Boldogságra vágyva

„Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.” 

Zsolt 16,11

Lecövekeltem az illatszerrészleg sminkpolca előtt. A selymesen fénylő rózsaszín és vörös üvegecskék színterápiás hatással voltak rám a stresszes nap végén. Egy vadonatúj szájfény el fogja űzni rossz hangulatomat, s boldogsággal tölt majd el.
Pár óra elteltével ott álltam a sminkszekrényem előtt, hogy helyrerakjam legújabb szerzeményemet. Akkor vágott belém a felismerés. 47 üvegcse rúzst halmoztam fel; 47 alkalom, amikor utam során boldogságra vágyva beléptem az illatszerboltba.
A korallpiros rúzst azután vettem, hogy összevesztem valakivel, akit szerettem.
A rubinszínűvel az volt a célom, hogy eltereljem a figyelmemet anyagi gondjaimról.
Amikor a színtelen szájfényt vettem, a magányosság elől menekültem.
A rúzs- (vagy ruha-, ékszer-, magazin-, édesség- stb. ) vásárlás önmagában nem bűn. Akkor helytelen egyértelműen, ha a rövid ideig tartó élvezetekkel igyekszem kielégíteni boldogságvágyamat ahelyett, hogy a hosszantartó örömöt keresném, amit csak Istenben találhatok meg.
Az anyagi dolgok generálta boldogság hamar elszáll, az öröm, amit igénk említ, örökké tart. Ez az öröm segít át a nehéz napokon, mert ezt az örömöt mindig jelenvaló Urunkban találjuk meg. „Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké”, mondja a zsoltáros. A dolgok nyújtotta, rövid idő alatt kialvó élvezet helyett az Isten színe előtt fellelhető örök örömöt kell megtalálnom.

Meg kell próbálnom, hogy ahelyett, hogy vásárolni rohannék, forduljak Isten felé, hagyjam, hogy Ő adjon pihenést fáradt testemnek, elmémnek egy hajszolt nap után.

Ahelyett, hogy egy fagylaltkehellyel vezetném le a kocsim lerobbanása miatti feszültségemet, Istennel osszam meg gondjaimat, s bízzam rá, hogy megnyugtasson.

Ahelyett, hogy egy újabb, örömöt harsogó, vad számot felvennék az iPodomra, jegyezzem le, mi mindenért lehetek hálás Istennek, és szabaduljak meg rossz berögződéseimtől.

Kedvem lett volna kidobni az összes rúzst, hamis boldogságkeresésem szimbólumait. Soha többé nem veszek rúzst. Meg akarom mutatni Istennek, hogy Őt akarom keresni, ahelyett, hogy a pillanatnyi boldogságot kergetném.

De aztán úgy döntöttem, használni fogom őket, hogy minden egyes alkalommal, amikor előveszem valamelyiket, emlékeztessen rá, hogy egyedül Istenben találok tartós örömöt és beteljesülést.

Uram, köszönöm Neked, hogy a Benned fellelhető öröm mindig rendelkezésünkre áll. Emlékeztess erre mindig, amikor pillanatnyi élvezettel akarom enyhíteni szorongásomat vagy fájdalmamat.
Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2012.06.05. Sarah Martin, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések