Indulás a mélybe

"...Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába."

Máté 18:3

A helyi uszoda egyik medencéjénél pihenve észrevettem, hogy egy kislány - körülbelül 8 éves - felmászik az apukája vállára, hogy a mélybe ugorjon. Ezt már néhány perce csinálták, de megálltam, hogy szemügyre vegyem a részleteket.

Három másik gyerek ott lökdösődött, próbáltak sorra kerülni. A kislány nem törődött velük. Tekintete az apjára szegeződött. Az én nézőpontomból nem láttam tétovázást, és nem érzékeltem félelmet. Tiszta öröm sugárzott az arcáról a különleges lehetőség miatt.

Egyértelműen bízott az apjában. Tudott úszni. És már csinált ilyet korábban is. Nem zavartatta magát a körülötte tolongó többi gyerek miatt.

Az édesapa addig tartotta a lábát, amíg stabilan állt, aztán egész testével, teljes odaadással elindult. Kíváncsi voltam, hogy a magabiztosságának egy részét az adta-e, hogy a férfi karnyújtásnyira volt tőle. A férfi tekintete rajta volt, amikor a lány egy nagy csobbanással landolt, mielőtt a következő várakozó gyerek felé fordult.

A jelenet egy pillanat alatt mélységesen felkavarta a lelkemet.

Egy új, saját elindulás előtt álltam - félelemmel.

Pályafutásom nagy részében egy területre összpontosítottam, a megszokott készségeket használva. De az Úr egy olyan helyre hívott, ahol egy új szakterületet tanulhattam ki. Ennek elsajátítása idő, energia és más vállalkozások feláldozását követeli. Ez kényelmetlen és őszintén szólva ijesztő volt.

Az elindulásom ezen az úton elakadt... Talán te is át tudod érezni.

Amikor hisszük, hogy Isten egy új ösvényre hív minket, az tele lehet akadályokkal - némelyik a saját magunk által okozott akadályokkal.

Mégis, ahogy Jézus mondja a kulcsversünkben: "...Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." (Máté 18:3)

Talán haboztam, hogy felkapaszkodjak az Atya biztos vállára, aki a mélybe tud engem repíteni. Ő tudja, hogy tudok úszni. Nem ez az első ugrásom. Már csináltuk ezt együtt korábban is. Akárcsak az apa a medencében, Ő is fogja a kezemet, amikor felkapaszkodom, és nem engedi el a lábamat, amíg készen nem állok. Érzem az Ő hívását, hogy ne gázoljak tovább a sekély vízben, hanem másszak fel és menjek.

Amikor a mélybe merészkedünk, tudhatjuk, hogy Isten szeme rajtunk van. Mint az a kislány, mi is felmászhatunk és ugorhatunk. A félelmet felváltja az örömteli várakozás, hogy mi vár ránk.

Hát nem ez az Ő történetének útja?

Mennyei Atyám, köszönöm a meghívást, hogy új dolgokat próbáljak ki, és új helyekre menjek veled. Néha ijesztőnek érzem, de tudom, hogy öröm van a történetben, amit Te írsz. Hit által készen állok az indulásra! Hálás vagyok, hogy tekinteted rajtam van. Segíts, hogye elfogadjam az ajándékokat a Te biztos kezedből. Jézus nevében, Ámen.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2024/11/06/launching-into-the-deep

https://www.pexels.com/hu-hu/foto/tenger-szemely-no-ugras-10406005/