos helyet. Az alatt a két hónap alatt sokszor maradtunk fenn éjfélig beszélgetve. Legnagyobb félelme az volt, hogy lelkileg örökre sérült marad.
Együtt imádkoztunk, hogy túl tudja tenni magát az apjától kapott sebeken.
Pál apostol megtapasztalta, milyen az, ha bántalmazzák az embert. Hamis vádak alapján bebörtönözték, megverték.
Azt írja egy helyen, hogy megrepedt, csorba edénynek érzi magát, amit levernek, de nem törnek össze. Felfedezett egy csodálatos kincset. A törött edényben fény van, mely belülről gyógyítgatja a repedéseket, s átvilágít a lyukakon, hogy a világ számára láthatóvá váljék. Az a fény, az a kincs az agyagedény belsejében: Jézus.
Ahogy múlt az idő, Shana kezdte ennek a fénynek a világosságánál nézni önmagát. Már nemcsak egy bántalmazott gyermeket, hanem céltudatos nőt is látott. Idő kellett ahhoz, hogy a földi apja által okozott sebek gyógyuljanak, de ahogy ez a folyamat előrehaladt, késztetést érzett rá, hogy megossza másokkal történetét. Üzenete, amit a hegyek ormáról világgá akar kiáltani, így szól:

Szeretve vagy.
Ennél többre teremtettek.
Isten meg akarja és meg tudja gyógyítani a sebeidet.

Ma már Shana feleség és anya. A belsejében lévő kincs erőteljes fényt áraszt a repedéseken át. Befogadott egy gyermeket, és gondoz más gyermekeket, akik hozzáfordultak sérüléseikkel, remélve, hogy egésszé szereti őket. A gyermekek bíznak benne, mert megérti fájdalmaikat, de látják a fényt és szeretetet is, ami benne van.
Talán téged is bántalmaztak földi édesapád szavai, tettei. Hadd mondjak neked valamit. Azok a szavak, azok a tettek nem határoznak meg téged. A külső héjon keletkezett karcolások, repedések nem jelentenek korlátot neked.

Ezrek és ezrek éltek át sérüléseket, töréseket, mint Shana vagy jómagam. Isten világossága átszűrődik a repedéseinken, nemcsak gyógyulást hozva, de utat mutatva másoknak is, hogy elérkezzenek az Ő karjaiba, és felismerjék az igazságot:
Isten lát téged.
Szeret téged.
Feléd nyúl, hogy éppé, egésszé tegyen.

Uram, én nem tudom megváltoztatni valakinek a tetteit vagy a múltját, de meg tudom nyitni a szívemet a kincsnek, ami Te vagy. Te vagy a fény a sötétségben. Felém nyúlsz, s én Feléd nyúlok. Köszönöm a bennem induló új kezdetet. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.06.12.T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések