Ne feledd!

„Egy másik tanítványa pedig ezt mondta: Uram, engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek, és temessem el atyámat.” 

Mt 8:21

A Bolt című filmben egy öntelt hollywoodi ügynök mindegyre ezt mondja a gyermeksztárnak: „Ezt majd felszögezzük”. Ilyenkor úgy tesz, mintha egy rajzszöget tartana a két ujja között, és feltűzne valamit egy képzeletbeli fali parafatáblára. Azt akarja jelezni ezzel, hogy az adott gondolatot/kérést/kérdést megjegyzi, és majd később visszatér rá. De valójában az az üzenete ezzel, hogy „Menj a csudába a kéréseddel! Hagyj békén vele!”

A mai igénkben említett tanítvány lényegében ugyanezt üzeni Jézusnak: „Ó, mester, szavad ne feledd. Kedvelem, amit csinálsz, szeretnék is részt venni benne, komolyan. Csak előbb elmegyek, elvégzem, amit elterveztem. Megértesz, ugye?”

Persze, nagyon sok dolgunk van. Ha elmondanám neked, mi mindent kell megtennem, nem hiszem, hogy kérnél tőlem valami újat. Talán azt gondolod, nagyon lelkes vagyok, hogy ennyi mindennel foglalkozom. Ne hidd.

Amikor legtevékenyebbnek látszom, valójában nagyon szétszórt vagyok. Őszintén akarok most beszélni. Amikor nagyon sok a tennivaló, gyakran a legfontosabb dolgokat félresöpröm, vagy meg is feledkezem róluk.

Gondoltál már ilyet: „Csak ezen legyek túl, s helyreáll az életritmusom”? Nem vagy egyedül. Könnyen beleesünk a túl sok vállalás csapdájába, és nehezen kecmergünk ki belőle.

Szia, engem Luann-nek hívnak, és munkamániás vagyok. Zavartan ismerem el, de ez most az őszinteség pillanata veled. Isten egyszerű kérése az én életemben és a tiédben is: „Kövess engem”. Ám az az öt szó: „engedd meg nekem, hogy előbb …” gyakran hagyja el az én ajkamat is. Folytathatod a mondatot bármivel, amit az elé helyezel, amire Jézus épp hív téged. Ahelyett, hogy azt mondaná: „hagyd a holtakat, hogy eltemessék halottaikat”, talán így szól:

„Kövess engem, majd várnak egy percet a gyermekek.”

„Kövess engem, hadd csengjen az a telefon.”

„Kövess engem, a főzés megvár.”

„Kövess engem, tedd át máskorra a találkozót.”

„Kövess engem, hagyd, hogy a facebookos és twitteres barátaid csodálkozzanak, hova lettél.”

„Kövess engem, és minden mást tegyél emögé a tennivalóid listáján.”

Ideje lenne, hogy ne szögezzük Istent az emlékeztető parafatáblára. Ideje lenne, hogy ne bújjunk különböző „kötelességeink” mögé ahelyett, hogy először a legfontosabbal törődnénk.

Ne feledd… , hogy boruljunk térdre, és kérjük Istent, ajándékozzon meg azzal a vággyal, hogy mindig Őt tegyük az első helyre.

Istenem, nagyon sajnálom, hogy néha valami más átveszi Tőled az első helyet az életemben. Bocsáss meg, és taníts, hogyan kezdjek mindig mindent Veled. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Encouragement for today, 2010.06.09.Luann Prater, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések