Az ősz csodája

 Azt hiszem, az ősz tanít nekünk valamit arról, mit jelent igazán élni.

Minden évben eljön ez az időszak, amikor a fák lélegzetelállító szépségbe öltöznek. Élénk vörösbe. Aranyló sárgába. Mély, rozsdás narancsszínbe.

És tudjuk, hogy nem tart örökké.

Talán éppen ezért csodáljuk meg őket olyan közelről.

Nem nézünk egy gyönyörű fára úgy, hogy azt gondoljuk: „Majd jövő hónapban visszajövök, és megnézem.”

Megállunk. Lefényképezzük. Elmegyünk sétálni. Odahívunk valakit, és azt mondjuk: „Nézd csak!”

Mert tudjuk, hogy hamarosan elmúlik.

És talán Isten éppen ezen keresztül akar valamit megtanítani nekünk.

A Szentírás arra emlékeztet bennünket, hogy a mi életünk is rövid.

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”

— Zsoltárok 90,12

Régebben az ilyen igék egy kicsit szomorúnak tűntek számomra. Mintha arra emlékeztetnének, hogy fogy az időnk.

De talán a napjaink megszámlálása nem azért fontos, hogy féljünk attól, hogy egyszer elfogynak.

Talán azért, hogy felébredjünk arra, amit éppen most élünk.

Hogy jobban észrevegyük, ami körülvesz bennünket.

Hogy egy kicsit tovább időzzünk el valami mellett.

Hogy elfogadjuk mindazt, amit Isten ma elénk ad, anélkül, hogy folyton azon aggódnánk, meddig tarthat még.

Öleld meg a gyermekeidet.

Hallgasd meg azt a történetet, amit a gyermeked mesél neked.

Ülj még egy kicsit tovább a szüleiddel. Mondd el nekik, hogy hálás vagy értük.

Menj el sétálni. Nézd meg a naplementét.

Nézz körül az asztalnál, és engedd, hogy igazán eljusson hozzád az a pillanat.

Vedd észre azokat a hétköznapi dolgokat, amelyek talán egyszer majd hiányozni fognak.

És adj hálát Istennek azért, ami most itt van, amíg még itt van.

Mert az ősz arra emlékeztet bennünket, hogy valaminek nem kell örökké tartania ahhoz, hogy mélyen szeressük.

Attól, hogy egy pillanat múlandó, még nem lesz kevésbé ajándék.

Talán annak tudata, hogy napjaink megszámláltattak, nem a szomorúság és a szorongás felé hív bennünket.

Hanem a rácsodálkozásra.

A hálára.

Arra, hogy valóban jelen legyünk.

Ne hagyd, hogy annak tudata, hogy egyszer minden megváltozik, megakadályozzon abban, hogy szeresd azt, ami most van.

Nem kell tudnod, meddig tarthat még valami ahhoz, hogy hálás legyél érte, amiért Isten ma neked adta.

Nézz körül ebben a hétköznapi, múlandó, mégis gyönyörű életben, amelyet Isten neked adott.

És csak suttogd:

„Köszönöm, Istenem. Látom.”

Kelli Bachara